Cselekmény: Paco annyira jómunkásember volt, hogy tiszteletük jeléül a munkakönyvével temetik el, ami csak azért kellemetlen, mert kellene az özvegy nyugdíjának igazolásához. A hivatal szerint csak egy megoldás létezik: exhumálni kell a halottat. A temető viszont erre csak bírósági végzés ellenében hajlandó. Nincs mit tenni, az unokaöccs az éj leple alatt kiemeli a koporsót a könyvért, de a temetőcsősz megzavarja és koporsóstul hazamenekül. Újra eltemetnék másnap a halottat, de a temető erre nem hajlandó, hiszen hivatalosan már eltemették az illetőt. Újabb igazolás kellene...

Téma: Vélhetően eléggé ország- és korspecifikus a történet, így - noha én is átéltem részben a szocializmust - számunkra elsősorban a kafkai bürokrácia abszurditása jelenik meg. Az már az én perverziómat mutatja, hogy semmi abszurdat nem látok benne, én is eléggé rugalmatlan és szabálykövető ember vagyok :D

Tartalom: Nem sok minden utal a kommunista berendezkedésre; ha nem lenne az eleje, el is siklottam volna felette. Ekkor ugyanis beszédet mondanak az elhunyt munkásteljesítménye felett, méltatják, eltemetik vele a munkakönyvét, ami minden baj okozója, ugyanis kéne az özvegy nyugdíjához. A lényeg, hogy innentől kezdve lehetetlen feladatokat kapnak a hivataloktól, és jól jellemzi a helyzetet, hogy az unokaöccs simán megszegi a törvényt is eleget tegyen ezeknek. Egy totális káoszba fúló tortadobálásos jelenetben két hivatalos szerv csap össze, ennek kellett volna az utolsó jelenetnek lennie, de azért így is látjuk, hogy a mindenható bürokrácián a hivatalos iratok megrongálásával lehet leginkább sebet ejteni. Természetesen Kubában is a protekció volt minden, az unokaöccs főnöke bármit aláírt és el is fogadták neki, noha egyáltalán nem volt hivatalos személy - és közben még csak erkölcsös sem, aminek a látszatát próbálta kelteni munkahelyén. Egyébként vígjáték lenne, de nincsenek benne nagy poénok, inkább csak az egész abszurd helyzet miatt válik nevetségessé.

Forma: A kreatívabb intrók közé tartozik a kezdete, először felse tűnt, hogy nem a megszokott hivatali enegdélyt látom, hanem egy hivatalos iratnak álcázott stáblistát. A címet illusztrálandó kaptunk egy animációt is, errenem számítottam, olyan rég láttam már. Egy pontos, egy hivatalos szöveg ledarálása közben volt egy gyorsítás is, hogy kifejezze az érdektelenségét, de nagyjából ennyi volt az összes felhasznált látványelem, a többi már a jelenethez illő kompozíció volt, az meg ugye alap. (Ez alól kivétel az angyalok alsó szögből mutatása, az az alapnál azért erősebb volt.)

Élmény: Nem nagyon emlékszem már Alea előző, 1968-as filmjére, Az elmaradottság emlékeire, így nem tudom összevetni a két filmet, de az mintha "újhullámosabb" lett már volna, mint ez. Jó lenne tudni, hogy ott és akkor ez mennyire fért bele a hatalom tűréshatárába, de sajnos erről nem találtam infót. Enélkül a film csupán enyhén szórakoztató és nem túl látványos.