Rendezte: Mario Peixoto
Műfaj: -
Főbb szereplők: Olga Breno, Brutus Pedreira, Tatiana Rey, Raul Schnoor
Megjelenés: 1931, Brazília
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,4
Előzetes: -
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -
Tartalom:
Rendhagyó film rendhagyó összefoglalóval: két nő és egy férfi hánykolódik a nyílt vizen egy léket kapott csónakban. A világos ruhás nő egy börtönből szökött meg; a sötét ruhás rossz házasságból; a férfi egy szerelmi háromszögből. Nagyjából ennyi a cselekmény, a lényeg a képeken és bemutatásuk módján van, amelyek mintegy belépnek a szereplők érzelmi világába és azt jelenítik meg. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs hogy hova akart kilyukadni a film. A rendező szerint nem is lehet értelmezni, egyszerűen csak át kell élni a hangulatot.
Megvalósítás:
A film kiindulópontja egy André Kertész fénykép volt a bilincsbe vert férfiről, aki átölel egy nőt. Ezt alkotta újra a rendező, majd egy szuperközelivel belépett a nő fejébe, és innentől kezdve nehezen követhető képzettársítások jöttek, illetve maga a cselekmény, amely során azonban pont nem a lényegi eseményeket láthatjuk, hanem inkább azok következményeit. Tehát például nem látjuk, hogy a nő megszökött a börtönből, csak azt, hogy sétál, óvatosan szemlélődik. A képek többnyire jelképesek, a csónakról készült első kép például egy repedést mutat hosszan, jelezve a helyzet tarthatatlanságát, a sérült lelkiállapotokat. A karakterek úgy sokrétűek, hogy hiányosak, azaz a nézőre van bízva, hogy kitöltse őket; még neveik sincsenek. A cím limitet, határt jelent.
Mint a többi avantgárd filmnél, mint pl. a Kurutta ippedzsinél, itt is a technikai kivitelezésen múlik minden. Sok az áttűnés, a szokatlan szögek, a mozgó, forgó kamera, a közeli felvételek. A kamera szinte úgy viselkedik, mintha egy külső szemlélődő lenne, egyszer például követi, körbefordul az egyik nő körül, majd elveszti és vissza kell mennie, hogy rátaláljon. A rendező egyik fő elve a ritmus volt, amit egyrészt klasszikus zenei válogatással adott meg, másrészt vágásokkal, de nem átallott ismétléseket sem alkalmazni, tehát ugyanazt a kameramozdulatot többször megismételni egymás után (lásd még Ember a felvevőgéppel). Feliratok gyakorlatilag nincsenek egy rövid párbeszédet és egy újságcikket kivéve, de nincs is nagy jelentőségük.
Élmény:
Szóval tipikus avantgárd film, ami igyekszik a film nyelvén megszólítani filmes trükkökkel, kamermozgással, vágásokkal. Ez vagy célt ér, vagy nem. Az Ember a felvevőgéppel például nekem nagyon bejött, a Kurutta ippedzsi vagy ez viszont nem annyira. Mindenképpen különleges élmény, de nem garantált a hatás első megtekintésére. Ez is olyan, amit többször kell látni és rá kell hangolódni.
Érdekességek:
- Korábban látott színészek: Carmen Santos (Sangue Mineiro)
- Feltűnik a filmben a rendező is és az operatőr (aki a Sangue Mineirot is filmezte).
- Eredetileg a Sangue Mineiro rendezőjét kérte fel az író a film megrendezeésére, de Mauro visszautasította azzal, hogy túl személyes és ezt magának Peixotonak kell megrendeznie. Ez volt az egyetlen befejezett filmje, később szinte kizárólag irodalommal foglalkozott.
- Természetesen bukás volt anyagilag, később eléggé tönkre is ment a film, de Peixoto fenntartotta a köztudatban legendás filmként, így végül amikor előkerült, hosszas restaurálás után sikerült majdnem teljes egészében helyreállítani, ki más mint Scorsese közreműködésével.