Cselekmény: 1950-es évek, Tunézia. Alia lecsúszott énekesnő, épp egy sokadik abortuszra készül, amihez nincs túl sok kedve, amikor megtudja a hírt, hogy Sid'Ali meghalt. A palotába rohan, amely csendes, élettelen, és elmerül emlékeiben: itt született ismeretlen apától és az egyk szolgálótól, de kb. nyílt titok, hogy Sid'Ali az apja, a ház egyik ura. Így aztán bár státusza szolgáló, a kelleténél többet enged meg magának, a törvényes lánnyal barátkozik, belopózik felpróbálni az úrnő ruháit, kölcsönveszi a hangszereket... stb. De még arcpirítóbb, hogy Sid'Ali is sokkal közvetlenebb vele...

Téma: Az időpontválasztás sokat mond: Tunézia ekkor vívta k függetlenségét a francia befolyás alól, Alia története pedig ennek a lenyomata, nem mellőzve persze a társadalmi korrajzot sem, ami a nők helyzetét illette.

Tartalom: A helyszín egy előkelő család palotája, ahol a nőknek kuss a neve, innen a cím. A kedvenc cseléd, aki a kapocs a cselédszálló asszonyai és az előkelőségek között, Alia anyja, és ezért valamelyik társa utálja, de cserébe el kell viselni gazdái testi vágyait és feleségeik gyűlöletét is. Alia apja valószínűleg a jóindulatúbb Sid'Ali vagy a zsarnokibb testvére, így Alia is viszonylag nagyfokú szabadságot élvez. Anyja tűri helyzetét jobb híján, de megretten, amikor ráébred, hoyg Aliára is ez a sors vár a lány kamaszodásával. Aliát is ez döbbenti rá női mivoltára és társadalmi státuszára, viszont ő már tud zenélni és a házban bújkáló franciaellenes tanárnak köszönhetően írni is, tehát Tunéziával párhuzamosan emancipálódik. (E politikai eseményekről a rádión keresztül kapunk infót, egyébként szinte végig a palotában vagyunk.) Csakhogy a történet keretes, pontosan tudjuk az eleétől kezdve, hogy Alia/Tunézia nem jár sokkal jobban, Alia csak annyival jutott előrébb, hogy ő vaga választhatta meg elnyomóját.

Forma: A kettőség a díszletben adott, noha nem olyan szembetűnő: a palota igényesebb hely, a cslédszáló lepusztultabb, de amikor Alia visszatér, a palota sincs már jobb állapotban, elvégre egy letűnt korhoz tartozik. Kiemelt szerepet kap a hagyományos oud-zene, de az avatatlan európai fülnek ez sajnos keveset mond, leszámítva az utolsó, politikai dalt. Gakran vsszatérő elem még a ruha, pontosabban a mosnivaló rongyok, amelyek egyszerre jelképezik a női cselédsorsot és ha véresek, akkor meg a tragédiát.

Élmény: Nem tudnék olyat ideírni, amit eddig ne írtam volna, ami azt is jelenti egyben, hogy nem tudott újat mutatni a film. Nem rossz, csak egyszer meg lehet nézni, egy-két jelenete még emlékezetes is, de nincs olyan kiemelkedő momentuma, ami miatt felkiáltottam volna.

Érdekességek:

- Állítólag ez volt az első arab film, amit nő rendezett, ami önmagában is ad egy feminista alaphangot.
- A rendező 2011-ben kulturális miniszter volt.