Cselekmény: ...avagy "Öt nő Utamaro körül". Japán, 19. század. A hagyományosabb Kano festőiskola növendéke, Szeinoszuke felháborodottan veszi észre, hogy a divatos festő, Utamaro a képein épp az ő iskoláját becsmérli, hogy nem elég jók. Ráront a bordélyban lézengő Utamaróra elégtételért, de az kardpárbaj helyett inkább rajzpárbajt kezdeményez, amelyben természetesen leiskolázza Szeinoszukét. Szeinoszuke rádöbben, hogy művészként ki kell lépni a merev szabályrendszerből, ezért otthagyja az iskolát és azzal együtt jegyesét, Jukiet is, és Utamaro társául szegődik, aki épp egy gésa, Orui tetkó-mintáját rajzolja...

Téma: Minden művészről és művészetről szóló történetnél kézenfekvő a párhuzam a film készítőivel, itt sincs ez másképp, de annyira nem ismerem Mizogucsit, hogy ezt fel is ismerjem a maga teljességében. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a megkötött kezű (amerikai cenzúra) festő kedvenc témája a nők, ahogy Mizogucsié is, illetve természetesen a valóban létező Utamaro élete sem mellékes.

Tartalom: Adná magát, hogy a cím miatt öt részre lehessen bontani a történetet, de ezek nem különülnek el egymástól. Először gyorsan megismerjük a hagyományosabb iskolát képvselő Szeinoszukét és jegyesét, az odaadó, önfeláldozó Jukiét, amivel ellentétben áll a kevésbé tisztességes körökben mozgó, ámde újszerű Utamaro. Ha a film Mizogucsi életével párhuzamos, akkor valószínűnek tartom, hogy kicsit mindkettőjüknek érzi magát: a másoló, hagyományosabb Szeinoszukénak és az újító Utamaronak is. A második nő a tetovált lány, egyfajta művészi hitvallás, mert méltónak kell lenni a tetoválásnak a testéhez. A harmadik lány (kicsit változtatok a sorrenden) egy szégyenlősen hiú teremtés, talán ő Szeinoszuke méltó párja, hiszen csak elvenni tud. A negyedik nő a sértett büszkeségű gésa, aki Utamaro megfelelőjének tartva magát nem hajlandó megalkuvásra szakmájában. Az ötödik nő a szinte észrevétlen, kívül csúnya, belül szép típus, de róla keveset tudunk meg ezen kívül. Utamaro maga nem játszik annyira központi szerepet, ő a modern értelemben vett, csak a hivatásának élő művész, amit elég kifejezően a rászabott büntetés (50 nap bilincs) méginkább megerősít benne. A párhuzam Mizogucsival, ahogy korábban említettetm, egyrészt a nők iránti fogékonyság, másrészt e megkötöttség, amit a jelenbe vetítve gondolom a megszálló amerikaiak cenzúrája jelentett. Utamaro élete egyébként kevésbé ismert (a bilincs igaz), a film inkább azt a világot próbálta visszaadni, amit képein megjelenített.

Forma: Szólhatott volna képileg a rajzokról, ám ezeket talán csak egyszer láthatjuk, mintha Mizogucsi nem érezte volna őket méltónak a mozgókép valószerűségének szépségéhez. Ezt erősítené az is, hogy elég sok "meztelen" női testet láthatunk, korához képest ez elég merész lehetett. Mást nem igazán tudok kiemelni, talán nem bírtam odafigyelni rendesen, talán nem is volt benne több.

Élmény:  Ez se lesz a kedvenc Mizogucsi-filmem, kissé szét van esve a sok karakter miatt és látványvilágban sem nyűgözött le.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Tanaka Kinujo (Oharu élete, Ugecu története, Szansó tiszttartó)
- Japánban az ukijo, azaz a "sodródó világ" művészeti irányzat a 17-19. században dívott, a nagyvárosi bohémélettel foglalkozott. Ennek egy műfaja volt az ukijo-e, a témába vágó korabeli fametszetek, festmények; ennek egyik mestere volt Utamaro, képei nagy hatással voltak a késő 19. századi európai festészetre is.
- Ezzel szemben a Kano-stílus a 15-19. században volt menő, nagyobb méretű képeket készítettek nemesek falainak dízsítésére, így témái is emelkedettebbek voltak. Külön megemlítendő, hogy legjelesebb képviselői szinte mind a Kano-családból kerültek ki.
- Utamaro Kitagava (1753-1806). Valamikor az 1790-es években futott be, de 1804-ben, ahogy a filmben is láthattuk, megbüntették, mert olyan uralkodót ábrázolt képein, aki a korabeli hatalomnak nem tetszett.