Artúr filmélményei

Isten hozta! (1923)

2018. június 20. 14:40 - Liberális Artúr

Rendezte: John G. Blystone - Buster Keaton
Műfaj:
vígjáték
Főbb szereplők:
Buster Keaton

Megjelenés: 1923, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB:
7,9
Előzetes: -
Ajánlott írás: https://keeping-it-reel.com/2016/02/01/classics-our-hospitality-1923/
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/isten-hozta-our-hospitality/movie-8322

Tartalom:

Amerika, 19. század eleje. A Canfield és a Mckay családok régóta halálos viszályban állnak egymással. Miután lelövik az utolsó McKay-férfit is, felesége a kisbabájukat inkább a messzi New Yorkba küldi a rokonokhoz, hogy kikerüljön a bosszú örök körforgásából. A kis Willie McKay felnő (Buster Keaton) keveset ismerve az egészből, amikor levelet kap, hogy utazzon vissza, mert megörökölte a családi birtokot. Az úton összeismerkedik csinos útitársnőjével (Natalie Talmadge), aki a figyelmes fiatalembert meghívja vacsorára. A hölgy neve Virginia Canfield...

Ha nem számítjuk a a történet elején és végén egy-egy pillanatra feltűnő "szeresd a szomszédod" feliratot, akkor nincs igazán gondolat mögötte, csupán egy szórakoztató film. Nincs kitárgyalva a bosszú, a megbocsájtás, az erőszak.

Megvalósítás:

A történet egy egészen drámai előjátékkal indít, ahol nyoma sincs a humornak és ez a film érettségét dicséri, no meg a készítők bátorságát, hiszen ki hallott már olyan vígjátékról, ami véresen komoly és tragikus? Ez adja meg a viszály komolyságát, majd amikor ugrunk az időben, nem ütik el az egészet egy poénnal, hanem finom könnyedségű vidámsággal vezetik át vígjátékba - ez Keaton, vagyis Willie McKay és new York megjelenése, ami megmosolyogtatóan ósdi (kikacsintós poén, amikor egy seriff panaszkodik két lovaskocsi láttán, hogy mennyire forgalmas lett a Broadway, hiszen New York ekkor még nagyon messze volt attól, amivé 1923-ra nőtte ki magát). A történet második nagyobb szakasza McKay odaútja, ami A generálist előrevetítően egy vonatozás kalandjait meséli el, illetve összeboronálja McKay-t a Canfield-lánnyal. A humor forrása itt is az, hogy régen milyen volt az élet, mennyire kényelmetlen volt a modern 1920-as évekhez képest a vonatozás, no meg némi társadalmi képet is kapunk a vasutak mentén élők életéből. És időnként teljesen abszurddá is válik, pl. amikor egy szamár arrébzavarása helyett a síneket pakolják odébb... A harmadik szakaszban a Canfield-házba jutunk, itt alapvetően egy macska-egér játék kezdődik a felek közt, mert az illem tiltja, hogy a meghívott vendéget a házban agyonlőjék, na de ha kilépne a házból... Itt a humorforrás hangsúlya a helyzetkomikumra tolódik, ahogy mindenki kínosan feszengve várja az alkalmat. Az utolsó rész üldözéses, az Ifjabb Sherlock detektívet idézi meg kaszkadőrmutatványaival, eddigre elfogynak a poénok és az izgalmak veszik át a helyüket. Szerencsére Keaton itt már van annyira rutinos, hogy egy poénnal üsse le a emelkedett hangulatot. A karakterekre nem vesztegetnék sok szót, Keatont kivéve mindenki mellékszereplősen egyszerű, ő maga pedig a szokásos esetlen figurát hozza.

Már tart ott a technika, hogy pár dolgot meg se kell említenem. Ami először feltűnő lehet, az a korhűség, amit ki is emel még egy szövegkártyán. Ez egy poénforrás is egyben, mert modern szemmel megmosolygtató a kezdetleges kerékpár és a vonat (ezeknek utána is néztem: egyik sem lehetetlen, de a vonat picit korainak tűnt, a bicikli pedig túlkorosnak). Itt még meg szokás jegyezni, hogy Keaton vonatbuzi volt és konkrétan működő vonatot építtetett meg. Talán apróságnak tűnik, de itt találkoztam először azzal, hogy a kamerával és a szereplő nézőpontjával együtt veri át a nézőt a készítő a nagyobb hatás kedvéért (a beöltöztetett ló esete). Ez később Leone védjegye lesz. A vonatozós részben az elesős poénok hangsúlyosabbak, a Canfield-házbeli szakaszra már talán a színészi játék válik fontosabbá, de mindkét esetben igaz, hogy a börleszkekhez képest jellemzően sokkal visszafogotabb és emberibb megnyilánulásokkal dolgozik a film. A leglátványosabb rész természetesen az üldözéses, ahol kaszkadőr nélkül Keaton olyan mutatványokkal kápráztat el minket, mint az Ifjabb Sherlock detektívben. Nyilván díszletekkel, vágásokkal és vetítésekkel dolgozik ő is, de az illúzió tökéletes.

Élmény:

A generáis volt az első Keaton-filmem, azon nem tudtam nagyon nevetni és nem nyűgözött le különösebben. Az ifjabb Sherlock detektív kreativitása és a nyaktörő mutatványok már megtették a hatásuk, de azt se éreztem különösebben viccesnek. Ezúttal már sokat nevettem és a kaszkadőrmutatványok is lélegzetelállítóak voltak, ezt a filmet már bátran merem ajánlani, mai szemmel is élvezetes. Kedvencem azért még nem lett.

Érdekességek:

- Korábban látott színészek: Buster Keaton (Ifjabb Sherlock detektív, A generális, Alkony sugárút, 80 nap alatt a föld körül, Bolond bolond világ), Natalie Talmadge (Türelmetlenség), Joe Keaton (Ifjabb Sherlock detektív, A generális), Jack Duffy (Kutyaélet), Tom London (Délidőben)
- Joe Roberts (az öreg Canfield) még a film bemutatója előtt elhunyt 52 évesen.
- Natalie Talmadge (Virginia) ekkor Keaton barátnője volt.
- A film elején látható kisbaba Keaton újszülöttje volt.
- A családi viszályok alfája és omegája a Hatfield-McCoy csörte volt a 19. század második felében, ennek állít emléket a film. A Wikipedia cikkből számomra érthetetlen, miből lett a viszály, mindenesetre 1888-ban csúcsosodott ki kisebb csatában, többeket letartóztattak, kivégeztek. Jelenleg igyekeznek kihasználni történelmi hírnevüket és celebeskednek, 2003-ban nyilvánosan békét kötöttek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr1114057748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása