Cselekmény: Egy faluban vagyunk, az élet zajlik menetrendszerűen: egy csukló bácsi várja a tejest, a vizes leskelődik a pásztorlány után, egy néni virágot szed, pároztatják a malacokat, idős asszonyok a varrodában dolgoznak, család érkezik ebédre...

Téma: A rendező saját elmondása szerint nem üzenni akart, hanem a történetmeséléssel kísérletezni, de attól azért még érezhetően van témája, melyben a természeti környezettel és az emberi világgal próbál párhuzamot vonni. De ettől a ponttól kezdve már lehet vitatkozni, hogy pontosan milyen is a kettő viszonya. Nekem az volt a benyomásom, hogy nem sikerült felállítani a párhuzamot.

Tartalom: A kísérletezés a történetmeséléssel esetünkben azt jelentette, hogy több-kevésbé összefüggéstelen életképeket láthattunk a közösség és az azt körbevevő természet életéből. Vagyis egyáltalán nem voltak összefüggéstelenek, csak annyira nem volt kihangsúlyozva a cselekmény gerince, hogy emlékszem, amikor olyan 15 évvel ezelőtt láttam először, nem is értettem, mi történt (ahogy Ebert se). Így viszont másodjára már sokkal könnyebb dolgom volt és jobban értettem azokat a jeleket, amiket a rendező megmutatott. Minden benne van, hogy megértsük a cselekményt, még ki is mondják. Viszont a cselekmény természettel való összekapcsolása szerintem nem sikerült; sem az, hogy a kettő párhuzamban legyen, sem az, hogy az emberi világ a természet szerves része legyen, és talán ettől olyan megfoghatatlan az egész. Hogy mi a tökömtől lett a műfaji besorolása szatíra, azt nem sikerült megértenem.

Forma: A legjellemzőbb formai elem az, hogy hál'istennek a rendező elsősorban a vizualitásra támaszkodott és nem rágott mindent a karakterek szájába. Konkrétan annyira nem, hogy egyetlen párbeszéd sincs a filmben. De korántsem némafilm, vannak ugyanis zajok - innen a csuklást imitáló cím is - , főleg természetiek és az emberi tevékenységet kísérőek, beleértve az elmosódott beszédet is. A képek gyakran a részletekre koncentrálnak szuperközeliekkel, a minaitűr világra, ezzel kontextusba helyezi és párhuazmot von a kicsi és nagy között. A képek sokszor egyébként is párhuzamosak, pl. a szeretkező malacok és a bárgyún vigyorgó házaspár kettőse vagy a tekegolyó és a malac golyói vagy a lassan foogyatkozó tekések... stb. A kísérletező, bátor kedv még jelen van, pl. láthatunk filmszakadást is. A film sajnos áldozatul esett feleslegesen az akkoriban népszerűvű váló animálásnak, nem illik oda egyáltalán és még nincs is azon a színvonalon, hogy ne tűnjön ki túlságosan. A szereplők pár kivétellel helyi amatőrök voltak és ez jót tett a hitelességnek. zene nagyon helyesen nem volt (egy kivétellel).

Élmény: Úgy érzem, hogy két szék között a földre huppant a dolog: hagyományos történetet akart elmesélni rendhagyó módon, ezért nem sikerült igazán. Ahhoz a képi megoldáshoz, amit alkalmaztak, szerintem jobban illett volna ha sokkal jelentéktelenebbnek tüntetik fel az emberiséget - vagy fordítva, jobban ki lehetett volna domborítani a cselekményt és kisebb súlyt hagyni a természetnek. Mindenesetre jár a piros pont az ötletért és a kivitelezésért is, kevés az ilyen egyedi film.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Kaszás Attila (Napló gyermekeimnek)
  • Margitai Ági (Tűzoltó utca 25)
• Színészdinasztiák: Kaszás Attila felesége Eszenyi Enikő; Margitai Ági férje Fülöp Zsigmond;
  
• A film megtörtént eseményeken alapul: az 1910-1920-as években valóban több faluban az asszonyok megmérgezték férjeiket. Ennek az okai részben abból adódtak, hogy az első világháború után már nem akartak a nők visszatérni a korábbi patriarchális rendbe férjeik hazatértével, főleg hogy közben külföldi szeretőket is összeszedtek. Részben praktikus volt, mert így nem aprózódtak el a földek az öröklés során. Mintegy 50 - 300 gyilkossággal számolnak; 3 nőt ítéltek halálra, 25 másikat börtönre.