Cselekmény: ...avagy "istennő a térdein". A rovott múltú Raquel és a házas Antonio (Arturo de Cordova) halálosan szerelmesek egymásba, de ezt mindketten felismerik és inkább szakítanak, minthogy hatalmába kerítse őket a szerelem. A sors azonban úgy hozza, hogy Antonio otthonába épp egy olyan szobor kerül, aminek Raquel volt a modellje. Antonio nem bír ellenállni és újra felkeresi a nőt, aki választás elé állítja: ő vagy a felesége. Antonionak a válás vaamiért nem opció, így épp évfordulójukon megmérgezi feleségét, majd a mit sem sejtő Raquel után utazik Panamába...

Téma: Kicsit gondban vagyok ezzel a kérdéssel. Olyan, mintha a noirok végzet asszonyainak szerelmi kapcsolatát láthatnánk, de nem félbeszakítva egy halállal vagy fébevágva a szakításnál, hanem ahol a felek megpróbálják működtetni a kapcsolatot. És ettől borzasztóan sirki, ami nem csak nekem tűnt fel, de ezen írás szerint nem ironikus értelemben kell e filmre gondolnunk, én meg egyenlőre nem tudom, hogy akkor hogyan máshogy lehetne.

Tartalom: Nagyjából három részre osztható a történet. Fura módon egy szenvedélyes viszony végével indítunk, aminek épp azért vetnek véget tudatosan főhőseink, mert túl szenvedélyes. Raquel attól fél, hogy múltja miatt (vélhetően nem vetette meg a prostitúciót) Antonio úgyis otthagyná, Antonio pedig attól tart, hogy felemészti a vágy. A sors mégis összesodorja őket újra a meztelenül térdelő istennő szobra kapcsán (Gavaldon A másikban már levetkőztette fehérneműre del Riot, itt sem hagyta ki a lehetőséget, hogy szemérmetlenül ne tárja elénk a korszak másik nagy mexikói dívájának, Felixnek a bájait). Antonio innentől kezdve elveszett, nem bír ellenállni a vágynak és megmérgezi feleségét, aki nagyjából mindenben ellentéte az alvilágias Raquelnek (zene, társadalmi helyzet, személyiség, külső... stb.). A második rész Panamába tevődik át, ahol a mit sem sejtő Raquel énekel bárokban (a szöveg illeszkedik a történetbe), Antonio pedig ugyanott italba folytja bánatát, mert nem maradt senkije. Valami számomra ismeretlen okból nem mondja el Raquelnek hogy mit tett, pedig amikor ez kiderül, a nőt meggyőzi vele szerelméről (azaz hogy ölni képes érte) és boldogan a karjaiba omlik. De nem ez az egyetelen jelzés nélküli váltás/ugrás: amikor az utolsó harmadra visszatérnek Mexikóba, szintén csak egy fél mondatból derül ki, hogy eltelt némi idő és szakítottak, mert Antonio néhai feleségének emléke kezdi átvenni a férfi lelkiismerete felett az uralmat (teljesen jogosan ezért fordított A Manderley-ház asszonyának tekintik a filmet). Hogy mitől sirki? Részben a vége miatt, amit most nem lövök le, részben Raquel karaktere miatt, akin egyre jobban látszik, hogy csak játssza a végzet asszonyát és a nagy szavak mögött nincs semmi, részben Antonio miatt, aki folyton ingadozik.

Forma: Képileg sajnos a közelében sincs A másiknak, a noirt csak néhány elemében hozza, inkább a környezetében találunk segítő látványelemeket, mint amilyen a térdelő szobor majd az azt leváltó festmény a néhai feleségről vagy a letakart ház, a buja vagy épp üres hotelszobák... stb. A film második harmada szinte musicallé alakul, annyi zenés betét kerül bele, de nem láttam sok értelmét, egyrészt mert koreográfia niincs benne sok, a dalszöveg pedig hiába vetíthető rá a történetre, ha Maria Felixnek nincs túl jó hangja vagy megfelelő előadása hozzá (egy remek ellenpélda Monroe a Van aki forrón szeretiben, pedig őt igazán nem szokták tehetséggel vádolni).

Élmény: Kicsit olyan, mint A Manderley-ház asszonya, a Gyilkos vagyok és az Ő keveréke. Maga a film sem tartalmában, sem képeivel nem hagyott bennem elsőre különösebb nyomot, de ahogy egyre többet gondolkozom rajta, annál inkább kezdem paródiának gondolni és A szélre írvával rokonítani. Ezt még érlelnem kell...

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Fortunio Bonanova (Aranypolgár,Gyilkos vagyok), Arturo de Cordova és Carlos Martinez Baena (Ő)