Tartalom:

A másodikos Mohamed nem a füzetében csinálja meg a háziját, hanem egy papírlapra, mert unokatestvérénél felejtette. A tanár alaposan leszidja, hiszen ez már a negyedik alkalom volt; ha még egyszer előfordul, kicsapja az iskolából. Padtársa, Ahmed délután már csak otthon veszi észre, hogy véletlenül magával hozta Mohamed füzetét is. Anyja először meg se akarja érteni a problémát, és amikor felfogja, akkor se engedi el Ahmedet, hogy elvigye barátjának a füzetét, hiszen nem helyben, hanem a szomszéd faluban lakik. Amikor kenyérért küldi Ahmedet, a fiú előbb inkább mégis Mohamed faluja felé veszi az irányt, hiszen tudatában van a dolog jelentőségének. A faluba érve azonban hiába kér útbaigazítást, senki se tudja, hol lakik Mohamed...

A néhány elérhető kiritika szerint a történet alapvető témája Ahmed erkölcsi fejlődése, és bár ez részben igaz, szembennék velük, én nem ebben látom a fő üzenetet. Szerintem sokkal társadalomkritikusabb felhangja volt és a nemzedékek közti különbségre próbált rávilágítani: a gyerekek még lelkiismeretesek, a felnőttek önzők, az idősebbek nem kevésbé, de ők érdekből már rendesebbek másokkal. (Hogy konkrét nemzedékekről van szó vagy csak úgy általában, azt a kultúra ismeretének hiánya miatt nem tudom megállapítani.)

Megvalósítás:

A szerkezet meglehetősen szimmetrikus: a helyszínek iskola -> otthon -> szomszéd falu -> saját falu <- szomszéd falu <- otthon <- iskola. A bonyodalmat az iskolai jelenet vezeti fel, amelyben a középkorú tanár azért szidja le és fenyegeti meg kirúgással Mohamedet, mert a háziját ugyan megcsinálta és jól csinálta meg, de nem a füzetébe. Ezért aztán átérezzük Ahmed sokkját, amikor rájön, hogy nála van Mohamed füzete. A legviccesebb jelenet, amikor otthon próbálja ezt elmagyarázni anyjának, aki telibeszarja mit mond a gyerek, de mire nagy nehezen megérti, akkor se érzi át a probléma súlyát, nem érdekli. Ahmed erőt vesz magán és mégis átszalad a szomszéd faluba (külön poén, hogy az a nagyon messze mindössze tíz perc). A helyiek nem ismerik Mohamedet, egyszer pedig Ahmed egészen vissza a falujáig követi soztálytársának egy névrokonát,akiről azt hiszi, az apja lehet. Ebben a jelenetben mutatkozik meg leginkább a felnőttek romlottsága, akik nemhogy nem segítik Ahmedet, hanem még szándékosan gátolják is, hogy tanulja meg, szófogadónak kell lennie. Ekkor csúszik be az idősebb nemzedék is a képbe, akik szintén áldozatai picit a középkorúak önzésének (pl. az öregeknek jó a régi, szépen faragott faajtó, a fiatalabbak viszont vasajtókat akarnak rájuk erőltetni), ugyanakkor épp ők azok, akik ilyenné nevelték gyermekeiket (ld. a nagyapa fegyelmezési elveit). Szóval ott tartunk, hogy mindenki jófiút akar nevelni Ahmedből és épp ezzel akadályozza őt a jócselekedetekben. A poén, hogy Mohamed az óra kezdetéig észre se vette, hogy nincs meg a füzete, és épp ahogy az elején, egy másik fiú hozza be neki, amiből arra következtethetünk, hogy a jó folyamatosan jelen van és érvényesül, de valószínűleg nagy küzdelmek árán.

Megvalósítása elég minimalistának tűnik, persze idegen kultúrkör lévén feltételezhetjük, hogy megvannak a számunkra láthatatlan többletrétegei (pl. a cím egy iráni versrészlet, és biztos vagyok benne, hogy a folyamatos állathangok se véletlenül vannak ott). A gyerekszínészek amatőrök, de cukik. Néha felcsendül egy egzotikus dallam, de nem fajsúlyos. A képekről legfeljebb annyit tudok elmondani, hogy időnként felveszik Ahmed nézőpontját, egyébként az eseményekre korlátozódik.

Élmény:

A Közelkép az egyik legekedvesebb filmélményem volt, ezért sokat vártam ettől a filmtől is. Érezhető volt benne ugyanaz a kedvesség, de nem volt annyira átütő, és ezt persze nem ellensúlyozta a látványvilág (hiánya) sem. Egynek jó, aranyos, emlékezetes, de nem véletlenül került sorra csak most.

Következik: Kleopátra