Cselekmény: 1944, Budapest. A 14 éves Gyuri zsidó, apját behívták munkaszolgálatra, ezért utoljára összeül a család, hogy elbúcsúzzanak. Bár próbálják tagadni a helyzetet, tisztában vannak vele, hogy a halálba megy. Gyuri ezzel nincs tisztában és amúgy is kamasz, ezért sokkal jobban érdekli a szomszéd kamaszlány, mert hát azért vannak prioritások. Egyhangúan telnek a napok, csak a felnőttek szoronganak. Bár van papírja, hogy fontos munkát végez a közeli gyárban, odamenet leszállítják a buszról a zsidókat, elveszik papírjaikat és értékeiket, majd Auschwitzba szállítják őket dolgozni...

Téma: A Nobel-díjas regény durván leegyszerűsítve arról szólt, hogy Gyuri a holokausztba szocializálódótt bele és természetesnek veszi azt, és sokan ezt kérik számon a filmen is, ami részben jogos, részben meg nem, mert nem a regényről van most szó, hanem a filmről. A film maga is azonban persze ide fut ki, hogy mennyire jól, az más kérdés.

Tartalom: Gyuri tehát egy kamasz, aki nem érti ezt az egész hajcihőt a zsidókkal kapcsolatban, hozzászokott a sárgacsillagos-bombák elől menekülős élethez. Anyja elhagyta kiskorában, mostohaanyja nem zsidó, apja munkaszolgálatáról pedig nem érti, hogy egyet jelent a halállal. Bár zsidó származású, nem érzi magát annak, csupán egy gyereknek. Engedelmesen együttműködik a hatóságokkal és elfogadja a lágerbeli életet is olyannak, amilyen. A történet azonban nem a kegyetlenkedésekre építve mutatja be az elembertelenítést, hanem Gyuri egyre érzelemmentesebbé válásán keresztül, aki beletörődötten megtört és csak az étellel, alvással, hideggel tud törődni. Az ő ellepontjai az idősebbek, akik tudják, hogy csak úgy maradhatnak életben, ha remélnek; van aki sors igazságosságában, van aki gyerekeiért, van aki hazájáért. Elvileg a végére kéne jönni annak az ellenpontozásnak, hogy tud jó hely lenni a tábor is, de Budapest nem lett elég kiábrándító ehhez. A tartalommal a legnagyobb problémám talán az volt, amikor megszólaltak a karakterek, mert mondataik túlságosan kinyilatkoztatásszerűek, didaktikusak tudtak lenni fontos pontokon.

Forma: Rendezőknek ez az első filmje, ellenben többször találkozhattunk vele már Szabó operatőreként, és ez meghatározta a filmet is: egy mozgófilmes képeskönyvet kaptunk. A cselekmény nem folyamatos, hanem rövid, elsötétísekkel tagolt szilánkokból áll. Kezdetben melegen szépiaszínű a film (ami szerintem sokkal kifejezőbb emlékezés, mint a Roma fekete-fehérje) sok fénnyel, ez folyamatosan fakul, hidegül, ahogy Gyuri is meghal belül. A zene hiába Morricone, szerintem nagyon nem illett ide (és ezzel minden kritika így volt) a szentimentalizmusa. A színészek egyes helyeken borzalmasak voltak, ami sokat ront az élményen, de korához képest Gyuri nagyjából elvitte a filmet, voltak jobb és rosszabb pillanatai is.

Élmény: Illeszkedik azon holokausztfilmek sorába, mint Az élet szép, amelyek megpróbálják a kontraszt kedvéért nem a kegyetlenkedéseket megmutatni. A nagy terhe, hogy Nobel-díjas könyvből készült még melegében, így nem tudta elkerülni az összehasonlítgatásokat. Ha viszont megpróbálunk úgy nézni rá, hogy nincs elődje, akkor egyáltalán nem rossz film és nem érdemel annyi rossz kritikát, mégha nem is sikerül tökéletesen átadnia azt, amit szeretne.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Harkányi Endre (Valahol Európában)
  • Schell Judit (Kelj fel komám ne aludjál)
  • Mertz Tibor és Bereczki Zoltán (Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten)
  • Daniel Craig (Casino Royale, Csillagok háborúja)
• A történet önéletrajzi (bár fájdalmasan keveset találni Kertész életéről a Wikipédián); 1944-ben valóban elhurcolták Auschwitzba, majd munkatáborba, de szerencsére megérte a felszabadítást. 1973-ra fejezte be a regényét, aminek még két további része készült. 2002-ben kapott érte Nobelt.
• Ez volt az addigi legdrágább magyar film, a forgatókönyvet pedig maga Kertész írta.