Artúr filmélményei

Sao Bernardo (1972)

2018. december 07. 09:19 - Liberális Artúr

Rendezte: Leon Hirszman
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Othon Bastos, Isabel Ribeiro, Nildo Parente, Vanda Lacerda, Mario Lago

Megjelenés: 1972, Brazília
Hossz: kb. 2 óra
IMDB:
7,6

Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Paolo (Othon Bastos) miután egy fiatalkori féltékenységi veszekedésben megöli ellenlábasát és börtönbe kerül négy évre, "megkomolyodik" és már inkább saját boldogulását keresi, minthogy nőkre fecsérelje idejét. Eltökélt vágya megszerezni Sao Bernardót birtokában, és ezt szép lassan el is éri céltudatossággal, szorgalommal, ügyeskedéssel, politikával, erővel. Eljön az idő, amikor már örököst szeretne, ezért különösebb kertelés nélkül elvesz egy városi tanítónőt, Madalenát, azonban az együttélés során rákell ébrednie, hogy nyers őszintesége nem igazán fér össze a nő finomabb érzékenységével...

Téma: A történet talán nem több, mint egy ember, aki rádöbben arra, hogy talán a sajátján kívül más életek is léteznek, hiszen Paolo látszólag egyszerű és céltudatos életszemlélete megváltozik, amikor főleg felesége révén más értékrendekkel is kapcsolatba kerül. De persze latin-amerikai filmről van szó, így nem zárható ki, hogy a korábbi vagy korabeli brazil politikai-társadalmi viszonyok allegóriája is egyben.

Tartalom: A cselekmény nem érdekes, nincs is igazán. A történet első felében láthatjuk, ahogy Paolo a nulláról felküzdi magát nagybirtokossá, a második felében pedig azt, ahogy mindennek értéke és alapja megkérdőjeleződik, amikor Madalena bekerül az életébe, vagy mondhatnánk úgyis, hogy amikor már nem csak egymagában van, hanem közösségbe kerül. Tehát fontosabbak a karakterek, és innetől kezdve olvashatjátok a  rövid leírást politikai-társadalmi allegóriaként is. Paolo már eleve ösztönlény, hiszen amikor kiszemelt nője mással jön össze, rájuk támad. Börtönbüntetése után távol marad a nőktől és pénzszerzésbe kezd, céltudatosan a vagyongyarapításra fókuszál, célja Sao Bernardo birtoka, uzsorázással jut el lassan a tulajig, majd átveszi tőle és megműveli. Nem riad vissza az erőszaktól, de a maga egyszerű módján képes diplomáciára is: az egyháznak harangot, az államnak iskolát ígér és épít. Ha ez amerikai film lenne, akkor egy pozitív propagandát látnánk az amerikai álomról, ahol kemény munkával elérheted álmaid. De ez nem amerikai film, Paolo pedig örököst akar, mert az ő szintjén ez az élet rendje, így szerelem nélkül is meggyőz egy városi tanítónőt, hogy menjen hozzá, csakhogy Madalena szociálisan is érzékeny, segíti Paolo szegény munkásait, és a férfi ezt kezdetben nem érti, hsizen nem tesz semmi rosszat a saját megítélése szerint, Madalena viselkedése azonban mégis elgondolkoztatja a kérdésen.

Forma: Puritánul egyszerű, ami a lassú tempóhoz és a nem didaktikus, de egyszerűen értelmezhető történethez jól passzol. A táj és a ház szép, színes, de dísztelen, puritán. A karakterek egyszerűbb érzelmeket jelenítenek meg, ami főleg Paolo egyszerű keményen dolgozó kisemeber figurájának áll jól, szerintem mind ismerünk ilyen embereket. Ugyanez iaz a zenére is, ritkán van, és akkor is egyszerű,rövid, velős. A legnagyobb erőssége talán az, hogy sokszor Paolo szemszögéből látunk mindent, és nem felétlenül arra kell gondolni, hogy a kamera az ő szeme - bár sokszor csak a hangját halljuk - , hanem inkább arra, hogy az ő személye van mindig a kompozíció súlypontjában, a többiek súlytalanok körülötte.

Élmény: Egyszerű és hatásos, de nem eléggé hatásos film. Nem bonyolít túl semmit, és ha a cél a Paolo-féle, egyszerű nagybirtokosi réteg volt, hogy figyeljenek oda a munkásaikra, akkor kétségtelenül tökéletes alkotás. Ráadásul végre nem a kisemmizett nyomorgók szemszögéből mutatja meg a korabeli társadalom szocialista olvasatát.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Othon Bastos (Isten és Ördög a Nap földjén, A halál Antóniója)
- Sao Bernardo Brazília délkeleti részén fekszik, a fő helyszín, Vicosa egy harmincezres kisváros.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr614442514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása