Cselekmény: 18. század, Izland. Kari (Victor Sjostrom) délről érkezik munkát keresve, talál is hamar az özvegy Halla birtokán, és hamarosan vonzódni is kezdenek egymáshoz. Ennek nem örül Bjorn, Halla sógora, aki szívesen feleségül venné az özvegyet, hogy újra egyesítse a családi birtokokat, a nő azonban hallani sem akar róla, mert a férfi annak idején nagyon ellenezte a házasságát. A világ persze már ekkor is kicsi, valaki felismeri Kariban a szökött tolvajt, Ejvindet...

Téma: Nem érzem igazán, hogy ki akart volna valahova futni a történet. Meg lehetett volna úgy csinálni, hogy azt érezzük, a bűn végül megtorolja az elkövetését,de inkább affelé hajlik, hogy a bűnnek csak az (azt kiváltó) társadalomban van értelme, a valóságban nincs. De még ez sem volt annyira erős motívum, mint Halla és Ejvind szerelme, szóval számomra ez elsősorban egy romantikus történet a szerelem erejéről, de nem a lerágott csont értelemben és nem feltétlenül pozitívan.

Tartalom: A történet hét fejezetre bomlik, próbálok visszaemlékezni, hogy ennek lehet-e jelentősége, és talán van benne emelkedő-idilli-romló szimmetria. Kb. az első harmadban Halla és Kari összemelegednek, a bonyodalmat Kari tolvaj-múltja jelenti, amit szükségből követett el, ráadásul kicsit jogosan is, mert előbb kérte a gazdag ismerőst, hogy adjon, de az nem tette. A társadalmi erkölcs másik képviselője Bjorn, aki szintén Hallára hajt. A középső részben így Kari Ejvinddé vedlik és szerelmeseink kiszakadnak a társadalomból a civilizálatlan hegyekbe, ezek az idilli pillanatok, de aztán rájuk találnak, Ejvindet utoléri társadalmi bűne. Az utolsó harmadot nem lövöm le, de egy tragikus szerelmet láthatunk, aminek ereje túlnő mindenen, ez nyomja el a társadalmi-természeti olvasatot bennem.

Forma: Azzal dicsőítik a filmet, hogy a természet kiemelt szerepet kap benne mintegy harmadik szereplőként, de ezt nem éreztem annyira kifejezőnek, mint az egy évvel korábbi Terje Vigen esetében, kivéve talán a hóvihart. Egyébként nagyjából ugyanazok mondhatóak el róla: a beállítások már láthatóan megtervezettek, bár még nem izgalmasak és vannak visszamelékezést kifejező bevágások. Magamtól nem tűnt fel, de a társadalom-természet ellentétét az is jelzi, hogy a kevés belül játszódó jelenet díszletei nagyon szűkösek, míg a természeti felvételek rendre hatalmas teret ölelnek fel. A színjátszás már egy fokkal kevésbé teátrális, többször egy-egy mozduatlan, szótlan arcból le lehet szűrni a karakter érzéseit.

Élmény:  Az utolsó 2-3 részig inkább untam, de amint a szerelemi témákra terelődött a történet (nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szerelem itt nem limonádésan hollywoodi értelemben vevendő, hanem szentimentális komorságban), váratlanul erőssé vált, és mivel ezek éppen a végére estek, elfeledtetik az első háromnegyed óra vonaglását. A Türelmetlenség után az évtized legjobb filmje.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Victor Sjostrom (Terje Vigen, A nap vége)
- A két főszereplő álítólag már a Terje Vigen forgatásakor összemelegedett, 1922-ben össze is házasodtak.
- A történet alapja valós, bár erősen dramatizált.