Cselekmény: ...avagy "Akik a tigris farkára léptek". 12. század, Japán. Josicune (igen, a Koruzoka Josicunéja) sikeres hadvezér, az uralkodó testvére. Tanácsadói győzködésére az uralkodó sajnos bizalmatlanná válik vele szemben és elrendeli letartóztatását. Josicune hat harcosával szerzetesnek öltözve próbál átkelni a határon. Az őrök bizalmatlanok velük szemben és próbára teszik őket...

Téma: Először jöjjön egy kis kitérő elmékedés. Vannak olyan filmek, amelyeknek ismerni kell a kontextusát és többször meg kell nézni, hogy összeálljon, vagy legalább ismerni kell némileg a rendező előéletét. Az én blogom azonban az egyszeri átlagnéző szemszögéből íródik, így sok minden elkerülheti a figyelmemet. Ugyanakkor ez részben a film hibája is, hanem képes belekényszeríteni egy gondolatspirálba, mint tette azt pl. az Ének az esőben. Mindezt azért kellett elmondanom, mert többek közt a fenn belinkelt írás is olyan mélységeket lát bele a történetbe, ami lehet hogy igaz, lehet hogy túlzás - nem tudom egy megtekintés után megítélni. Szóval részemről más kapaszkodók híján a tapasztalatom alapján meg kell próbálni az adott korra vonatkoztatni a szamurájok történetét, ami esetünkben 1945, a háború utolsó hónapjai. Ettől nem lettem okosabb, talán valaminek az átmentéséről van szó vagy a pusztulás elkerülésének vágyáról. Csakhogy ez egy közismert történet és ezzel mindjárt új jelentést kaphat: Japánban köztudott, hogy főhőseink végül elbuknak, így az egész kissé egzisztencialista drámába csap át, ahogy feleslegesen erőlködnek, és látszólag ezt ők is tudják. A többi lehetséges értelmezést nem írom le, mert képtelenség egyszeri megtekintés után kiokoskodni őket, olvassátok el a belinkelt írásban.

Tartalom: A háborús megszorítások miatt Kuroszava kénytelen volt kis költségvetésben gondolkozni, így született meg az ötlet, hogy egy no darabot, az Atakát ülteti át a filmvászonra, és ez meglátszik a történeten is: három fő, színpad méretű helyszínen játszódik a történet. Ebből az első felvezeti a helyzetet, a második adja a gerincét jelentő izgalmakat, amikor meg kell győzniük a határőröket arról, hogy ők szerzetesek, végül pedig értelmezéstől függően egy keserű vagy édes befejezés jön. Amiben jelentősen eltér a színdarabtól, az a hordár komikus alakjának szerepeltetése, aki egyrészt fogyaszthatóbbá teszi az amúgy merev előadást, másrészt ezzel kicsit kívülálló, modern nézőként is szerepel magán a filmen belül. Csak sajnos baromira irritáló a túlzó játéka. A történet messze legjobb része a próbatétel, simán hozza a hitchcocki feszültséget, annyira izzik a levegő. És ahogy minden írás kiemeli, szavak nélkül érthetőek a gondolataik, különösen a levélfelolvasós résznél.

Forma: Ahogy említettem, a no szabályai tűnnek érvényesnek (bár nem tudom mik azok :D), azaz viszonylag kevés szereplő kis és kevély helyszínen, nagyon mereven adja elő a karakterét, de ez nem jelenti, hogy ebbe a szertartásos udvariasságba ne tudnának mélységet csempészni. A szűkös lehetőségek sajnos meglátszanak, ordít a háttéről, hogy nem természetes. Egyébként épp úgy indul, mint A vihar kapujában, a fákon átszűrődő reggeli napfényt láthtjuk alulnézetből, a kamera ráfordul főszereplőinkre, majd a film végén már a másnap hajnali sötétet elűző napfényt láthatjuk a szerzetesek nélkül, keretet adva ezzel a történetnek és az életüknek. A merev előadásnak az ad némi dinamikát, amikor a feszültséghez mérten szaporodnak vagy lassulnak a vágások, egyébként nem csináltak semmi látványosat. Olvastam olyan véleményt is, miszerint tekinthetjük akár musicalnek is, hiszen a mindössze 60 perces filmben több dal is elhangzik, bár ezeket inkább monoton kántálásnak mondanám, koreográfia sincs hozzá.

Élmény: Nem volt rossz az "első" Kuroszava-filmem, főleg ha figyelembe vesszük a körülményeit is. Tartalmilag elfogadható hitchcocki thrillernek, képileg sajnos egyhnagú, a történet értelmezése viszont átlagnézőként lehetetlen.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Okocsi Dendzsiro (Hiakuman Rio no Cubo), Fudzsita Szuszumu (Testőr, Menny és pokol), Mori Maszajuki (A vihar kapujában, Ugecu története, Sodródó felhők), Simura Takasi (A vihar kapujában, Élni, Hét szamuráj, Véres trón, Testőr, Menny és pokol), Kono Akitake (Szansó tiszttartó), Koszugi Josio (Hét szamuráj)
- A forgatás még a háború idején kezdődött, de a végét már amerikai felügyelet mellett fejezték be, többek között Ford is meglátogatta a helyszínt.
- De nem csak ő az egyetlen fontos filmes, aki köthető a filmehz: egybehangzó vélemények szerint ha már Lucas az 1977-es Csillagok háborúját Kuroszavából merítette, az 1999-es rész is erősen hasonlít rá, főleg a hordár és Jar Jar Binks között találtak párhuzamot.
- A filmet ugyancsak a hordár miatt nem engedték forgalomba hozni a japán cenzorok, mert szerintük gúnyt űzött a magasztos történetből. Adminisztrációs hiba miatt pedig az amerikai cenzúra idején se lehetett bemutatni, így valójában időben hiába készült hamarabb, csak 1952-ben mutatták be.
- Josucine (1159-1189) vélehtően valóban szervezkedett bátyja ellen, szóval nem volt a gyanú alaptalan. A viszály 1185-ben indult és Josicune 1189-es halálával ért véget. A legendák szerint nem halt meg, hanem Mongóliába szökve ő lett Dzsingisz kán.