Cselekmény: 64, Róma, ég a város. Néró császárt (Charles Laughton) zavarja, hogy rohamosan nő a keresztények száma, amikor elvileg ő az isten, ezért elterjeszti, hogy a keresztények a felelősek a tűzért és jutalmat ajánl minden elfogottért. Így kapják el az öreg Faviust is, akit csak az ment meg a nyilvános lincseléstől, hogy épp arra jár Néró kedvenc tisztje és feleségének, Poppaeának (Claudette Colbert) szerelme, Marcus (Fredric March) és gyorsan rendet tesz. Mindezt persze nem a kereszténység iránti szeretetéből teszi, hanem mert az öreg Favius tanítványa egy elég csinos lány, Mercia. Innentől kezdve Marcus mindent megtesz, hogy a lány kedvében járjon, ami jól jön Marcus ellenfelének, Tigellinusnak (Ian Keith), hogy bemártsa Marcust a keresztények pártolásával a császárnál és visszanyerje kegyeit...

Téma: A korai kereszténység bemutatása Mercia és Marcus szerelmén keresztül, álatlánosabb értelemben DeMille az üldöztetés ellen akart felszólalni. A Quo Vadis-ra erősen hajazó sztorival (de ennek az alapja valójában korábbi a regénynél) az a bajom, mint a többi hasonlóval, hogy a kereszténység csak köret és nem próbálják belénksulykolni valamelyik központi gondolatát, illetve nincs valódi konfliktus az ellentétes ideológiák között, csupán alapvetés, hogy az egyik jó, a másik rossz.

Tartalom: A nagy közhellyel indítunk: Róma ég, a gyermeteg Néró pedig a keresztényekkel vitetné el a balhét. Nérónak két fő tisztje van, Marcust szereti jobban ő és a felesége is, a másik tiszt ezért igyekszik Marcust rossz színben feltüntetni. Erre remek alkalom, hogy Marcus beleszeret egy keresztény lányba. A lánynak sem közömbös a férfi, de Poppaea és Tigellinus közéjük állnak. A cselekményt alapvetően az udvari intrika mozgatja és hogy Marcus próbálja menteni Merciát. Ami a keresztény tematikát illeti, kimerül random idézgetésben a Bibliából, így nem kapunk igazán képet a kereszténységről, bár alán 1932-ben egy fundamentalistán keresztény országban talán ezt felesleges is elvárni - a drámaiság szempontjából azonban nem jó. A másik probléma, hogy míg a római nézőpontot valamennyire képviselte a Quo Vadis-ban Petronius, addig itt ez még ennyire sem jelenik meg a táncjelenetig, de ekkor is inkább a szerelemfelfogáson keresztül: Marcus nem érti a testi és a lelki szerelem közti különbséget, ami ebben a jelenetben hatásosan megmutatkozik. És talán még hatásosabb, amikor az utolsó jelenetben kapisgálni kezdi, hogy a szellem erősebb az anyagnál. De még nagyobb erénye a történetnek, ahogy az üldöztetéstől sikerül elborzasztania a nézőt, csak sajnos ezt zsigerien teszi a félelemtől rettegő keresztényekkel és nem ésszerűen, érvelve. A karakterek nem túl bonyolultak, de emberien esendőek és ez nagy erény a megszokottakhoz képest. Pl. a keresztények sem átszellemülten vonulnak az oroszlánok elé, hanem Merciával együtt félnek és kétségbe esnek.

Forma: Elvileg monumentális film, biztosan az is, de nem látszik rajta a nagytotálok hiánya miatt, pedig van sok ló, katona, egy csatajelenet is, égő Róma, nagy díszletek. A leghírhedtebb jelenete, Poppaea tejben való fürdése egészen más okból látványos: nagyon erősen szexuális, sőt, egy pillanatra kivillan Colbert melle is. megvalósítás szempontjából a film egyik csúcspontja a már említett táncjelenet, amely szintén túlfűtött szexuálisan, ahogy próbálják az elnyomott Merciát rávenni a testi örömök élvezetére, amikor felcsendül a háttérben a buli zenéjénél hangosabban a keresztények éneke és elnyomja azt, ezzel együtt pedig Mercia visszanyeri tartását és a középpontba helyezkedve erkölcsi oszlopként magasodik a tivornya résztvevői fölé. Az igazi csemege az utolsó harmad, a gladiátorjátékok. A nagytotálok sajnos innen is hiányoznak, cserébe kapunk rengeteg egzotikus állatot, amik vészjóslóan közelednek a kikötözött, meztelen nőkhöz. A gladiátorharcok sajnos nincsenek jól megkoreografálva, elég suták mai szemmel, de a szex mellett tobzódnak a kegyetlenségben, DeMille pedig élvezettel mutat egészen durva dolgokat, illetve vicces párhuzamot állít a kor nézőkönsége és a modern sportesemények stadionjainak nézői közt. Aztán a tömlőcben várakozó keresztényekre váltunk, akiknek a kétségbeesett halálfélelme teljesen jól átjön, még engem is elborzasztott, pedig láttam már egy-két dolgot.

Élmény: Kezdetben nem volt a filmről jó véleményem, aztán a táncjelenet, majd az arénabeli események inkább pozitívra változtatták, noha továbbra sem volt kiemelkedő élmény. Legfőképpen a keresztények rémülete és az utolsó, megható jelenet (de jó, hogy nem cseszték el a befejezést... !) tudott valamiért megragadni. Talán csak a pillanatnyi hangulatom volt ilyen, mindenesetre működött.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Fredric March (Életünk legszebb évei)
  • Claudette Colbert (Ez történt egy éjszaka)
  • Charles Laughton (A vád tanúja, Spartacus)
  • Ian Keith és Henry Brandon (A tízparancsolat)
  • Arthur Hohl (Monsieur Verdoux)
  • Richard Alexander (Nyugaton a helyzet változatlan, Modern idők, A diktátor)
  • Charles Middleton (Kacsaleves, Elfújta a szél, Érik a gyümölcs)
  • Lionel Belmore (The Sea Hawk, Frankenstein, Robin Hood kalandjai)
  • Edward LeSaint (Kacsaleves, Modern idők)
• Clarence Burton (Servillius) egy évvel a film után 1933-ban, 51 évesen elhunyt.
• Az 1934-es hays-kódról és az ún. pre-code filmekről már sokszor esett szó, hsizen ezek viszonylag szabadosak voltak, míg az önkorlátozás bő harminc évre el nem nyomta az erkölcstelennek tartott tartalmakat. Nos, ez volt az egyik film, amelyik a legjobban kiverte a biztosítékot mind az erkölcscsőszöknél, mind a keresztény szervezeteknél a témája ellenére is, hiszen rengeteg erőszak és szex(re utalás) jelenet meg benne.