Tartalom:

Az ötgyerekes McAllister család, plusz tucatnyi rokon a karácsonyt Párizsban töltené, de persze ahogy ez lenni szokott, indulás előtt nagy a kapkodás és a fejetlenség. Legkisebb és egyben legrosszabb fiuk, Kevin büntiből a többiektől elzárva a padláson alszik előző éjjel, és a reggeli kavarodásban megfeledkeznek róla. A család a rohanásban őt otthon felejtve száll fel a repülőre, és már csak a magasban veszik észre, hogy nincs velük Kevin. A párizsi reptéren azonnal visszafordulnának, de minden út foglalt, amerikai ismerőseik pedig mind elutaztak. A nyolcéves, addig teljesen önállótlan gyerek kezdetben örül a szabadságának, de ugyanakkor több veszéllyel is számolnia kell: a szomszédban hólapátos sorozatgyilkos (Roberts Blossom) lakik, a pincében ott a félelmetes kazán, a környéken pedig az ünnepekre kiürült házakat fosztogatják a betörők...

A karácsonyi témakörhöz illően a történet elsősorban a család fontosságára hívja fel a figyelmet, pontosabban hogy ne hagyjuk, hogy apró sérelmek miatt megromoljon a kapcsolatunk. De szerepet kap benne némileg Kevin "felnőtté válása" is, azaz megtanul önállóan gondoskodni magáról és megtanulja leküzdeni a félelmeit.

Megvalósítás:

Aki már tud olvasni, az gondolom látta legalább egyszer élete során a filmet, szóval nekem se a "mi" volt itt a kérdés, hanem a "hogyan". A történet sarokpontja, Kevin otthonfelejtése teljesen hihetőre sikerült a sok véletlen, de valószerű események következtében, és Kevin lelki világa is érthető, ha nem is átérezhető, erre ugyanis kevés az idő és a hangsúlyt amúgy is a kavarodásra helyezték. Még a nagy kapkodás ellenére is simán sikerül beleszőni az események későbbi elemeit, de hogy ne feledkezzünk meg róluk, időnként újra feltűnnek, hiszen több csak a film végére válik fontossá (a pók, a hólapátos gyilkos... stb.). Szóval Kevin jellemfejlődik, a közösségben élést elnyomásként megélő gyerek eljut a függetlenségen át odáig, hogy a családját immár nem egy elnyomó közegnek tekinti. Ami különösen tetszett, és ami miatt már kezdtem azt gondolni, hogy esetleg titanic-i magasságokba érhet a film, az a pincebeli kazán volt, amely a gyerek képzeletében egy félelmetes szörny, és ezt tökéletesen át tudtam érezni, hiszen én pontosan így voltam a fürdőszobai bojlerünkkel. A történet csúcspontja, az utolsó harmad természetesen a már érett Kevin harca a betörőkkel. A karakterek karikírozottak, a történettel együtt meglehetősen valószerűtlenek, de ez számomra egy ilyen film esetében nem zavaró. (Egy nyolcéves gyerek nem így viselkedne ilyen helyzetben; ezt már csak azért is tudom, mert ha egyedül alszok, én is felriadok minden zajra betörőtől rettegve, pedig már rég elmúltam harminc :D)

Nem csak a történetet éljük át Kevin szempontjából, hanem a kamera is gyakran felveszi az ő perspektivikus látásmódját a Toy Storyhoz hasonlóan úgy, hogy gyakran felülről mutatja őt egy felnőtt szemszögéből, de gyakrabban a felnőttet látjuk alulról a gyerek szemszögéből. Nyilván nem várható el művészi világítás vagy vágás egy ilyen vígjátéktól, de azért volt egy-egy rész, amikor ügyesen voltak használva ezek a technikák (pl. rádöbbenés az otthon felejtett gyerekre párhuzamos vágással hatásosabb, mintha előbb mutatták volna az anyát, utána a gyereket, vagy amikor Kevin siet haza az utolsó éjjelen, mögötte sorra gyulladnak ki a karácsonyi fények). Érdekesség benne a fekete-fehér gengszterfilm, aminek jelentét valójában csakis ennek a filmnek a kedvéért forgattak le egy nap alatt korabeli eszközökkel (és még feltűnt két korabeli karácsonyi filmrészlet is, egyik közülük Az élet csodaszép). A humor forrása is elsősorban vizuális, csetlések-botlásokra épül, no meg a különféle kreatív csapdákra, amit a betörők ellen vet be, de a felnőtt módjára viselkedni próbáló Kevin is vicces. A zenéje alapvetően karácsonyi dallamokból áll, de főleg a főcímnél kellőképpen karakteres és sokatmondó, amikor vészjóslóbba megy át, néha a film közben is elég erős volt, hogy észrevegyem. A színészi játékot szerintem az ilyen eltúlzott karaktereknél nem nagyon lehet értékelni, a Kevin alakító (amúgy tíz éves) fiú hozta amit kellett, ami nem lehetett könnyű úgy, hogy rá épült az egész film, de nem éreztem kiemelkedőnek.

Élmény:

Ez tipikusan az a fajta film, ami nem azért került fel a listámra, mert annyira kiemelkedő, hanem mert annyira népszerű, hogy nem lehet megkerülni. Ismertem kívülről, de jó pár éve nem láttam már, és kellemes csalódás volt, voltak benne jó megoldások, jó poénok, a kazán zseniális volt, de a történet kissé béna, a karakterek elnagyoltak.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Joe Pesci (Dühöngő bika, Volt egyszer egy Amerika, Nagymenők, Casino), Roberts Blossom (Harmadik típusú találkozások)
- A Megant alakító nővér azóta olimpikon dzsúdós lett
- Kieran Culkin (Fuller) és a Kevint alakító Macaulay Culkin nemcsak a filmben testvérek.
- A történetet jegyző Hughes egyébként kifejezetten Culkinra írta a filmet, akivel előző évben dolgozott együtt.
- A film hatalmas kasszarobbantó volt, minden idők egyik legsikeresebb vígjátéka, hónapokig az első számú film volt a mozikban jóval karácsony után is. Még a "home aloned" kifejezés is elterjedt filmes körökben, azaz amikor egy film túl nagy sikere negatívan befolyásolja a többi bevételét.
- Felnőtt szemmel, sok sérülés után már nem olyan vicces a betörők sérüléseit figyelni; egy orvos szerint ezek simán halálosak is lehetnek a valóságban.

Következik: Tiehszi csü

Újabb szolgálati közlemény: A Tiehszi csü egy tízórás dokumentumfilm; igyekszek a héten megnézni, de egy pár napig most ne számítsatok újabb posztra.