Tartalom:

Judah (Martin Landau) idősödő, minden tekintetben sikeres szemorvos, élete tökéletes egy dolgot leszámítva: két éve viszonyt folytat egy légikísérővel (Anjelica Huston), aki megelégelte a szeretői státuszt és mindenképpen szembesíteni akarja Judah feleségét a tényekkel. Egy rabbi páciense szerint be kellene vallania a viszonyt és reménykedni a megbocsájtásban. Az egyre erőszakosabb szerető miatt és alvilági kapcsolatokkal bíró öccse (Jerry Orbach) tanácsára végül úgy dönt: az egyetlen kiút, hogy ne omoljon össze élete az, ha megöleti. Eközben Clifford (Woody Allen) élete korántsem tökéletes: feleségével (Caroline Aaron) már haldoklik a házassága, dokumentumfilmjeire pedig senki se kíváncsi, pedig talált egy érdekes alanyt, egy zsidó filozófust, akinek annak ellenére pozitív maradt az életfelfogása, hogy átélte a holokausztot is. Clifford sógora sikeres tévés, akivel bár nem bírják egymást, rokonságukra való tekintettel felkéri a filmest, hogy ő készítsen róla dokumentumfilmet. Clifford a pénzért belemegy, hogy finanszírozhassa másik munkáját, és a forgatás során beleszeret az egyik producerbe, Halleybe (Mia Farrow), akire a sógor szintén hajt. Mivel a dokumentumfilm elég rossz színben tünteti fel, kirúgja Cliffordot, és még Halley is visszautasítja a közeledését, ráadásul a filozófus riportalany öngyilkos lesz...

A cselekmény ismertetésével valójában még nem sokat árultam el a történet témájáról, ami az erkölcs hatályát vizsgálja, bár a cliffordos szálban csak nagyon gyengén, inkább Judah történetében van mindez benne. A bűn és bűnhődés kritikájaként itt, a való világban az erkölcs emberi találmány és nem jön el a bűnhődés, hanem elmúlik a bűntudat. Cliffordnál eközben ennek inkább az az olvasata érvényesül, hogy épp ezáltal az ember tölti meg a rideg világot erkölccsel.

Megvalósítás:

A történet szerkezete meglehetősen széttagolt, térben és időben egyaránt ugrálunk, mint az Annie Hall esetében, ráadásul két főbb történetszál van, amit kisebb, kapcsolódó epizódok színesítenek, bár ezeken nem mindig éreztem, hogy hozzáadtak volna bármit is a történethez (mint pl. Clifford nővérének kakiszexes része). Persze az ugrálás így is lineáris, azaz megmagyaráz előre vagy utólag a történetben soron következő eseményeket. A fontosabb történetszál Judahé, aki feladva emberségét behódol a világegyetem ridegségének azáltal, hogy a viselt dolgait elfogadja. Először egy köztisztességnek örvendő embernek ismerjük meg, akin az első folt akkor esik, amikor kiderül, hogy szeretője van, a második, amikor kiderül hogy nem teljesen korrekten kezelt egy alapítványi pénzt, a harmadik pedig amikor végül szeretője meggyilkolása mellett dönt. E történet álláspontja szerint az erkölcs luxus, a valóság kegyetlenebb. Clifford története bonyolultabb és viccesebb, de nem igazán értem hogy kapcsolódik a romantikus része Judah történetéhez, mert nem egyértelmű az állásfoglalás, hogy Clifford vagy a sógora erkölcsösebb. A filozófusról bevágott részletek már egyértelműbben mutatnak párhuzamot, de ellentétesen: a filozófus szerint is a világ érzéketlen hely, de az emberek képesek megtölteni jósággal. A két szál végül összefut egy majdnem katartikus párbeszédben, ahol Judah elmeséli, hogy először zavarta a bűntudat, de már elmúlt. A film egy esküvővel zárul, kimondva, hogy csak a jövőben lehet bízni, hogy az utódok talán jobbak lesznek. A legfőbb jelkép-motívum a látás: Judah szemész, a rabbi sokatmondóan a film végére megvakul, Clifford pedig (Judah szerint) hollywoodiasan, rózsaszínben látja kameráján keresztül a világot. A karakterek nem túl kidolgozottak, nincsenek elmélyítve vagy keveset tudunk meg róluk.

Technikai szempontból kevesebb jót tudok mondani, nem volt túl élvezetes. A visszaemlékezésekbe vagy képzelgésekbe hirtelen váltással kerültünk át, mint az Annie Hallban vagy az Apám és fiamban. Legemlékezetesebb talán Judah képzelt párbeszéde volt egy sötét szobában, ahol a fény csak ritkán világította meg. Szerepel benne pár régi film bejátszása is, amennyiben illett a jelenethez. Zenéjét tekintve a konkrétan utalt Schubert-mű elég hatásos volt a felzaklatott lelkiállapot kifejezésére.

Élmény:

Azon tűnődtem, hogy fiatalabban megnézve valószínűleg sarkosabb álláspontot fogalmazok meg és egy legyintéssel elintézem az erkölcsi problémázást, hiszen egyértelmű mi bűn és mi nem az. De már középkorú vagyok, követtem el jóvátehetetlen vétkeket és párkapcsolatilag is át tudom érezni főhőseink vergődéseit. A fiatal énemnek persze még mindig igaza lenne, de én ma már sokkal megértőbben viszonyulok az emberi gyengeségekhez. Szóval a történet felvetése érdekes, megvalósításában viszont már nem annyira az.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Martin Landau (Észak-északnyugat), Woody Allen (Annie Hall, Manhattan, Kairó bíbor rózsája), Mia Farrow (Rosemary gyermeke, Kairó bíbor rózsája), Anjelica Huston (A turné), Jerry Orbach (A szépség és a szörnyeteg), Caroline Aaron (Ollókezű Edward), Victor Argo (Aljas utcák, Taxisofőr), Daryl Hannah (Szárnyas fejvadász, Kill Bill)
- A filozófus alapja valós; Primo Levi zsidóként megjárta Auschwitzet, majd 1987-ben (vélhetően) öngyilkosságot követett el.

Következik: Az élőhalottak éjszakája