Cselekmény: Egy tanár (Okada Eidzsi) szabadidejében a homokban élő rovarokat tanulmányozza. Elkalandozik, lekési a buszát, de egy helyi falusi szerencsére felajánlja, hogy megszálljon egy ismerősénél éjszakára. Az ismerős egy egyedül élő özvegyasszony (Kisida Kjoko), háza egy homokverem alján van, ahová csak kötéllétrán lehet lejutni. A tanár nem érti, minek szenved annyit a homok folyamatos lapátolásával és hagyja a francba az egészet, de mivel csak egy éjszakára marad, nem akadékoskodik. Reggel továbbállna, de a létra sehol. Csapda volt, a falu így, emberek elrablásával tartja fenn magát, akik kénytelenek élelemért cserébe folyamatosan ellapátolni a háztól a homokot. A tanár először megpróbál kimászni, az özvegy életével fenyegetőzni, de amikor már túl szomjas, beadja a derekát...

Téma: Szerencsére elég egyértelmű, hogy a homokverem az élet jelképe, amelyben küzdeni kell minden nap az életben maradásért, kijutni nem lehet belőle (vagy ha igen, minek), de jobbá lehet tenni. Ennél persze sokrétűbb a téma, benne van az egyén és a társadalom, a modern társadalom viszonya is, de nem fogom részletesen kielemezni, nem erről szól a blog :)

Tartalom: A névnélküli tanár a nagyváros mindennapi élete, a modern társadalom elől menekült vidékre, már ekkor azon filózik, hogy mi értelme az egésznek, és ekkor abban látja a lehetőséget, ha felfedez egy addig ismeretlen, vagy legalábbis nem regisztrált rovart, és így a neve fennmarad könyvekben. Az írásos bizonyíték később még visszatér, amikor abban bízik, hogy majd a kutatására indulnak, hiszen a szobájában hagyott papírokból látszódik majd, hogy nem akart eltűnni és hogy merre jár. A csapda nyilván nem életszerű, több írás is könnyen kikezdte a logikáját, de nem kell belekötni, nem erről szól a történet. Szóval a homokverem az élet, amiből először próbál a tanár kiszakadni, végül azonban értelmet talál az ottlétének azáltal, hogy felfedez valami újat, amivel beírhatja magát a közösség történelmébe. Egy másik aspektusa a csapdának, hogy mennyire éli meg rabként; kezdetben szabadsága elvesztését látja benne és hogy állati szintre kényszerül lealacsonyodni, de végül azzal, hogy értelmet nyer ottléte, ez is megoldódik. A szintén név nélküli asszony egy másik "megoldása" a helyzetnek, ő a cselekvés helyett az elfogadás segítségével békél meg helyzetével.

Forma: Formailag hatásos, bár egy-két dolgot leszámítva nem annyira izgalmas. Tök jók pl. a szuperközeliek, amelyekben a homok is különálló szemcséknek látszik egy egységes valami helyett. Le merném fogadni, hogy rengeteg festéket használtak fel, hogy ezt kihangsúlyozzák, különben nem látszódott volna a szereplőkön. A lerakódott homok egyben segít átérezni annak az anyagnak a tapintását is, amelyre került, ettől pedig a bőrre rakódott homok eléggé erotikus töltetű, amin persze az is dob, hogy 1964-hez képest meglepően nyíltan láthatunk meztelenséget. A legérdekesebb jelenet nyilvánvalóan a kényszerített szexé volt, ahol a maszkos falusiak állatias rituáléba fogtak dobpergés és gyors vágások közepette. A hanghatások a horrorfimek hirtelenségét utánozzák, hatásosak.

Élmény: Ma már ebből inkább horrorfilmet csinálnának, hiszen több horrorfilmes eszközt használ, de ez az 1960-as évek, itt még talán időszerűbb volt egzisztencialista gondolatokat megfogalmazni. Szépen fényképezett, többrétű történet, nekem már kicsit kevés, de fiatalabbaknak izgalmas lehet.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Okada Eidzsi (Szerelmem Hirosima), Kisida Kjoko (A szaké íze)
- A dzsohacu jelenséggel már foglalkoztunk az Egy ember eltűnik során. Ez az, amikor több ezer japán eltűnt az 1960-as években. Persze őket nem rabul ejtették, hanem adósságoktól, családtól, múlttól igyekezve megszabadulni, új személyazonosságot szereztek maguknak vagy épp az addigit semmisítették meg a papírjaik révén.