Cselekmény: 1960-as évek, Indonézia. A fiatal, ausztrál Guy (Mel Gibson) külpolitikai tudosítóként csöppen bele a hidegháborús helyzetbe, ahol a nép körében népszerű kommunizmus feszül szembe a jobboldali hadsereggel. Segítségére van a helyi viszonyok megértésében operatőre, a rutinos törpe, Billy. Ő ismerteti meg a brit Jilllel (Sigourney Weaver) is, akit Guy nem bír kiverni a fejéből, ami nem csoda, hiszen kb. ő az egyetlen fehér nő és mindenki meg akarja dugni...

Téma: A felszínen a szokásos korabeli téma van egy szocialista vs. elnyomó társadalom küzdelméről, de ez ugye ausztrál film (amerikai kooprodukcióban), így ez csak melodramatikus elemként jelenik meg, nagyobb hangsúlyt kap a viharos belpolitikai helyzet, illetve Billy és Guy jellemfejlődése. Az eredeti regény nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy elkülönítse az ausztrál identitást az európai gyökereitől, ennek tulajdonítható Billy egyik tételmondata is, ami szerintem illik a filmre: nincs tisztán jó és rossz, egyértelmű helyzetek, megoldások, ideális esetben is csak egyensúlyban vagyunk. Ezt azért érzem relevánsnak a filmmel kapcsolatban, mert nem igazán fut ki sehova.

Tartalom: Billy narrációjával indítunk, ez visszatérő elem, de nem uralkodó, majd megérkezik a tapasztalatlan Guy, akinek ugyan kiforrott tudósítói etikája van a tárgyilagosságról és be nem avatkozásról, de Billy valamiért lehetőséget lát benne. Megmutatja a szegények nyomorát, segít kapcsolatai révén jó interjúalanyokat találni, cserébe annyit kér szabadúszóként, hogy hadd készíthesse ő a filmfevételeket és fényképeket. Tulajdonképpen Billy majdnem az igazi főszereplő, annyi játékidőt kap; bízik az aktuális elnök politikai képességeiben, hogy a mérleg nyelve lehet a jobb- és baloldal közt, de idővel kiábrándul belőle és egyéni jótékony tettek helyett rendszerszinten próbál valamit tenni. Ő mutatja be Guyt Jillnek is, ezzel bejön egy elvileg romantikus szál, de személy szerint Jill részéről nem éreztem a vonzalmat, csak simán Guy nyomult már-már kellemetlenül erőszakosan. Billyvel és Guyjal szemben van a többi külföldi tudósító, akiket nem annyira maga a hely érdekel, hanem a helyi élvezetek. Szóval egyszerre próbál meg politikus, szociálisan érzékeny, filozofikus, karakterközpontú és romantikus lenni, és emiatt egyik sem lesz igazán. A cím egyébként az elnök 1964-es beszédének címe, utalva a forrongó helyzetre.

Forma: Van néhány szebb jelenet, mint pl. a halott kisfiú mosdatása, de egyébként nem látványosan esztétikus, de minden ügyesen kifejezően van felvéve. Szépen megmutatja az ázsiai országok kettősségét a nyomor és a luxus váltogatásával, többen elismerően írnak a hangulatáról. A zene nagyon vegyes és hangsúlyos, legyen az hagyományos indonéz, nyugati opera vagy - ami a legmeghökkentőbb volt - tipikus 1980-as évekbeli elektronikus zene. Ez utóbbi azért volt igazán fura, mert nálunk a Hét c. műsor főcímdalaként vált ismertté, így elég hülye asszociációim voltak :D Az egzotikus ország mellett Billy karaktere viszi a prímet elhomályosítva a főszereplőket is - főleg úgy, hogy egy nő alakítja... erre is ritkán van példa. Meg is kapta az Oscart.

Élmény: Romantikus filmként tartják számon, de nekem elég súlytalan és hiteltelen volt Jill és Guy románca. Bár nagyban szól a politikáról, nem ment bele és csak környezetként van jelen. Így ami marad, az Billy és Guy jellemfejlődése, de közülük is Billy a sokkal érdekesebb. Nem mondom, hogy untatott, de nem emelkedett ki a szememben semmivel.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Mel Gibson (Mad Max 2, Rettenthetetlen), Sigourney Weaver (Annie Hall, A nyolcadik utas a halál, Szellemirtók, A bolygó neve halál, WALL-E, Avatar), Michael Murphy (MASH, McCabe & Mrs. Miller, Nashville, Manhattan, Magnólia)
- Törilecke :) Indonéziát a 17. századtól kezdte lassan irányítása alá vonni Hollandia, de ez egészen a huszadik század elejéig tartó folyamat volt. 1949-ben vívták ki függetlenségüket, első demokratikus elnöke a filmben is szereplő Sukarno lett, aki azonban megunva az áthidalhatatlan politikai ellentéteket, ún. irányított demokráciát vezetett be 1959-ben, hogy elhallgattassa ellenfeleit és egyre nagyobb hatalmat építsen ki magának.
- Az addigi fő támaszt jelentő hadsereggel szemben egyre nagyobb teret engedett a kommunista pártnak, hogy ellensúlyozza a hadsereg befolyását, ezért, miután népszerűsége is csökkenni kezdett egyre diktatórikusabb kormányzása és a romló gazdaság miatt, a hadsereg egy csoportja 1965-ben sikertelenül megpuccsolta. Eddig tartott a film.
- A puccsot a kommunistákra kenték és mintegy félmillió párttagot vagy szimpatizánst öltek meg, másfélmillióan börtönbe kerültek. Az egyensúly felborult, a népszerűtlenség miatti zavargásokra hivatkozva pedig 1966-ban Sukarno (vélhetően kényszerből) átadta a hatalmat a hadsereget vezető Suhartonak. 1970-ben halt meg háziőrizetben.
- Suharto a Nyugat mellett kötelezte el magát és ez gazdaságilag jót tet az országnak, jelentősen csökkent a szegénység, de közben a hadsereg ezrekkel végzett, ha szembe mertek szegülni a rendszerrel. Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság vetett véget uralmának, így kisebb átmeneti időszak után 2004-ben demokratikus választások jöhettek. Suharto 2008-ban halt meg felelősségre vonás nélkül.