Cselekmény: Az idősödő Vargas börtönből szabadul. Előbb egy rabtársa lányának kell levelet átadnia, majd saját lányához indul, ehhez bentről már megszerveztek neki egy csónakot is. A börtönből kilépve bevásárol és prostihoz megy, majd a csónakkal elevez a szigetre, ahová a levelet kell vinnie...

Téma: Pontosan ugyanaz, mint a La libertadban, azaz pont nem ugyanaz, de pont ugyanúgy sehogy. Világos? Szóval az van, hogy annyira tág keretek között mozog a történet, vagyis annyira nem történik semmi, hogy majdhogynem bármit belemagyarázhatunk és ezúttal a cím sem segített nekem. Talán maga a rendező sem tudja, mit akart pontosan megmutatni, csak sikerült megragadnia valamit, amit meg akart mutatni, és ezt mindenki szabadon interpretálhatja a cselekmény keretei között, legyen az egy allegorikus road-movie, metafilmes elmélkedés vagy szociográfia. Számomra legerősebben az antropológiai értelemben vett primitivizmus jelent meg, amely egyszerre kegyetlen és édeni, bűnös és bűntelen, haláltól belengett élettel teli.

Tartalom: Osszuk három részre a történetet: az elsőben a börtönben vagyunk, ami annyira laza, hogy sokáig le se esik, hogy az egy börtön. Vargas egész kényelmesen, egykedvűen él, míg ki nem engedik (később derül ki, hogy testvérgyilkosságért ült). A börtön ugye mindig a társadalom leképezése, itt is egy viszonylag komplex társadalmat ismerhetünk meg röviden. Ehhez képest a második rész már kevésbé civilizált, amikor Vargas elhagyja a börtönt és bevásárol ajándékokból a lányának. A börtönhöz képest gyérebb, kihaltabb a falu. Annyiban Vargas is leveti civilizáltságát, hogy elmegy egy prostihoz kiélni ösztöneit. A harmadik rész már a mindig allegorikus folyón hajókázásról szól, ahogy Vargas egyre távolabb merészkedik lánya után kutatva a dzsungelbe. Egykedvűen füstöli ki a méheket és vág le egy kecskét, ami nyilvánvalóan nem az övé, de ez nem zavarja. Nincsenek erkölcsi aggályai, egyszerűen elveszi, a mi kell neki. Hogy az útja során szembejövő emberekkel mit csinál, azt nem tudni, de akár még végezhetett is velük. A zárójelenet is sejtelmes, mert Alsonso mond valamit, de nem mondja meg pontosan,mit jelent a földön fekvő gyerekjáték. Ahogy az előző bekezdésben írtam, a legerősebb a természet jelenléte, Vargas egyre messzebre kerül a civilizációtól és egyre mélyebbre hatol a dzsungelbe, ezzel megszűnnek a civilizációs normák és emberi erkölcsök is szerintem.

Forma: A La libertadhoz hasonlóan szótlan, lassú, a kamera néha ottragad egy-egy fán és fókuszt vesztve elhagyja főszereplőnket. A legizgalmasabb vizuálisan az első jelenet, ahol erőszakosan, szédülve forog a kamera a gyilkosság láttán, később pedig már a természet zöldje tölti ki a képek nagyját. Beszéd alig van, zene nincs, csak a környezet zajai. Az elődhöz hasonlóan itt is láthatjuk egy állat levágását, szóval érzékeny vegák csukják be a szemüket a kecskés résznél :D Főszereplpnk természetesen amatőr, azon se lennék meglepve, ha valóban akkor szabadult volna a börtönből, mindenesetre otthonosan mozog az őskori körülmények közt.

Élmény: Hmmm... nem tudom. Lassú és tartalmilag elmosódó, de nem unalmas és elgondolkodtató. Alonso egyedi stílusa mindenképpen értékelendő, de nekem nem erről szól a filmművészet.

Érdekességek:

• Alonosnak nemhivatal "magányos férfi" trilógiájának a La libertad az első része, ez a második és van még egy harmadik is, mai talán egyszer sorra kerül.
  
• A filmben olyan sokszor kerül elő a mate, hogy kedvet kaptam hozzá. Ez egy igazi helyi, ősi, koffeines ital, amit a javarészt mai Paraguay területén élő guaranik és tupik isznak. A mate fa egy magyalféle, ennek a leveleit készítik el a teához hasonlóan és pici lopótökből, szűrős szívószállal isszák.