Cselekmény: Jacobo öregedő zoknigyáros, legfőbb támasza hasonló korú kollégája, Marta, de szigorúan távolságtartó és érzelemmentes a munkakapcsolatuk. Mint kiderül, Jacobo anyja nemrég elhunyt és a sírkőavatásra készül, ezért hamarosan megérkezik testvére, Herman külföldről, aki a temetésen nem tudott jelen lenni. Jacobo megkéri Martát, hogy erre a pár napra játssza el a feleségét...

Téma: Nem mondanám, hogy van különösebb témája azon túl, hogy hogyan viszonyulnak a karaketerek egymáshoz és hogyan érzik magukat. Konkrétabban arról van szó, hogy mintha mindhármójuk életéből hiányoznának a valódi érzelmek és egyhangúan, gépiesen telnek napjaik és ez (majdnem) erősebb mindennél.

Tartalom: Ez a történet sem gazdag cselekményben, sőt, ami van, az is gyakran ismétlődő, érzékeltetvén a mindennapok unalmát. Már a körítés is a lehető legunalmasabb: egy elöregedett zoknivarroda elöregedett gépein dolgoznak elöregedett emberek elöregedett rutinból. Ebbe a kiszámíthatóságba csöppen bele az élénkebb és sikeresebb Herman, aki Jacobo ellenpontjaként működik, noha ő is zokniban utazik. A történet különlegessége abban rejlik, hogy sokal többet sejtet, mint amennyit megmutat. Kezdjük Martával, aki munkájában tökéletes idomult Jacobohoz, nem mosolyog, mindent precízen megtesz, de érezni rajta, hogy fontos neki a férfi, ezért belemegy még abba is, hogy eljátsza a feleséget (de olyan, mintha már nem először történne). Aztán Herman szépen-lassan felolvasztja és már nem akar újra érzelemmentes maradni semmi pénzért. Jacobo annyira szokásai rabja, hogy anyja halála után egy évvel sem változott semmi a lakásban, mintha csak tegnap halt volna meg. Az, hogy Martát kéri meg a szerepre, mutatja, hogy nincs senkije, de azt hazudta testvérének, hogy igen. Bár sosem mondják ki, erősen sejthető, hogy féltékeny rá, ezért kell a feleség, ezért nem engedi be a gyárba és ezért nem akarja kezdetben elfogadni a pénzt. Azt pedig, hogy mégsem közömbös Marta iránt, az mutatja, hogy mégis elfogadja, de csak bosszúból. És nem érzéketlen, de ez csak a meccsen derül ki egy pillanatra. Herman látszólag a normális közülük, ám ő is munkája rabja és több jel utal rá, hogy egyáltalán nincs rendben magánélete.

Forma: Formailag jellemző rá az ismétlés, főleg a varrodával kapcsolatban köszönnek vissza újra és újra ugyanazon képsorok - annál hatásosabb a vége, amikor van egy változás a rutinban. A monotonitást erősítve a kamera ráérős, ráadásul nem is igazán történik semmi. A cím egyébként az uruguayi "itt repül a kismadár" és jellemző, hogy a mosoly Jacobonál erőltetett, Martánál bátortalan, Hermannál pedig könnyen jön.

Élmény: Ez amolyan ujjgyakorlat-féleség nálam, mert nincs egy erős vagy komplexebb lényege a filmnek, csupán eljátszik azzal az ötlettel, hogy hogyan mutassanak meg minél többet úgy, hogy azokat nem mutatják meg. Érdekes, de hosszúnak érzek erre szánni egy teljes filmet.

Érdekességek:

• A film egyik rendezője, Rebella 32 évesen, 2006-ban öngyilkos lett, nem írja a Wikipedia, miért. Biztos nem a sikertelenség volt az oka, mert mindkét filmje sikeres volt.
  
• A filmbéli üdülőváros, az alig tízezres Piriapolis folyópartjának és szórakozási lehetőségeinek köszönheti népszerűségét.