Rendezte: Lucien Nonguet, Ferdinand Zecca
Műfaj: -
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 1903, Franciaország
Hossz: kb. 45 perc
IMDB: 6,6
Ajánlott írás: -
Műsoron: -
Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivlizálásban gondolkodtak. Náluk kezdett színészként Ferdinand Zecca, aki hamar a jobbkezükké és rendezőjükké vált, és nyugdíjba vonulásáig a cég ügyeit igazgatta. Nonguet-ről sajnos nem találtam sok infót.
A film: A történetben Jézus életét követhetjük végig születésétől a feltámadásáig. Bár ez cselekményesen hangzik, valójában minden jelenet inkább csak illusztrációja az életének egy-egy állomásához. Ebben hasonlít Az üzenethez, a rendezők feltételezik, hogy tisztában vagyunk a történtekkel és csupán megjeleníti azokat, de a film önmagában értelmezhetetlen lenne és a kereszténységről sem esik szó tulajdonképpen. Filmes eszközökben messze nem éri el Melies színvonalát, de vannak külső(nek tűnő) felvételek, színek, vágások, még kisebb kameramozgás és közelí is. A legérdekesebb tulajdonsága, hogy 1903-as létére háromnegyedórás, amivel az egyik első fennmaradt egészestés filmnek számít, attól függően, hogy mit nevezünk egészestésnek.