Cselekmény: Egy kislányt meggyilkoltak. A helybéliek  a rendőrséggel együtt a házalót gyanúsítják, akinek már korábban is volt ügye egy 14 éves lány miatt. A külsős nyomozó (Haumann Péter) azonban egy régi autóval közlekedő sorozatgyilkosra gyanakszik, akit az egyik gyerek feketekabátos óriásnak ír le...

Téma: Nincs mostanában könnyű dolgom a filmek dekódolásával, a minimális cselekmény ellenére ez sem egyszerű. Részben a megvalósítása miatt, amire majd alább kitérek, de inkább azért, mert eleve nehéz megfogalmazni azt, amit eleve filmre szántak. A Persona jutott róla először eszembe, itt is valami hasonló játék történik az identitásokkal a Csend és kiáltás stílusában. De hogy hova akar kilyukadni, az nem világos.

Tartalom: Amit feltétlenül tudni kell, az elhangzik az első jelenetben, több konkrét, "normális" párbeszéd nem is nagyon lesz már: a környék egykori nyomozója visszatér létszámhiány miatt ennek az ügynek az erejéig, ami egy kislány meggyilkolásának esete. És innentől kezdve nagyjából csak következtethetünk rá, hogy mik történnek, mert kevés magyarázatot kapunk. Például nekem az sem volt egyértelmű, hogy két nyomozónk van, akik közül az egyik, Haumann folyamatosan követi titokban a másikat. Ja, persze nevek sincsenek, személyiségek se nagyon, de az se egyértelmű mindig, hogy mikor kivel van dolgunk (pl. benzinkutas család). Ennek ellenére azért nagyjából kikövetkeztethető a cselekmény nagyja, ugyanakkor megfoghatatlan, főleg a vége, szóval kicsit Twin Peaks-es fílingje van. Ha eddig nem írtam túl sok konkrétumot, az azért van, mert nincsenek: a cselekmény lineáris, de önmagában nem közvetít semmilyen gondolatot; nincs megvariált szerkezet, amit ki lehetne emelni; a karakterekről szinte nem derül ki semmi, ellenben sokat titokzatoskodnak utalva valamire, amit aztán nem fejtenek ki. Jelképrendszer van, de erről inkább a következő szakaszban írok.

Forma: Ennek a filmnek sokkal inkább a képi világa számít, minstem a sztorija; már az első jelenetben sem látjuk a karaktereket és ez egy visszatérő megoldás, így gyakran nem lehetünk benne biztosak, kit is látunk. Párbeszédnél a hallgatót mutatják. Nem mutatják elég közelről. Túl sötét van. Nemcsak a cím szürkület, de a napszak is általában ilyesmi, összeolvad az alakok alig kivehető képe, ezért is hasonlítottam a Csend és kiáltáshoz. De időnként még Jancsó belső vágásai is megjelennek, szóval áll a párhuzam. A zene és a kép harmonikus abban az értelemben, hogy mindkettő rendre ismétlődik: egy dallam van, ami újra és újra visszatér, ahogy ugyanazon tájkép is rendre, refrénszerűen előkerül. Ekkor jelennek meg a jelképeink is, mint a kereszt vagy a zord táj. Minden szürke, sötét, nem süt a nap, nem véletlenül sorolják a fekete széria filmjeihez. És mindeközben nagyon lassan vánszorog, a színészek lassan beszélnek, a kamera lassan mozog, nincs semmi elkapkodva, de illik a képi világhoz. Ahogy említettem, a zene egy dallamból áll, de ez dark ambientes, olyasmi, mint a 2001: Űrodüsszeiáé vagy valamelyik Lynch-filmé.

Élmény: Alapvetően hangulati filmnek látom - ha van gondolata, az túl megfoghatatlan, hogy a magamfajtáknak könnyen értelmezhető legyen. Ennek ellenére úgy érzem, jobb lett volna, ha vagy bevállalósabb és még formaibb vagy épp ellenkezőleg és legalább a sztoriban ad némi mankót. Amúgy korrekt film.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Haumann Péter (Még kér a nép)
  • Derzsi János (Sátántangó, Werckmeister harmóniák, A torinói ló)
  • Pogány Judit (Egymásra nézve, Panelkapcsolat)
  • Lázár Kati (Werckmeister harmóniák)
  • Székely B. Miklós (Egymásra nézve, Őszi almanach, Napló apámnak anyámnak, Sátántangó)
  • Németh László (Fényes szelek, Angi Vera)
  • Hetényi Pál (Apa, Őszi almanach)
• Színészdinasztiák: Haumann Péter felesége Vári Éva; Lázár Kati férje Jordán Tamás;
• Eredetileg Dürrenmatt írta a forgatókönyvet egy 1958-as svájci filmhez, amit szintén egy magyar rendező, Vajda László vitt filmre, úgyhogy ez tulajdonképpen egy remake.