Tartalom:

Anne (Emmanuelle Riva) és Georges (Jean-Louis Trintignant) nyolcvanas házasok, szépen élik életük, míg egy reggel Anne kisebb agyvérzést nem kap. Műtétre van szükség, de sajnos nem sikerül jól és Anne félig lebénul. Anne természetesen ettől depressziós lesz, Georges pedig kötlességtudóan ápolja. Aztán jön egy második agyvérzés és Anne állapota tovább romlik...

A rendező annak megélését szerette volna vászonra vinni, ahogy lassan elveszítjük szenvedő szerettünket. És bár valóban ez a fő motívum, a Rejtély után nem tudom nem politikai-társadalmi megnyilvánulásoknak tekinteni számos elemét, melyeket elembertelenedésnek interpretáltam magamban - de lehet, hogy ez egyszerűen csak a tolakodó külvilág.

Megvalósítás:

Sok minden nem történik: röviden bemutatják az idős házaspárt, akik tulajdonképpen teljesen középkorú életet élnek, idős korukat legfeljebb az jelzi, hogy nem pánikolnak be a felfeszített lakászártól, de tisztában vannak a komolyságával. Hamarosan Anne agyvérzést kap, innentől pedig végig az ápolását látjuk. Ez adja a romantikus hangulatot, hiszen Georges teljes természetességgel ápolja. Nincsenek nagy érzelmek, idős emberként nyilván ezerszer átgondolták és felkészültek már a halálra. Ettől függetlenül Anne természetesen szenved, nehéz lehet bénultan élni, ráadásul tudja, hogy nem jók a kilátásai. Teste után a második agyvérzéssel nagyjából elveszti szellemi képességeit is, ezzel gyakorlatilag megszűnik létezni, csak egy test marad. Ennél egy fokkal számomra érdekesebb volt a külvilág viszonyulása az eseményekhez. A történet elején erővel ront be a lakásba a külvilág, hogy felfedezze Anne holttestét; hasonló előjel lehet az ezt követő betörési kísérlet is. A szolidaritást pénzben mérik, az ápolók, a szállítók, a házmester, mindenki borravalóért tartja a markát a segítségért. Érdekes eset az egyik ápolóé, aki a helyén kezelve a dolgokat munkadarabként tekint Anne-ra, ami persze Georges-ot kiborítja. A történet szinte végig a lakásukban játszódik, ami számomra az intimitást testesítette meg, a teret ami e két emberé. A helyszín már csak azért is jelentős, mert egy középosztálybeli, értelmiségi, párizsi páré, akiknek látszólag már nics helyük e világban. Amit nem tudok hova tenni, az egyrészt a néhány politikai hír megjelenése, illetve azok a részek, ahol Georges álmait vagy hallucinációit láthatjuk. Talán ő sem teljesen okés már, hiszen többször panaszkodik gyenge emlékezetére.

Nagyjából ugyanaz a stílusa, mint a Rejtélynek: sok a statikus, hosszú jelenet, nincs benne semmi képi extra, ezért kár volt filmre vinni, amúgy is egy kétszereplős kamaradráma. (A hosszú, mozdulatlan snittekre jellemző, hogy egy ponton kb. másfél percig néztem az alvó Georges-t, mire leesett, hogy korábban szünetet nyomtam a lejátszón :D) Aláfestő zene nincs, csak természetes hangok. A többi leírás és a Rejtély alapján úgy tűnik, Hanekének kifejezetten ez a stílusa, hogy objektív, rideg maradjon. A két legendás színésznek jutalomjáték lehetne, de a szerepük nem enged túl sok játékot (Haneke amúgy kifejezetten Trintignant-nal a fejében írta a forgatókönyvet).

Élmény:

A kritikák megható filmről beszélnek, de nekem nem sikerült ezt átérezni. Talán mert a téma nem volt új, talán mert Haneke stílusa eleve távolságtartó. Irigylem azokat a kritikusokat, akik minden filmet újszülött szemmel képesek nézni és látják pozitívumaikat; én ha már láttam valami hasonlót (pl. Fel), akkor sokat ront az élményen, hogy nincs meg az újdonság ereje.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jean-Louis Trintignant (Éjszakám Maudnál, A megalkuvó, Három szín: piros), Emmanuelle Riva (Szerelmem Hirosima, Három szín: kék)
- Emmanuelle Riva tavaly hunyt el 89 évesen.
- Az ötlet önéletrajzi ihletésű, Haneke nagynénje szenvedett sokáig lakásába kényszerülve.

Következik: Whiplash