Cselekmény: 1950, Magyarország. Pelikán József gátőr. Egy nap feltűnik a folyónál horgászva régi barátja, a mára miniszterré lett Dániel elvtárs (Fábri Zoltán rendező), aki miután beesik a vízbe, Pelikánnál húzza meg magát pár órára. Épp ekkor érkezik két rendőr is illegális disznóvágás után nyomozva, Dániel pedig önkéntelenül lebuktatja Pelikánt, amikor megmutatj a arendőröknek, hol bújtatta korábban barátja - a pincében, ahol most a kolbászok lógnak. Pelikán börtönbe kerül, de váratlanul kiengedik és a magasrangú Virág elvtárshoz (Őze Lajos) rendelik, aki egy későbbi szívességért cserébe uszodaigazgatóvá teszi Pelikánt. A gátőrnek már az első nap sikerül visszakerülnie a börtönbe, miután nem ismeri fel és ki akarja dobni a privátan fürdőző főtitkárt...

Téma: A történet maga a koncepciós perek paródiája, de tulajdonképpen az egész Rákosi-rendszer (és hozzávetőlegesen bármely tekintélyelvű diktatúra) kifigurázása is benne van.

Tartalom: Ezekről hosszú oldalakon keresztül lehetne írni, minden momentuma kikacsintás (vagy nem is annyira kacsintás, hanem nyílt pofába röhögés) a nézőre, nem véletlenül váltak szállóigévé és olyan kulturális referenciapontokká, amiből pl. kinőtt a rendszerváltás utáni legjelentősebb politikai erő. A történet ezt támogatóan epizodikus, így megjelenhet elég sok, a korra jellemző karakter és élethelyzet. A film legnagyobb erénye, hogy a véresen komoly és tragikus helyzeteket - amelyek alapja mind valós - képes humorral kezelni, ami elsősorban Pelikán svejki, együgyű karakeréből adódik, mert képtelen olvasni a sorok között, és ezzel ártatlanságában rámutat a rendszer álszent megnyilvánulásaira, működésére. A legfontosabb a sok kifejező jelent közül talán mégis az, amikor a szakmáját hanyagolni kénytelen Pelikán miatt kiönt a Duna, azaz történik valami valódi. De több gyönyörű karakter van, kedvenceim a kiábrándult értelmiségit idéző író és a betanító. Elvileg az enyhülés jegyében ekkor már lehetett kritizálni a Rákosi-korszakot, mégis felfoghatatlan számomra, hogy hogyan engedélyezhettek egy ilyen filmet, holott felügyelték és bele is nyúltak, hogy a jelent már sokkal szebbnek tüntessék fel - ennek személy szerint örülök, a könnyed befejezés nem hagyott annyira keserű ízt a számban. (Persze így se engedték aztán bemutatni tíz évig.)

Forma: Alapvetően ez egy szórakoztató film, ezért esztétikai elemeket ne nagyon keressünk benne, mindenesetre a poénok ütemezése többnyire jól sikerült és nem lehetett kis költségvetése, mert elég szép díszleteket hoztak össze. A színészek jól végezték dolguk, de többen teljesen amatőrök voltak, mint pl. amilyen a már fenn említett szerep-betanító.

Élmény: Ez is olyan film, amit rongyosra néztem kamaszként, de az idő nem fogott rajta, továbbra is vicces. De... mivel ismertem szinte minden poént, már csak azokon tudtam nevetni, amikre nem emlékeztem. Az idő tehát nem fogott rajta, de újranézhetőség tekintetében vannak fenntartásaim.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Őze Lajos, Horváth József és Velenczey István (Szegénylegények), Monori Lili (Fehér isten), Bicskey Károly (Valahol Európában), Győrffy György (A tizedes meg a többiek), Kézdy György (Apa), Pecsenke József (Fényes szelek),
  
• Színészdinasztiák: Rákosi Mária férje Gábor Miklós; Vámos László felesége Almási Éva
  
• Még életben vannak: Monori Lili (74), Korbuly Péter (73)
  
• Nemcsak a rendszer és az események alapjai voltak valósak, hanem a főbb karakterek is jól beazonosíthatóak: Dániel Rajk László mellett Újhelyi Szilárd volt, Virág elvtárs Péter Gábor, Bástya elvtárs Farkas Mihály, Pelikán pedig kicsit maga a rendező.
• A filmhez készült 1994-ben folytatás, 2019-ben pedig megjelent a tíz perccel hosszabb, cenzúrázatlan változat is.