Tartalom:

1914-ben az ír Shackleton expedíciót indít az Antarktiszra. Argentínából indulnak 70 kutyával a fedélzeten és az expedíció hivatalos fényképészével, aki e film rendezője. Az időjárás azonban a vártnál rosszabbra fordul, a hajó megreked a jégben, mielőtt elérnék céljukat. Megpróbálják kiszabadítani, de a jég egyre szorosabban öleli körül, végül pedig összeroppantja...

Felfedezőútnak indult, túlélőtúra lett belőle. Egy nagyon korai dokumentumfilmről beszélünk, ezért Hurley inkább csak rögzített eseményeket, de nem fogta össze őket valamilyen rendező elvvé, álítássá, és még nem is pontosan, objektíven rögzített. Ennek az oka, hogy sok anyagot hátra kellett hagynia meneküléskor, mert nem bírták volna elvinni.

Megvalósítás:

A 20-25 fős legénység főbb alakjainak bemutatásával indulunk, majd a fedélzeten töltünk pár percet a kutyák bemutatásával. Jön a jég, a hajó töri, majd végül megakad, ekkor a partra szállunk. Fókák és pingvinek között próbálják a hajót menteni, végül csónakokon indulnak visszafelé, majd várják Shackleton visszatérését a segítséggel, addig pedig a hely élővilágát láthatjuk. Ahogy e rövid összefoglalóból látható, nincs igazán jól felépítve. Mai fejjel elvárnánk hogy legyen tiszta és egyértelmű a cél, ami ha már nem jött össze, akkor legyen drámai módon bemutatva a túlélésért folytatott harc. Ennek hiányában még mindig elfogadható lenne, ha tárgyilagosan láthatnánk minden napot dokumentálva, de nincs se ez, sem az idő érzékeltetése nem megy, pedig két évig tartott a dolog. Nyilván fontos szerepe volt a korízlésnek, talán fontosabb volt látni az egzotikus tájat és élőlényeket, mint az emberi történetet mögötte. Vagy csak a jóízlés nem engedte, hogy megmutassák a szenvedő, kiszolgáltatott emberek mindennapjait? Érdekes volt látni, hogy a pingvineket Chaplinhez hasonlította, vagyis ő már ekkor ennyire nagy sztár volt.

A legénységet is meglepte, hogy Hurley milyen végletekre képes egy-egy jó képért. Az első képen pl. láthatjuk, hogy egészen szokatlan szögbe helyezte a kameráját, hogy látványosan mutathassa a jégtörést, az utolsó képen pedig a leghíresebb felvétele van az esti, jégbefagyott hajóról, amihez tucatnyi lámpát kellett használni. Több állókép egészíti ki a filmet, ami nem A kilátóterasz előfutára, csupán ahogy fentebb említettem, a felvételek nagy részét hátra kellett hagyni. Többször látható volt, hogy panorámaként tálalva a végtelen jégmezőket, Hurley oldalra mozgatta a kamerát, amivel eddig nem nagyon találkoztam. Sok a magyarázó szöveg, de ez nem hátrány egy dokumentumfilmnél.

Élmény:

Nyilván felbecsülhetetlen értékű felvétel, hiszen egy fontos eseményt őrzött meg az utókornak, de még messze van attól, amit elvárunk egy kiforrott dokumentumfilmtől. Ugynakkor fontos szempont volt benne az esztétika, szóval érdekes volt, de még nem élvezhető.

Érdekességek:

- Shackleton (1874-1922) nyughatatlan természetű gyerek volt, 16 évesen már hajózott inkább suli helyett, tíz évvel később pedig részt vett az első antarktiszi expedícióján, amit még több követett filmünk tárgya előtt. Ezután is próbált visszatérni, de egyre jobban ivott, és újabb felfedezőútja közben meghalt.
- Hogy pótoljam a film hiányosságát, íme az expedíció és körülményei: Kb. a 20. század első húsz éve volt a nagy antarktiszi felfedezések kora, amikor még a technológia messze nem állt azon a szinten, hogy gépek segítségével etgyék meg a felfedezőutakat. A 15-16. századokban, Afrika és Amerika déli csücskeinek elérésekor már erősen gyanították, hogy létezhet a déli sarkon szárazföld, amelyre végül 1853-ban lépett először ember az amerikai Mercator Cooper személyében. A déli sarkot 1911 decemberében a norvég Amundsen és 1912 januárjában a brit Scott érték el, utóbbi a visszaúton meghalt csapatával. (Érdekes érdekesség: a harmadik személy, aki elérte a sarkot 1958-ban az a Hillary volt, aki először megmászta a Himaláját is).
- Így aztán 1914-re Shackleton célja már nem az volt, hogy elérje a déli sarkot, hanem hogy átszelje a kontinenst. 1914 decemberében indultak el a lehető legbelsőbb kikötőbe, de ahogy a filmben is látszott, a vártnál sokkal korábban jött a jég és csak nagyon lassan tudtak haladni. 1915 februárjában érék el a legdélebbi pontot a hajóval, de ekkor már a jég fogságában voltak, és amikor északra kezdtek sodródni, 1915 októberében végül leszálltak. Menetelve és jégtáblákon sodródva igyekeztek korábbi expedíciók készletei felé haladni, eközben fókát és a kutyáikat ették. 1916 áprilisában a jégtábla elkezdett hasadni alattuk, ezért megmentett mentőcsónakjaikra szálltak és pár nap alatt sikerült eljutniuk az Elefánt-szigetre, ahonnan Shackleton és néhány embere megpróbálta elérni a kb. 1300 km-re lévő Stromness bálnavadász kikötőt. Mindenki szerencséjére sikerrel jártak, 1916 augusztusára értek vissza a segítséggel az Elefánt-szigetre. Mindenki túlélte a kalandot.
- Shackleton terve azonban két hajóból állt; míg filmünkben őt láthattuk, egy másikat is útna indított Ausztráliából, amely a déli sark közelében tett volna le készleteket az ott elhaladó Shackletonéknak. A nem kevésbé kalandos expedícióban hárman is meghaltak, raádásul feleslegesen, hiszen Shackleton sosem indult el a déli sakr felé. Ők is 1914 decemberében indultak, ők is belefagytak a jégbe, a hajójuk azonban 1915 májusában elsodródott, míg a csapat fele a szárazföldön teljesítette küldetését. A hajó csak 1916 februárjában szabadult ki a jégből és 1917 januárjára ért vissza a szárazföldön ragadtakért, immár Shackletonnal a fedélzeten.
- A kontinenst végül 1958-ban szelték át szárazföldön négy hónap alatt, 3 500 km-en át a fent említett Hillary közreműködésével.