Tartalom

Lucky táncos (és szerencsejátékos), utolsó fellépésén van túl, mert az előadásról siet rögtön esküvőjére, és a házaséletért felhagyna a tánccal, hiszen az nem egy rendes szakma. Kedves kollégái azonban mindent elkövetnek, hogy kamu divattanácsokkal és szerencsejátékkal késleltessék, aminek következtében mire az esküvő színhelyére ér, a vendégek már rég elmentek. Szerencséjére mielőtt apósa megölné, sikerül rátapintania gyenge pontjára, és még egy esélyt kap, hogy bizonyítsa rátermettségét: össze kell szednie 25 ezer dollárt kemény munkával. Az após ezalatt üzletre, tőzsdére gondol, Lucky viszont szerencsejátékra, ezért New Yorkba utazik "tőzsdézni". Itt hamar belebotlik és összevész Pennyvel, a csinos lánnyal, akit követve egy táncstúdióba jut, ahol a lány tánctanárként dolgozik. Hogy a közelébe férkőzhessen bocsánatot kérni, tanulni vágyó diáknak adja ki magát. Megjátssza az ügyetlent, hogy több időt maradhasson a lánnyal, amiért főnöke kis híján kirúgja Pennyt, ám ekkor bizonyítvány hogy mennyire jó tanár, előveszi legjobb tudását és elkápráztatja a főnököt, aki meghallgatást szervez kettejüknek egy menő klubba. Ezek után már igazán apróság, hogy nemhogy nincs megfelelő ruhája Luckynak, de még a meglévőt is elveszti kártyán, vagy hogy a klub zenekarának vezetője nem hajlandó zenélni nekik, mert szerelmes Pennybe, és nem akarja látni mással táncolni...

Újabb "értelmetlen" történet, sőt, ha akarnék bele is köthetnék, hiszen meglehetősen erkölcstelennek állítja be a világot (pénzéhes após, komolytalan esküvők, szerencsejáték, álságos rendőrök... stb.), miközben kínosan ügyel rá, hogy ne jelenjen meg csók a vásznon. De nyilván felesleges lenne belekötni, hiszen ez egy vígjáték, amiben a világ is picit kerge.

Megvalósítás

Ginger Rogers és Fred Astaire ikonikus filmsztár-táncos páros, az 1930-as években tíz közös filmjük készült, így a" variációk egy témára" alapon itt is a történet magva annyi, hogy szeressenek egymásba és közben táncolhassanak. Egyébként úgy éreztem, hogy Penny csak azért van ott, hogy legyen egy csinos nő, és a történet középpontjában túlságosan is Lucky állt. Astaire arca egyébként is meglehetősen jellegzetes, és hiába tartják Rogers-t is egyenrangú partnernek, itt nem bontakoztathatta ki tudását. Kora vígjátékainak megfelelően a történetben több a váratlan, öncélú fordulat; az első pár percben lerendezik az alaphelyzetet, ami később egyben álbonyodalommá fajul, a megoldás ennek megfelelően szintén komolytalan (Luckynak nem kell szakítani jegyesével, mert az már összejött időközben mással, Penny vőlegénye pedig mosolyogva félreáll...). Ami a táncot és a dalokat illeti: nem esett le, de a kritikák után megértettem, hogy a táncbetétek (egy kivételével) egy kapcsolatot írnak le a megismerkedéstől az együttléten át a szakításig. Akinek van érzéke a táncokhoz velem ellentétben, az lehet hogy ezt megértette, de nekem a megismerkedés és az együttlét táncai nem voltak túl kifejezőek. Mivel táncosokról van szó, a táncok nem voltak indokolatlanok, az ének viszont majdnem minden esetben igen (tudom, ez a vesszőparipám, de képzeljétek el mennyire életszerűtlen, ha a randin egy besértődött csaj énekelni kezd). A humornak többféle forrása van az esésektől a helyzetkomikumon át vizuális viccekig, de a legtöbb poént Lucky bűvész barátja hozza, nélküle sótlanabb lenne a történet. Itt is megfigyelhető volt az a jelenség, amit a Kár volt hazudniban tapasztaltam: rossz a csattanók üteme, azaz nincsenek kihangsúlyozva, túl sokáig várnak vele vagy túlságosan kitartják.

Bár a zene elnyerte az Oscart, egy kivétellel nem is tudom már visszaidézni őket. Mint fentebb említettem, a táncokkal is így voltam az elején, de az utolsó kettő szerencsére laikus szemmel is élvezhető. A párkapcsolatot leró táncok között egy kivétel van, Astaire magánszáma, amelyben fekete mentorainak, Bubbles-nak és Robinsonnak állít emléket. Ez a jelenet egyrészt monumentalitása miatt látványos, másfelől van benne egy részlet, amelyben saját három árnyékával táncol nagyjából szinkronban, de azok egy idő után feladják, mert nem tudják követni. Az utolsó tánc, a szakítás megjelenítése, amelyben a sétából lassan tánc lesz, majd külön fejezik be a számot. Emellett a vizuális látványosságokat egy-egy poén nyújtja, pl. ahogy a cenzúrát megoldják: a csókokat valami mindig pont kitakarja, a káromkodást elnyomja a dudaszó. Kedvencem még a film elejéről származó montázs, ahol az apósjelölttel együtt a ház valamennyi része előbb megharagszik Luckyra (ugató kutya, szigorú festmény, támadó macska), majd kibékülnek vele (a festmény mosolyog, az állatok dörgölőznek).

Élmény

A film szerintem azért kerülhetett elsősorban a listámra, mert nem csak ezt a filmet vették figyelembe, hanem valamennyi Rogers-Astaire filmet. A történet inkább kellemetlen, megvalósítása sem tökéletes, de vannak benne remek látványelemek. Lehet rajta szórakozni.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Eric Blore (Lady Éva)
- A Lucky jegyesét alakító Betty Furness később jóval sikeresebb lett reklámarcként, majd az 1960-as években, mivel mindenki a reklámokhoz kötötte, fontos politikai posztot kapott a fogyasztóvédelem területén.

Következik: Az őrület határán