Tartalom:

Egy kisvárosban az alapítása 150. évfordulója alkalmából színdarab készül. A rendező tapasztalt new yorki, Corky (Christopher Guest) aki nemrég költözött a városba. A meghallgatásra elmegy minden önjelölt színész helyi amatőr, és hát nem túl tehetségesek. Ők a némi előadói tapasztalattal bíró utazási ügynök házaspár Ron (Fred Willard) és Sheila (Catherine O'Hara), a magát viccesnek tartó fogorvos Alan, a kamaszos gyorséttermi kiszolgáló Libby, a fogalmatlan autószerelő Johnny (aki nem is jelentkezett, csak a meleg rendező akarta maga mellett mindenképpen), valamint a nyugalmazott preparátor, Clifford. Corky örül neki, hogy lehetősége van nagyot rendezni, a többiek pedig annak, hogy egy tapasztalt emberrel dolgozhatnak együtt és végre bekerülhetnek a nagybetűs showbizniszbe. Az izgalmuk csak tovább nő, amikor Corky eléri, hogy egy broadway-i produceri iroda egyik ügynökét, Guffmant elküldje az előadásra...

Hasonlóan A turnéhoz, amelyben Guest is közreműködött, itt is egy áldokumentumfilmről van szó, ezúttal az önnön képességeikkel tisztában nem lévő, feltörekvő amatőr színészeket pécézve ki. A címadás felveti a párhuzamot a Godot-ra várva c. drámával, innentől kezdve az értelmezési lehetőségek száma végtelen, de mivel nem ismerem az előbb említett művet, nem bocsátkoznék találgatásokba és a kritikák is csupán paródiaként emlegetik.

Megvalósítás:

A "dokumentumfilm" elején előbb a városkát és történetét vázolják fel, ez fog majd később visszaköszönni az előadásban. Ezután jönnek a főbb szereplők és motivációik, meghallgatásuk, majd a közös munka, némi bonyodalom, végül pedig az előadás és egy rövid lezárás. A karakterek A turnéhoz hasonlóan aranyosan lököttek, de mivel itt hétköznapibbak, jóval képtelenebbnek tűnnek. Az erősségük a kritikák szerint a mélységük, amiket utalások révén vehetünk észre (pl. a rendező melegsége, a fogorvos kisebbségi komplexusa, a zenetanár sértett büszkesége... stb.), de ezek nem adtak hozzá számomra sokat a történethez, a poénokhoz pedig még kevésbé - leginkább azonban a csoportdinamikához hiányzott (és valójában ebből következik az előző kettő is). Pl. annak, hogy Corky meleg, csak addig van jelentősége, amíg Johnnyt beveszi a társulatba pusztán a külseje miatt.

Ennek oka talán a film készítésének módszerében keresendő: csak a forgatókönyv váza készült el, a színészek rengeteget improvizáltak, mintegy hatvan órányi anyagból vágták össze a másfél órás filmet. A színészek egyike szerint nem is érthető anélkül igazán, hogy ne lenne tapasztalatunk a nap végén felvett nyersanyag kiválogatásában. Egyébiránt a képi világ a hagyományos dokumentarista stílust követve kézikamerákkal és interjúkkal operál, de elég sok olyan játékfilmes rész is van benne, ami egy dokumentumfilmben nem szerepelne (pl. amikor mutatják egy karakter privát életét).

Élmény:

Kissé belsősnek érzem a filmet, amely egyrészt betekintést nyújt a színházi (és filmes) kulisszák mögé, másrészt parodizálja az önértékelési zavarokkal küzdő amatőröket. Kevesebb a poén, és ezek együtt kevésbé teszik szerethetővé, mint A turnét. Amiért a listámon szerepelhet, az azért van, mert bevallottan nagy hatással bírt a 2000-es évek hasonló stílusú vígjátékaira, mint pl. az Office.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Christopher Guest (A turné, A herceg menyasszonya), Fred Willard (A turné, WALL-E), Catherine O'Hara (Reszkessetek betörők), Bob Balaban (Éjféli cowboy, Harmadik típusú találkozások), David Cross (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Brian Doyle-Murray (Idétlen időkig), Paul Benedict (A turné)

Következik: Orfeusz