Cselekmény: 1930-as évek, egy amerikai kisváros a semmi közepén, aminek neve Dogville. Tom (Paul Bettany) egy okoskodó fiatalember, aki szeret a többieknek prédikálni erkölcsről. Ebben kapóra jön, hogy egy éjjel lövéseket hall és feltűnik egy menekülő városi nő, Grace. Tom elbújtatja és az erkölcsre hivatkozva megpróbálja őket elfogadtatni a többiekkel is. Kezdetben vonakodnak, de végül mindenkinek jól jön az extra kéz a háznál. A rendőrség is keresi ugyan egy alkalommal, de minden marad a régiben, sőt Tom még szerelmet is vall neki...

Téma: von Trier szerint a lényeg az, hogy adott körülmények között bárki gonosszá válhat, és kétségtelenül benne van ez az általánosabb felhang, de kb. egyik kritika sem ezzel foglalkozik, mert felültek a rendező provokálásának arról, hogy ez egy amerikaellenes történet (miután megvádolták vele korábbi kijelentései miatt). Pedig valóban nem az amerikai elemeken van a hangsúly.

Tartalom: Tíz fejezetre oszlik a történet, de ennek nincs nagy jelentősége, illetve van, de erről később. A történet íve annyi, hogy a gengszterek és rendőrök elől menekülő Grace-t (figyelem, beszélő név) befogadja a jellegzetes amerikai kisváros, akik puritán (álszent) erkölcsök szerint élnek, de ahogy gyengül Grace pozíciója, annál jobban használják ki. A rendező nem átall felsorakoztatni amerikai kliséket a nagy gazdasági világválságról, gengszterekről, összetartó, erkölcsös közösségről, keményen dolgozó vidéki kisemberről, Tom Sawyert olvasó Thomas Edisonról, hálaadási ünnepről és még a lehető legamerikaibb dalt is előadják, és ezektől érzik magukat megtalálva az amerikai kritikusok. Erre még visszatérünk a formai elemeknél. De ezek csak külsőségek, nem ezekből adódik, hogy Grace-t a végletekig kihasználják, hanem a hatalomból, ezért szerintem téves amerikaellenesnek látni, főleg, hogy szélsőségesre veszik a dolgot és pl. már a tipikusan rabszolgamentalitású fekete is rabszolgaként bánik Grace-szel vagy pl. a legpervezebb egy tízéves mazochista kisfiú. De nemcsak ezért nem életszerűtlen, hanem Grace miatt is, aki túlságosan megértő az emberekkel még akkor is, amikor durván gonoszkodnak vele. Ez a történet végén nyer értelmet egy váratlan filozófiai vitában, de hát erről már nem beszélhetek.

Forma: Az ironikus amerikanizálás sokkal nyilvánvalóbb formai szinten, mert szándékosan idegenszerű angolsággal adják elő szövegeiket európai színészek, és nyilván nem véletlen sem az Elm utca, sem az, hogy James Caan itt a keresztapa, de gondolom az igazi klasszikus Lauren Bacall sem véletlenül került be a filmbe. És akkor most térnék vissza picit a fejezetekre/felvonásokra bontott szerkezetre, ez ugyanis többedmagával arra szolgál, hogy a film illúzióját igyekezzen megakasztani, hiszen megszakítja a cselekményt és elmondja előre, mi fog történni (plussz van narrátor is). A legfontosabb ilyen elem azonban az, hogy gyakorlatilag egy színpadképet látunk végig, nincsenek falak, csak némi díszlet és jelzésértékű feliratok, de azért a színészek fájóan bénán nyitnak-csuknak ajtót a levegőben, amihez persze jár hangeffekt is. Ez a brechti (erősen átfedésben van a történet a Koldusoperával is) elidegenítés sokaknak zavaró, de nálam pont fordítva működött és így is bele tudtam magamat élni, ráadásul alkalmanként ez még jót is tett, legszebben amikor a kisváros a képzelt falak ellenére is tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik a falak mögött. Viszont ha már teljesen minimalista, stúdióbéli volt a kialakítás, durva kameratrükköket lehetett volna bevetni, ehelyett kézikamerával rohangáltak a szereplők közt, mintha egy néző feltévedt volna a színpadra, illetve nem használták ki azt sem a már említett egy kivétellel, hogy a háttérben simán történhettek volna még dolgok. A stáblista alatt már korabeli fényképeket láthatunk amerikai nincstelenekről, újabb töltetet adva a fanyalgóknak.

Élmény: Szóval ez egy jelképes történet, tanmese, ami lehetett volna nagyon nyomasztó, ha a rendező nem poénkodik vagy nem tanmese lett volna Grace elveiről. Viszont ez nem volt mindig egyértelmű a végéig, ezért igazán nevetni sem lehetett rajta. Formailag értékelendő a kísérletezés, de nem ebbe az irányba vittem volna. Dehát ezért von Trier a díjnyertes rendező és nem én :D Ajánlom, szórakoztató, főleg másodjára valószínűleg.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • John Hurt (A nyolcadik utas a halál, Harry Potter, V mint vérbosszú)
  • Lauren Bacall (A hosszú álom, Szélre írva)
  • Paul Bettany (Bosszúállók, Amerika kapitány)
  • Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Melankólia, Bosszúállók)
  • Udo Kier (Hullámtörés, Melankólia)
  • Ben Gazzara (Egy gyilkosság anatómiája, Férjek, A nagy Lebowski)
  • James Caan (A keresztapa)
  • Patricia Clarkson (Halálsoron, Viharsziget)
  • Jeremy Davies (Ryan közlegény megmentése)
  • Philip Baker Hall (Boogie Nights, A Truman-show, Magnólia)
  • Harriet Andersson (Egy nyári éj mosolya, Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander)
  • Siobhan Fallon Hogan (Forrest Gump, Sötét zsaruk)
  • Cleo King (Magnólia, A kihalás kora)
• A filmben láthatú figurák ún. Hummel-figurák, amik anakronisztikusak, mert Európából származnak és csak a második világháború során/után terjedtek el Amerikában.
• A film az Amerika-trilógia első része, a második rész ki is jött később, a harmadik még várat magára, ha lesz egyáltalán.