Cselekmény: Harold (Harold Lloyd) ezúttal egy nemtörődöm milliomos, aki két kézzel szórja a pénzt. Eközben egy térítő pap (Paul Weigel) és csinos lánya arról álmodoznak, hogy missziót indítanak. Amikor Harold véletlenül kárt okoz a papnak, kárpótlásul egy kisebb vagyont ad neki, amiből elindulhat a misszió. Haroldnak ez csak kártérítés, a pap viszont adománynak veszi és a milliomosról nevezné el misszióját. Amikor ezt Harold megtudja az újságokból, dühösen rohan oda, hogy ne éljenek vissza a nevével, ám ekkor megpillantja a pap lányát és nyomban beleszeret...

Téma: Nincs neki, ez egy szórakoztató film, bár talán beleerőltethetjük a képmutató elit és az őszinte átlagember különbözőségét, hiszen a tehetős barátok Harold társadalmi státuszával törődnek, míg utóbbiak valós érzelmeivel.

Tartalom: A cselekmény minimális: Harold beleszeret egy misszionárius lányába, segít nekik, mire a lány is beleszeret, majd összeházasodnak. Ez a váz összefogja az amúgy hozzá szorosan nem kapcsolódó jeleneteket, amelyekben akrobatikus gegeket láthatunk, főleg üldözéseket. Ennél többet nem nagyon tudok hozzáfűzni, nincsenek jelképek, jellemfejlődés... stb., bár ügyesen sikerül összefűzni az amúgy egymástól eléggé távol álló eseményeket.

Forma: Kétségtelenül látványos, nyaktörő mutatványokat láthatunk, nem sajnálták a pénzt, több autót is összetörtek és ami az Ifjabb Sherlock kalandjaiban egy-egy körömrágós jelenet volt, abból itt tucatnyit kaptunk (láthatóan persze itt is vágtak, lassítottak, nem kockáztatták senki életét). Kiemelkedik mind közül az utolsó buszos-autósüldözős jelenet, ami simán előképe lehetett a Mad Max-sorozatnak. Nagyot dobott a látványos, hogy a kamera gyakran felvette az autó/busz nézőpontját és együtt haladt a járművekkel, nem szemből/oldalról, statikusan vette őket.

Élmény: Még szoknom kell a Harold-karaktert, fura, hogy egyszerre buta és okos, erkölcsös és erkölcstelen. Voltak jó poénok (a Hold...!), de inkább volt akció, mint vígjáték, amiben a poénok sokszor erőltetetten, életszerűtlenül jöttek. Kissé elavultnak érzem 1926-ban.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Harold Lloyd, Noah Young és Earl Mohan (Felhőkarcoló szerelem), Oscar Smith (Gyilkos vagyok), Paul Weigel (A diktátor), Robert Dudley (Sullivan utazásai)
  
• Lloydnak se tetszett a film, először be se akarta mutatni, ennek ellenére egyik legsikeresebbje lett - ez magyarázza, hogy miért említik a három korabeli nagy komikusnak Chaplint, Keatont és Lloydot együtt: Lloyd ugyanis az eddigiek alapján nem éri el az ő szintjüket ugyan, ám jóval sikeresebb volt náluk.