Cselekmény: John Nash (Russel Crowe) finoman szólva sem társasági ember, szociális készségei fejletlenek, mert túlzottan a matematikára összpontosít az egyetemen, ezért sosem kerülgeti a forró kását, hanem például ha le akar feküdni egy nővel, ezt egyenesen kimondja, mégh zavarban is van. A nagy összefüggést keresi, míg egy alkalommal a kocsmában rá nem ébred, hogy diáktársaival sikeresebben fűzhet be egy csoport nőt, ha együttműködőek. Ez a játékelmélet alapja és John egy csapásra elismert matematikus lesz. Évekkel később már egyetemen tanít és a hadseregnek segít kódfejtésben. Egy alkalommal egyik tanítványa, a csinos Alicia (Jennifer Connelly) randira hívja és csodák csodájára nem rémiszti el a férfi durva közvetlensége...

Téma: Saját magát köpi szemen a történet, mert javarészt Nash intellektusát helyezi középpontba, mégis a hangsúlyos pontokká a szeretet misztikus erejét teszi, mintha az lett volna a nagy összefüggés, a mindent mozgató erő, nem pedig Nash szellemi erőfeszítése. Ha ez így picit homályosan hangzik, lentebb kifejtem, csak az már spoileres lesz.

Tartalom: Azért megpróbálok viszonylag spoilermentesen írni, bár az ezredforduló divatjának jegyében kapunk egy jó nagy fordulatot, úgyhogy azt mindenképpen el kell majd lőnöm. Elöljáróban annyit még jegyezzünk meg, hogy még ha valós alapokon nyugszik is a történet, elég szabadon kezelték a tényeket. Három részre osztható a történet, ahogy a valódi Nash élete is: az első harmadban a felfelé ívelő életét láthatjuk, ahogy különc zseniként sikerül szakmai és magánéleti sikert is elérnie. A második harmad az, amit részben el kell spoilereznem, hogy beszéni tudjunk róla: tipikus zsenibetegség, hogy Nash megőrül. Ez a szakmai-magánéleti mélypont egy drámaibb szakasz és nemcsak róla, hanem felesége küzdelmeiről is. A csodálatos elme attól lesz csodálatos, hogy a harmadik harmadra Nash képes lesz racionálisan hozzáállni az elborult elméjéhez és elfogadható keretek közé szorítani a viselkedését. Na és ehhez képest egy hollywoodias befejezésben jóformán mindezt a teljesítményt félredobják és inkább a szeretetet emelik ki, ami nagyon sántít, hiszen összesen három olyan pillanat volt a történetben, amikor ennek jelentősége volt. Ki lehetett volna persze hegyezni a történetet a szeretet erejére is, de akkor meg kevésbé hangsúlyosan kellett volna szerepeltetni Nas intellektusát.

Forma: Néhány ügyeseb beállítás mellett  a legfőbb vizuális elem a színvilág/melegség változtatása az eseményekhez mérten, na meg persze szórakoztató látni a díszleten, ahogy a világ változik az 1940-es évektől az 1990-es évekig. Mint minden ilyen filmnél, a legfontosabb elem természetesen a főszereplő, és jó volt látni, hogy Crowe nem csak akcióhősködésre képes, hanem visszafogott, drámai játékra is. Ehhez képest Denzel Washington vitte el előle az Oscart a Kiképzésért, pedig...

Élmény: A rendező nem a korszakalkotó filmjeiről híres, ez sem az, de tökéletes érzékkel adagolják benne a drámát, érzelmeket, a fordulatot és mindezt korrekten megtámogatják filmes eszközökkkel, csak épp nincs benne semmi rendkívüli. De többnyire jó film és jó lenne, ha ez lenne az elvárható színvonal mindig.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Russel Crowe (Szigorúan bizalmas, Gladiátor)
  • Ed Harris (Apolló 13, A Truman show, Gravitáció)
  • Jennifer Connelly (Volt egyszer egy Amerika, Rekviem egy álomért)
  • Christopher Plummer (A muzsika hangja, Fel)
  • Paul Bettany (Dogville, Amerika kapitány, Bosszúállók)
  • Adam Goldberg (Ryan közlegény megmentése)
  • Anthony Rapp (Twister)
  • Judd Hirsch (A függetlenség napja)
  • Austin Pendleton (Némó nyomában)
• Jennifer Connelly és Paul Bettany egy pár, ezen a forgatáson jöttek össze
• John Nash (1928-2015) az iskolarendszeren kívül tanult és 19 évesen le is diplomázott, innen kezdődött a film, 1950-ben írta meg egyoldalas, legismertebb elméletét. 1954-ben rúgták ki a hírszerzéstől, miután férfiakkal kapták rajta. 1959-ben kezdődtek az elmezavar jelei, a következő bő tíz évet elmegyógyintézetben töltötte, felesége ekkor elvált tőle, de később újra összejöttek. Az 1970-es évekre leállt a gyógyszerekkel és valóban megpróbált tudatosan ellenállni tévképzeteinek, ami egyébként nem teljesen példa nélküli dolog. 1994-ben elnyerte a Nobelt (megosztva többek közt a magyar Harsányival) és nem, nem mondott beszédet. 2015-ben újabb rangos matematikai díjat nyert, amikor a díjátadóból hazafelé feleségével együtt halálos autóbalesetet szenvedtek.