Cselekmény: Saga (Rasmane Ouedraogo) hosszú távollét után tér haza falujába, de megdöbbenésére a neki ígért szerelmét, Nogmát időközben apja vette feleségül. Testvére, Kougri próbál közvetíteni, de Saga nem hajlandó hazamenni, amit az apa sértésnek vesz. A fiatalok persze még szerelmesek, egymásra is találnak, ami természetesen hamar kiderül....

Téma: A törvény és az igazság viszonyát boncolgatja a történet értelmezésem szerint (a többség szerint egyszerűen csak az igazságtalanságot - én viszont nem érzem, hogy ellenszenvvel állna a törvényekhez). A törvény nem feltétlenül igazságos, de mégis szükségesnek tűnik, miközben az igazság nem feltétlenül törvényes, ami igazságtalansághoz vezethet. Igaz, hogy a konfliktus alapja egy törvényes igazságtalanság, ami ha nem történik meg, akkor nincs semmi baj, de megtörtént, ezért a konfliktus eszkalálódását mederben kell tartani a törvényekkel.

Tartalom: Hogy igazságtalanság történt, az mindenki számára egyértelmű, hiszen a falusiak megrettennek Saga érkezésére. Testvére próbál közvetíteni, de Saga nem hajlandó hazatérni. Megszökne szerelmével, de a lány a családja becsületét féltve nem hajlandó erre, de nincs ellenére a titkos viszony. Ami persze kiderül. Spoiler: A törvények értelmében ez vért kíván, és pont Kougrinak kellene végezni testvérével, aki képtelen erre, így inkább eljátszák a halálát. Miután Nogma ezt megtudja, utána szökik és boldogan élnek együtt. Nogmánál és Sagánál is erősebbnek bizonyul a közösségi kapocs saját boldogságuknál, a közöség törvénye azonban nem tűri meg őket. A Yaabahoz hasonlóan kicsit itt is megjelenik az emberközpontú, könnyedebb életszemlélet, de sokkal ritkábban és alapvetően pesszimista hangulatú a történet. Azt hiszem megfigyelhető némi generációs különbség, mert az idősebbek ragaszkodnak mereven a törvényekhez, a fiatalok inkább az igazság pártján állnak, különösen Nogma húga, aki át se érzi a törvénytelenség súlyát. Bár a történet Saga és Nogma körül forog, az igazi központi karakter Kougri, aki a törvény és az igazság, a közösség és az egyén között őrlődik és persze ez szükségszerűen tragédiába torkollik.

Forma: Ez alapján Kougrit gondolhatnánk a drámaibb alaknak, mégis a Sagát alakító színész játéka volt sokkal kifejezőbb, a többiek nagy része a szokásos amatőr játékot hozta (elvégre amatőrök voltak). Kár érte. Ezúttal a Yaabaval szemben kevésbé volt hangsúlyos a környezet és az ember viszonya, a színek sem voltak annyira élénkek. A zene minimális

Élmény: A Yaaba epizodikus volt ehhez képest, itt a cselekmény sokkal összefogottabb volt, ennek megfelelően hatásosabb, lényegretörőbb, képileg viszont valamivel kevésbé izgalmas.