Cselekmény: Coral egy kellően alantas nő két gyerekkel, aki mértéktelenül falja az ételt és a romantikus füzeteket, dolgozni és anyának is alkalmatlan, de legalább tisztában van vele. Levelezős társkeresőn ismerkedik meg Nicoval (Daniel Gimenez Cacho), aki úriember, legalábbis annak adja ki magát, valójában egyedülálló nők pénzére utazó szélhámos. Szóval Coral kellően beteg, hogy amikor ez kiderül romantikus vágyálmai férfijáról, inkább árvaházba adja gyerekeit, hogy Nicoval lehessen. Ez az áldozat meghatja a férfit, aki szintén kellően beteg, hogy ezentúl kettesben folytassa csalássorozatát Corallal...

Téma: Azt hiszem oda akar a történet lényegében kilyukadni, hogy az élethazugságok, önáltatások, a vágyálmok mennyire szemben tudnak állni a valósággal. A legtöbb szereplő vágyik valamire (esetünkben ez a romantikus szerelem) és annyira vágynak rá, hogy az első partnert alkalmasnak találják erre. Nem is a partner személye fontos, hanem a rájuk projektált vágyaik.

Tartalom: Ezt először Coralon kersztül mutatják be, aki kb. az egyik legellenszenvesebb karakter, és nem azért mert gonosz, hanem mert gyengeségből nem jó. Ezt leginkább a gyerekeivel való kapcsolatán látjuk, akiket szeret ugyan, de semmi türelme nincs feléjük és a szerelemért feladja őket, hiába szakad bele a szíve (de említhetnénk még az étkezési szokásait vagy hullaházas múltját). Másik főszereplőnk a házasságszédelgő Nico, aki talpig úriembernek adva ki magát követi el a legkevésbé úriemberes dolgot, a nők kihasználását. Ezt a póthaja jelképezi, amire rendkívül érzékeny, és ha lekerül, elveszti minden tartását. Együttműködésük szintén kettős, mert Coral ugyan segíti Nicot a hódításokban, de képtelen uralni a féltékenységét. Úgy próbálnak együtt lenni, hogy ennek érdekében a lehető legellentétesebb dolgot teszik. Első áldozatuk az öregedés és az érdekházasság elől menekül, a második a vallásosan tisztes életét dobja el, a harmadik az erős családfőt kívánja annyira, hogy a józan ész ellenére teljes bizalmat szavazzanak vadidegeneknek. A történet zárojelenete is alátámasztja az addigiakat, a hamis vágyálmok és a valóság összeférhetetlenségét, de nem spoilerezem el. A film legmarkánsabb tulajdonsága az a kettőség, ami pont most tűnt fel a Csodák utcájában és ami után Coenék és a rendező mestere, Bunuel is csettintenének: úgy humoros, hogy közben brutálisan kegyetlen, Ebert szerint az egyik jelenetnél többen elhagyták a mozi, pedig már 1996-ban vagyunk. Szóval lelkileg nagyon nyomasztó jelenetek vannak, mégis értjük, érezzük, hogy ez gúnyos, fekete humor.

Forma: Nem nagyon tudok mit megemlíteni a megvalósítással kapcsolatban, talán a díszletek, helyszínek a leginkább kifejezőek az adott karakterrel, helyzettel való azonosulásukban (Coral sötét, szűkös lakása, az útszéli lebuj, a roncstelep, a "börtön", a sivatag... stb.). Egy dolgot tudnék kiemelni, a Coralt alakító színésznő játékát, aki valójában nem is hagyományos értelemben vett színésznő, hanem operaénekes, ennek ellenére elég jól hozta a jólelkű, akaratgyenge gonoszt.

Élmény: Ahogy említettem, a már-már beteges humora és a nyomasztó kegyetlenségek elegye érdekessé teszi a filmet, ennyiben emlékezetes, de egyébként nem mozgatott meg különösebben. Kár, hogy mostanában nem láttam képileg is izgalmas filmeket.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Daniel Gimenez Cacho (Csak a pároddal, Csodák utcája, Anyádat is)
- A történetet a rendező felesége írta.
- A történet alapja valós, egy amerikai pár ihlette. 1947-ben ismerkedtek össze újsághirdetés alapján és Martha Beck valóban lepasszolta gyerekeit az üdvhadseregnek, hogy segíthesse Raymond Fernandezt. Nagyjából a gyilkosságok is stimmelnek, 1949-ben követték el őket, de persze a valóságban nem feladták magukat, hanem elkapták őket, majd 1951-ben villamosszékben végezték.