Cselekmény: Új-Zéland, 1950-es évek. A tini Pauline morcos kamasz, amíg egy nap új lány nem érkezik a suliba az angol Juliet (Kate Winslet) személyében, aki azonnal elnyeri tetszését, mert nagyon szemtelen a szigorú tanárokkal szemben. Paul rajongani kezd Julietért, sülve-főve együtt vannak, képzeletbeli világot építenek fel és regényt írnak róla. Az idillnek az vet véget, hogy Juliet TBC-vel hónapokra kórházba kerül...

Téma: A rendező elmondása szerint a cél az volt, hogy megmutassa, egy barátság nemcsak pozitív lehet, rossz dolgok is kisülhetnek belőle. Mások felfedezni vélik benne a túlságosan korlátozó társadalom hatását, ami végül robban - ebben szintén van igazság. Ami engem illet... arról később.

Tartalom: Az 1950-es években vagyunk, amikor a tiniket már lassan nem hatja meg a felnőttek tekintélye. Ekkor talál egymásra a két, kicsit kívülálló kamaszlány. A vezér egyértelműen Juliet, Pault lenyűgözi a lány önbizalma és lendülete, rajongásig szereti. Idővel viszonyuk kiegyenlítődik, mert közös erővel építenek fel egy fantasy-birodalmat, így tipikusan az egymásért hisztérikus rajongásig fokozódó kamaszlány-barátság alakul ki a szemünk előtt. Ez még rendben is volna, ezt látjuk a cselekmény nagyjából első harmadában. A középső szakaszban azonban ez a barátság már meglátszik az iskolai eredményen és mindenre hasonlóan hisztérikusan reagálnak, ami barátságuk útjába kerül. Márpedig Paul szülei viszonylag szigorúak, legalábbis Juliet nemtörődöm szüleihez képest, de bosszantja őket a fantáziavilágukba nem illő iskola is, akik nem ismerik fel írói "tehetségüket" vagy az egyház. Innentől picit spoileres leszek. A legsúlyosabb tünet persze az, hogy a kor viszonyai szerint a homoszexualitás mentális zavarnak számít, márpedig a lányok annyira közeli barátok, hogy az már felveti a túlzott intimitás gyanúját. A szülők megpróbálják elszakítani őket egymástól, de ekkor már késő, nem tűrik az ilyesmit. Más filmekkel ellentétben itt nem a valóság türemkedik be fantáziájukba, hanem fordítva. Talán nem érzékeltette a film elég erősen, de a lányok mennyországképe már szektás jellegű volt, nem csupán fantázia. Erre kitérek majd a következő bekezdésben is, de a a film igyekezett a lányok kamaszos, kicsit gyerekes látásmódját átvenni, így minden túl színes és helyenként karikaturisztikus.

Forma: Az egész film külsőségeiben nagyon karikaturisztikusnak tűnik, ami a lányok kamaszos látásmódjából adódik, és ez nemcsak a karakterekben vagy a lányok szélsőségességében nyilvánul meg, hanem a kamerakezelés is gyakran torzít és szokatlan szöget vesz fel. Erős színeket használ a fantáziavilág megjelenítésekor vagy épp amikor a hangulat emelkedett. Külön poén(?) a sok filmes utalás, pár pillanatra még A harmadik embert is láthatjuk. A fantáziavilág már előrevetíti A gyűrűk urát, nagyon hangulatos, amit még nem rontott el az animáció. A zene nem nagyon tűnt fel, de teljesen véletlenül kiszúrtam, hogy az egyik operabetétet a Magyar Állami Operaház előadásában hallhatjuk. A színészek is a karikaturisztikusan túlzó játékot hozták, de a tinilányoknak ez sokkal hitelesebben állt, mintha természetesen próbáltak volna játszani, hiszen mindenki szeme előtt ott van szerintem, hogy a kamaszok mennyire teátrálisak tudnak lenni.

Élmény: És akkor hadd térjek vissza spoileresen az írásom elejére a témáról és hogy miért tudott működni a film nálam. A lányok kamaszos látásmódja és a színes fantáziavilág ugyanis egy tök szórakoztató filmet hozott, szépen elfértek benne az olyan túlzások, hogy Paul legszívesebben holtan látna mindenkit. Ez még passzolt is Jackson életművébe, hiszen eddig horror-vígjátékokat készített. Aztán a film végén brutálisan agyonverik az "ártatlan" kamaszlányok Paul anyját. És bumm, a sztori igaz (és volt benne még egy csavar, erről lejjebb). És így már nem szórakoztató visszagondolni rá, hogy a lányok hisztérikus rajongása hogyan fejlődött és hova vezetett. Amit jogosan a szemére hánynak, hogy nem akar túlzottan túlmutatni önmagán, ugyanakkor a sztori így is működik és vizuálisan is abszolút kielégítő.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Kate Winslet (Titanic, Egy makulátlan elme örök ragyogása)
  • Jed Brophy és Elizabeth Moody (A gyűrűk ura)
• Szóval igen, egy új-zélandinak ez a film más élményt jelent, hiszen a gyilkosság nagy port kavart és a mai napig szégyenfolt, így számukra közismert a történet. A film nyilván él a művészi szabadsággal itt-ott, de összességében pontosan igyekszik követni Paul naplóját, amit ugye a rendőrség is megtalált és egy pillanat alatt lebuktak főhőseink. Szerencséjükre fiatal koruk miatt a halálbüntetést elkerülték és 5 év után szabadon engedték őket. Ezután nevet változtattak és (külön) elhagyták az országot.
• Paulnak jó pár évébe került, mire rádöbbent, mit tett  valójában. Szabadulása után mélyen vallásos lett és tanítónőnek szegődött Angliában.
• Juliet apja sokkal jelentősebb figura volt, Új-Zéland elhagyása után ő volt az 1957-es brit hidrogénbomba projekt egyik vezetője. Feleségétől 1955-ben vált el.
• A sors egyik fintora, hogy a nyomozás során kiderült, hogy Paul szülei nem voltak házasok. A másik, hogy Juliet Anne Perry néven rendkívül sikeres krimiíró lett, de csak 1994-ben coming outolt, hogy ő maga is gyilkos volt.