Tartalom:

Nyári vakációra a franciák leözönlenek a tengerpartra, beleértve Hulot urat is (Jacques Tati). A szállóban esznek, kártyáznak, olvasnak, rádiót hallgatnak, a tengerparton tornáznak, napoznak, horgásznak. A körülmények vagy saját ügyetlenkedése azonban mindig úgy hozzák, hogy rendre megzavarja a nyugodtan pihenni vágyó embereket...

Rövid a cselekmény leírása, igaz? Nos, ez azért van, mert nem nagyon van neki. A nyaralás keretet szolgál ahhoz, hogy Hulot kétballábaskodjon, de még csak nem is ez a lényeg, hanem hogy kik között teszi ezt és hogy mi erre a reakciójuk. A nyaralók ugyanis (állítólag) jellegzetes képviselői az akkori francia társadalomnak, így kapunk egyajta korrajzot, ami mai szemmel nem túl feltűnő. Viszont ennél egy lépéssel tovább megy a történet (vagy legalábbis ezt vélem belelátni), és megpróbál rámutatni az élet szépségére a kicsinyes, mindennapos feleslegességekkel szemben.

Megvalósítás:

A cselekménnyel tehát nem is kell foglalkoznunk, nyár van van, az emberek idegesen levonulnak egy tengerparti szállóba, ahol idegesen próbálnak pihenni. Van itt precíz katonaember, gavallér, idős házaspár, fiatal, radikális értelmiségi... stb. Az ő lazulásukba rondít bele Hulot, aki már ajtónyitásával nagy szelet visz a szállóba, azonnal nagy zavart okozva. Nem igazán lineáris a cselekmény, lazán összefüggő életképekből áll a film: a nyaralók próbálnák csinálni a nyaralók szokásos dolgait, de Hulot-val vagy nélküle, mindig valami bezavar ebbe. A történet kulcsa az a néhány karakter, akik képesek hátradőlve röhögni azon, ahogy Hulot tönkreteszi az illedelmes, nyugodt vakációt. Ahogy a Playtime-ban, itt is elsősorban egy fiatal, szőke szépség jelenti ezt az őszinte felülemelkedettséget. Hulot egyébként nagyon olyan, mint egy korai Mr. Bean vagy egy kései Chaplin. A humor forrása természetesen az ügyetlenkedés, de egy rendes vígjátékkal szemben teljesen dekoncentrált, a jelenetek nem egy csattanóra vannak kihegyezve, és emiatt nevetni sem lehet rajtuk. talán hülye példa, de azzal tudnám ezt legjobban érzékeltetni, mint amikor egy akciófilmben egy statikus beállításban látunk embereket verekedni, miközben eg rendes filmben ezt még felerősítenék gyors vágásokkal, rángatózó kameramozgással.

Először is beszéljünk arról, hogy ez gyakorlatilag egy némafilm, mert bár vannak benne hangok és némi párbeszéd, azok szinte teljesen jelentéktelenek, olyasmi, mint a Modern idők. Ebből következően - bár képileg nem izgalmas - , rengeteg a vizuális geg, amelyeken látszik, hogy hosszas tervezés és kitartó próbák tucatjai kellettek hozzájuk (igen, az óceánra és a festékesvödörre gondolok), de gyakran látszódik a mesterkéltség is rajtuk. Fontos képi eleme a távolságtartó kamera, közeliek szinte alig vannak. A hang szintén fontos szerepet játszik, pontosabban a hanghatások: a Hulot-hoz kapcsolódó zajok direkt kiemelten hangosak, legyen az pingpong vagy az autója. A legfeltűnőbb ilyen effekt az ebédlő ajtajának hangja, ami annyira hangsúlyos, hogy végig azt vártam, mikor lesz belőle poén.

Élmény:

Nem lett belőle, és ez nagyon jellemző a filmre. Éppen olyan mint a Playtime, azaz nincsenek csattanóra kihegyezett poénok, ha nem figyelünk, észre se vesszük őket, annyira hangsúlytalanok. ezt szokni kell, főleg a mai nézőnek. Az is a hátrányára vált a filmnek, hogy a korabeli társadalmi viszonyokat alig-alig fedezhetjük fel hatvan év távlatából. De még így is lehetett volna meghatóan aranyos, mint valamelyik idealista film a világháború után, ha jobban nyomatékosítja a megvilágosodottak álláspontját. talán egyszer ha újranézem, sokkal jobban fogom értékelni.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jacques Tati (Playtime)
- A strand, amely nem messze Saint-Nazaire hetvenezres városától van, ma már a Hulot úr strandja nevet viseli, 1999-ben pedig szobrot is kapott.

Következik: Túlvilág