Tartalom:

Brazília változatos tájú tartományában, Minas Gerais-ban járunk. A környék János-napi ünnepségre készül, köztük az iparmágnás is két lányával, Carmennel és a távolban tanuló Neusával. Carmen régóta szerelmes udvarlójába és apja barátjába, Robertóba, aki viszont a testvér hazaérkezésekor inkább Neusára startol rá. Carmen bánatában vízbe veti magát, ám szerencsére arra járnak az elszegényedett nemesi házból származó Christovam és Max, akik kimentik. Carmen inkább nem megy haza, hanem a fiúk birtokán marad, aminek ők is nagyon örülnek...

Hogy a történet a modern városi és a hagyományos vidéki élet kapcsolatáról szól, az egyértelmű, csak az nem, hogy hova akar kilyukadni és hogy tulajdonképpen mik is ezek a különbségek. Egyes írások szerint kicsit óda a vidékhez és inkább arról szól, mintsem a benne szereplők szerelmi sokszögéről, de ezt nem éreztem elég hangsúlyosnak.

Megvalósítás:

Pedig már a film is azzal az előszóval indít, hogy ez a történet erről a vidékről és a benne élő brazilok kedvességéről, lelkéről szól. Pár tájkép után gyors egymásutánjában bemutatja a szereplőket, és őszintén bevallom, túl gyors volt, később vissza kellett néznem, hogy ki-kicsoda. A lényegen persze nem változtat, adott egy modern ház, aminek az ura iparmágnás, lánya amerikai intézetben "amerikai" erkölcsöket tanul, a vidékhez kötődő másik lánya pedig örökbefogadott. Ők modern módra, tömegben ünneplik meg Szent Jánost, míg történetünk másik házában szerényen és hagyományosabban teszik ezt, családi körben. Ez utóbbi ház hagyományaira büszke, de elszegényedett; a másik ház erőteljes urával szemben egy idős nő a feje. Ide kerülöngyilkossági kísérlete után Carmen, és annyira jól érzi magát (hogy miért, azt nem tudjuk), hogy legszívesebben örökké maradna. Ennek csak az vet véget, hogy mindenki beleszeret és féltékeny lesz a másikra. Ami a természet és a táj szerepét illeti, hiába játszódik ott a történet nagy része, közel sem érezhető a jelenléte olyan erősen, mint a Terje Vigenben vagy Az arani emberben. Pozitívum viszont, hogy több karakter se olyan egysíkú, mint az eddig megszokottak. Na nem is túl bonyolultak, de mindegyiküknek van egy-egy olyan húzásuk, ami ezt mutatja (pl. amikor Max fegyvert ránt, Carmen kineveti a verekedőket, az iparmágnás aggódása Neusa iránt... stb.). A cím jelentése egyébként "Minas Gerais vére" (= népe, lelke).

Szóval ahogy említettem, a természet sajnos hiába van szinte folyton jelen, a jelenlétét mégse érezni, ahhoz tudatosabban kellett volna mutatni. Volt pár jobb beállítás (a legjobb, amikor az iparmágnás dühösen elsétál lánya mellől), de egyébként nem igazán fedeztem fel benne más formai elemeket. A színjáték hullámzó, részben erősen némafilmes, de azért volt pár finomabb megmozdulás, főleg Carmen részéről.

Élmény:

Eléggé zavaró volt, hogy nehezen tudtam követni a cselekményt a szereplők túl gyors bemutatása miatt, de elismerem, volt némi hangulata a filmnek. Csak nem tudott felnőni a szándékaihoz, legalábbis nálam "nem jött át", pedig néhány egyszerű formai vagy tartalmi eszközzel sokat lehetett volna dobni rajta, de hát egy 1930-as, kis költségvetésű filmről beszélünk.

Érdekességek:

- Annyira kis költségvetésű volt, hogy a film sztárja, a Carment alakító sznésző, aki ekkor már elég ismert volt, maga hozott elég sok pénzt az elkészítéséhez.
- Mauro, a rendező is feltűnik az egyik szolga szerepében.
- Mauro elég későn, huszas éveiben kezdett hozzá filmezni, addig villanyszerelőként dolgozott. Hazája Minas Gerais volt, sokáig őrlődött, hogy elhagyja-e a jobb lehetőségeket rejtő nagyvárosokért cserébe, állítólag ez jelenik meg a film modernség - hagyomány elelntétében is. Valódi szerzői filmesként aztán mégis alkalmi, fizikai munkákat kellett vállalnia a filmezés mellett.
- Brazíliában is hamar, még az 1890-es években készültek filmfelvételek, az 1900-as évek végére viszont már letarolták a piacot az amerikai filmek
- A Szent János napi ünnep, azaz a Festa Junina a téli napfordulót hivatott ünnepelni tánccal, játékokkal.