Cselekmény: ...avagy "a tenyerében". Karin professzor (Arturo de Cordova) jósként szedi el szédíthető nők pénzeit. Tudja mikor mit kell mondani, és természetes ráérzőképessége mellett sok információval segíti barátnője, a fodrász Clara is, aki mindig fülel munka közben. Az egyik ilyen hír az idős, gazdag férfi halála, aki fiatal özvegyet és szép örökséget hagyott maga után. A házba bejáratos Clara szavaiból biztosra veszi Karin, hogy a gazdagat férjet a feleség tette el láb alól, ezért megjelenik a temetésen és zsarolni kezdi egy busás összeg reményében, amiből Clarával új életet kezdhetnének. Csakhogy hiába jó emberismerő Karin, az özvegy Ada sem kispályás. Macska-egér harc indul, amiben mindig más kerül jobb pozícióba...

Téma: Sors, végzet, ember tervez isten végez, mindenki a maga szerencséjének a kovácsa és hasonló bölcsességek elegyéből áll a történet, de nagyon egyenetlenül hangsúlyozva, ezért elsőre talán fel se tűnik. Sőt, valahogy fő téma sincs, ezért nem vagyok benne biztos, hogy hova akar kilyukadni, de a benyomásom az, hogy az ember végzetbefolyásoló kísérleteinek jelentéktelenégét. Csak tényleg alig emeli ki, így nem nagyon több egy kriminél.

Tartalom: Karin olyan, mint egy klasszikus és egy modern tenyérjós keveréke: egyrészt klasszikus, kristálygömbös körítést ad az előadásának, másrészt sokkalinkább pszichológusként működve nem is annyira jövendől, hanem életvezetései tanácsokat ad, de úgy, hogy azt mondja, amit hallani akarnak az ügyfelei. A jellemének fontos eleme, hogy mindezt ingyen teszi egy analfabéta újságárussal, akinek fia leveleit olvassa fel; ezzel akarja a történet ellensúlyozni Karin bűneit, elvégre megzsarol valakit, de egy gyilkost és "nemes" céllal. A jóság megtestesítője Clara, ő a lehetséges jót szereti Karinban és fél előre, hogy e mocskos ügy csak távolabb sodorja tőle. A másik oldalon Ada van, belőle fakad az összes bűn, noha tenni nem tesz semmit, "csupán" felbújt. Méltó párja Karinnak, a cselszövés mestere, a történet nagy részében azt követhetjük, ahogy egymásnak csapdákat állítanak. De egy dolog az elképzelt jövő és másik, amikor meg is valósul, ráadásul sosem pontosan úgy, ahogy azt hőseink elképzelik. Ez alapján akár még ironikus is lehetne, mint a La diosa arrodillada, de ezúttal biztos vagyok benne, hogy inkább tragikus vagy tragikomikus, ahogy ember tervez, de isten végez.

Forma: Elvileg valami noir-szerűt láttam, de csak ritkán volt zaklatott lelkiállapotot megjelenítően dőlt kamera vagy árnyékos-kiemelten megvilágított kép. Ami feltűnt, de sokáig értetlenkedtem fölötte, az az volt, hogy előszeretettel láthattuk Karint apró figuraként egy-egy helyiségben. Aztán rájöttem, hogy ezzel az ember kisszerűégét akarhatták érzékeltetni. Elég sokat mozog lépcsőn is, gondolom ez pedig a jó-rossz viszonylatát hivatott érzékeltetni. Kicsit váratlanul a film végére kaptunk (poénból?) egy hitchcocki jelenetet, ahol egy hullát közvetlenül egy rendőr orra előtt kellett rejtegetni.

Élmény: Ez már a harmadik Gavaldon-filmem, kicsit többet vártam tőle, ez nem mozgatott meg sem a történet, sem a megvalósítása szintjén.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Arturo de Cordova (Isten fizesse meg, Ő),
- Ramon Gay (az unokaöccs) 1960-ban, 42 évesen halt meg, miután összeveszett egy színésznőn és lelőtték.
- Leticia Palma (szójáték lenne a cím és a vezetéknév?), az Adát alakító színésző karrierje csúnya véget ért: egy autóbaelest kapcsán a színészszövetség elnökét vádolta meg felelőtlen vezetési stílussal, de bizonyítani nem tudta állításait. Nem segített a helyzetén az sem, hogy ezen elnök ellen kampányolt Cantinflas mellett a választáson, így amikor Cantinflas vesztett, a vádaskodás miatt kizárták a szövetégből 1953-ban, így 27 évesen véget ért a karrierje.