Cselekmény: 1881, Egyiptom. A kairói régészeti hivatal egy csempészeáru felbukkanása alapján rájön, hogy egy fáraó eddig ismeretlen sírlelőhelyét valaki ismeri és fosztogatva a leleteket jó pénzért továbbadja. Egyikük, Kamal ezért a vidéki helyszínre utazik. Eközben a vidék lakói és őrzői, a Hurabat törzs épp vezetőjüket gyászolják. Utódai két fia, a báty és Wanis, akiket az öregek bevezetnek a törzs féltve őrzött titkába: gazdagságuk alapját valójában nem talált kincsek jelentik, hanem a csak általuk ismert sírok fosztogatása. A két fiú elborzad a gondolattól, hogy életük a halottakból táplálkozik és fel akarnak hagyni vele, ezért Wanis bátyját az öregek megölik, de Wanis-t életben hagyják egyelőre, bízva abban, hogy jobb belátásra tér. Wanis kezében a kincs, el kell döntenie, hogy odaadja-e a rá várakozó feketekereskedőnek vagy sem, és ha nem, hogyan tovább...

Téma: Bár ehhez lehet hogy ismerni kéne alapból az egyiptomi kultúrát, számomra egyértelmű volt, hogy ez egy metaforikus történet az identitásukról, amelyből az ókori alap már (talán jogosan?) kiveszett, az új még nincs meg, de közben sok ellentét feszül egymásnak nemzedéki, vidéki-városi és egyéb szinteken.

Tartalom: A történet egy idézettel kezdődik a feltámadásról és az öntudatról az egyik legrégebbi vallásos iratból, a Halottak könyvéből. A kairói (azaz nagyvárosi) régészek tanácskozásán vagyunk, akik ez alapján jönnek rá arra, hogy valakik tudják a sírok pontos helyét. Legfiatalabbjuk, Kamal vállalja a feladatot, hogy felgöngyölti az ügyet. Egy írás szerint ő az értelmiségi rendező megtestesítője, a kapocs, aki megpróbálja át- és megmenteni az országot. Eközben a vidéki törzs vezetője meghal, helyére fiai lépnének, akiket az öregek beavatnak a titokba, amitől ők viszont elborzadnak. Az öregek szerint ezzel nincs baj, hiszen egyrészt a törzs megmaradása mindennél fontosabb, másrészt e holtak már nem jelentenek senkinek semmit. Látszik tehát egyfelől a generációs ellentét, a kultúrálist pedig az mutatja meg leginkább, ahogy egymáshoz viszonyulnak a különböző csoportok: a városiak gazdagok, fejlettek, de csak a hadsereg segítségével létezhetnek és szükségük van a vidékiek együttműködésére is; a vidékiek szegények, erősen élnek a hagyományaik, de már őkis csak a múltjukból élnek. Jellmező eset, hogy amikor egy távolabbi vidéki érkezik a környékre dolgozni, őt elüldözik a helybéliek. Egyedül a kereskedőt tűrik meg, aki közvetít a városiak és a vidékiek közt. A végéről ezúttal sem árulok el konkrétumokat, de nem megoldás születik, hanem döntés, hogy hogyan tovább, és ez mindenkinek fájdalmas lesz. A karakterek társadalmi csoportjaik megtestesítői, neveik beszédesek, mind egy-egy fontosabb történelmi alakra utal.

Forma: Tagadhatatlanul újhullámos, de nem a szokatlan kamerakezelése miatt, hanem épp ellenkezőleg: minden nagyon statikus, mozdulatlan, akkor is ha mozognak a szereplők. A hatalmas, sivatagosan puszta táj és a monumentális épületek, a hegy, a szűk utcák is ezt a benyomást erősítik. Nem mellékes, hogy ezek az épületek mind ókoriak vagy ókorias jellegűek, szóval erős az időn kívüliség, az állandóság érzete. Ezt erősíti az állandó szélzúgás, a búgó-zúgó, már-már horrorfilmes háttérzene. És ami felett elsiklik a kívülálló: a középkori, klasszikus arab nyelven beszélnek a szereplők. A is tök jó, hogy ez már színes film, jobban illik a tájhoz.

Élmény: Nyilván rengeteg olyan doog felett átsiklik a külföldi néző, ami egy egyiptominak evidens, de szerintem nagyjából átérezhető volt a közvetítendő gondolat, a kivitelezés pedig olyan, mint amire eddig vártam, visszaadja a (nyugati ember által elképzelt) sivatagos, arab világ hangulatát.

Érdekességek:

- A rendező építészetet tanult, így többek közt a Kleopátra díszleteinek megalkotásában is részt vett.
- A film producere Rossellini volt, eredetileg ő rendezte volna, de ez meghiúsult, így vált Salam kényszerből rendezővé.
- A filmet 2009-ben restaurálták, hála érte Scorsese alapítványának.
- A helyszín a Dejr el-Bahari templomkomplexum. A sírhelyet az 1870-es években fedezte fel egy helyi férfi, a filmhez képest kevésbé romantikus módon a hatóságok addig kínozták a testvérpárt, amíg el nem árulták a hely nevét. Ezt követően gyoran elszállítottak mindent, aminek a következménye keveredés és megrongálódások lettek.