Tartalom:

A kenőpénz miatt kirúgott nyomozó hogy jóvá tegye bűnét, egyedül próbálja meg kideríteni, hogy ki áll egy pénzhamisítási ügy mögött. Lebukik, rátámadnak, menekülés közben még épp annyi ideje van, hogy felhívja egykori felettesét, Lohmannt (Otto Wernicke), de már nem tudja elmondani ki áll a bűnszervezet mögött, mert lövések dördülnek el. Lohmann a helyszínre siet, de nem találja egykori kollégáját, csak az írását: Mabuse. A lángész Mabuse (Rudolf Klein-Logge) tíz évvel korábban szerencsejátékban és pénzhamisításban utazott, de gyilkolt is ténykedése során, amibe később beleőrült. Jelenleg egy elmegyógyintézetben kezelik Dr. Baum felügyeletével; az őrült Mabuse egész nap csak ír, önkívületi állapotban. Az egyik orvos (Theodor Loos) megdöbbenve tapasztalja, hogy egyik írása tökéletes leírása egy aznapi bűnténynek. Azonnal jelzi Baumnak és a rendőrségre indul, de útközben lelövik. Időközben előkerül az eltűnt nyomozó is, aki nem halt meg, de megőrült. A nyomon elindulva Lohmann felkeresné Mabusét, de már halott Dr. Baum nagy bánatára...

A német expresszionista filmeknél kötelezőnek tűnik elmondani, hogy a fasizálódó Németország képe húzódik meg mögöttük, amivel nem mindig értettem egyet, de erről a történetről már igazán üvölt a dolog. Mabuse, az őrült, karizmatikus bűnöző szellem(iség)e megfertőz másokat is elborult nézeteivel és terrorizálni akarja a civil lakosságot, hogy a szerinte amúgy is pusztulásra ítélt emberiség gyorsuló haláltáncba kezdjen. A filmben a józan rend még győz, de a valóságban a forgatás végére már a fasizmus hatalomra jutott.

Megvalósítás:

Dr. Mabuse karaktere a tipikus gonosz lángelme, amely 1921-ben jelent meg először és 1922-ben Lang, a rendező máris készített hozzá egy nagysikerű filmet. Tíz évvel később már az íróval együtt dolgozták ki a folytatást, így van némi átfedés a két film között pl. karaktererek terén. Érdekesség, hogy az M karaktere, Lohmann itt is főszerepet kap, így gyakorlatilag a három film egy világban játszódik. A történet beindítója a bukott zsaru, aki leleplezné Mabuse óvatosan felépített bűnözői birodalmát, így érkezik a képbe az M kismebert megtestesítő, józan nyomozója, Lohmann. Ha nem lenne ilyen a karaktere, tulajdonképpen felesleges is lenne, hiszen a néző már hamarabb be lesz avatva a titkokba, mint ő, így a nyomozása során nem tudunk meg új dolgokat. Egy másik szálon bepillantást nyerhetünk Mabuse bandájának életébe, akik egyszerűen csak a pénzért csinálják, amit tesznek, különösebb erkölcsi megfontolás nélkül. Ez alatt nem azt értem, hogy gonoszak, hanem hogy nyugtalanítja ugyan őket, hogy nem ismerik főnökük célját, sőt, őt magát sem látták sosem, de amíg megfizetik őket, addig nem kérdezősködnek. Kivéve Kentet, a történet harmadik szálát, aki nem akar gyilkosságokban is részt venni, munkanélkülisége miatt csatlakozott, és újdonsült szerelme miatt inkább kiszállna (avagy a szerelem nagyobb erő Mabuse ideológiájánál), de élve nem teheti meg. Végül a negyedik szál Mabuséé, aki aktívan már nem is vesz részt a filmben, hiszen őrült, valóban megőrült, bezárva veti papírra gondolatait, aminek szellemisége kezelőorvosát, Baumot megfertőzi, hipnotizálja, gyakorlatilag Mabuse testet vált. Hiába hal meg, jegyzeteit követve tovább él. Ezek a karakterek képezik le valamennyire azt a német társadalmat, amely végül hatalomba segítette Mabusét, noha itt még a józan és szerelmes kisemberek, Lohmann és Kent képesek őt megállítani.

A film képi világa idézi az M-et, de jóval kevésbé látványos sajnos. A fényekkel és a vágásokkal alig játszik el a rendező, de kompozíciókból van több jó is (pl. az egyik bandatag öngyilkosságát csak közvetve látjuk egy kézben tartott pisztoly képében, ami egy bárány(?)szőnyegre hullik, amit Lohmann keze felvesz). Nyomokban tartalmaz expresszionista elemeket, Mabuse szelleme pl. tök jó, kifejezetten horrorisztikus, ahogy a filmvégi üldözéses jelenetben az éjszakai fák is, az őrültek háza pedig egy az egyben Dr. Caligari. Érdekes, de hangban sokkal inkább emlékeztetett az M kísérletezéseire, ami akkor még érthetőbb volt, hiszen egy új tulajdonsága volt a filmeknek, de nekem 1933-ban már kicsit darabosnak tűnt, noha még ekkor sem mondható el igazán a korabeli filmekről, hogy olyan tökéletesen bántak volna a hangokkal. Szóval Lang itt is kísérletezett, a film első pár percében pl. gyári zakatolást hallhattunk végig, mintha egy némafilmben lennénk. Átkötő elemként is használta a hangot, amikor pl. az időzített bomba ketyegése átváltott főtt tojás kocogtatásába (rossz ütemben, de a szándék így is átjött). A színészi játék gyakran a némafilmeket idézte eltúlzott gesztikulálásával, felgyorsított mozgásával, ami 1933-ban megint csak elavult nekem.

Élmény:

Nem volt rossz film, kétségtelenül voltak benne jó részek hangban és képben is, a története erős, sajnos manapság is kezd aktuálissá válni újra. Csakhogy az egész erőltetettnek hatott számomra, az M-mel ellentétben pedig a csúcspontot nem a film végére tették, hanem valahova  közepére, ami miatt nem volt igazán erős az élmény.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Rudolf Klein-Rogge (Dr. Caligari, Metropolis), Otto Wernicke és Theo Lingen (M), Theodor Loos (Metropolis, M), Rudolf Schundler (Az ördögűző, Az idő múlása), Georg John (Az utolsó ember, Metropolis, M)
- Dr. Baumot a magyar Beregi Oszkár alakítja, akinek fia még szintén Budapesten született, és játszhatott a My Fair Ladyben és Az ifjú Frankensteinben is.
- Természetesen a filmet betiltották Németországban még megjelenése előtt, így a premierre végül Budapesten került sor.
- Mabuse és Lang egy film erejéig 1960-ban még visszatértek újra.

Következik: Susi és Tekergő