Cselekmény: Egy nő (Michelle Reis) és egy férfi már három éve együtt dolgozik: a nő eltüntetni a nyomokat és felméri a terepet, a férfi bérgyilkos. Sosem találkoznak, de remekül együttműködnek és apró üzenetekkel képesek kommunikálni is. A nő egy szomszédja (Kanesiro Takesi) eközben azzal keresi kenyerét, hogy zárás után megszállja a piacot és az arra tévedő vásárlókat már-már az erőszakkal egyenértékű túlbuzgósággal kényszeríti a vásárlásra...

Téma: Egy kis kitérő: eredetileg a Csungking expressz harmadik történetének készült a film, de végül önálló darab lett. Ez azért fontos, mert elődje a rendező szerint egy "hongkongi képeslap", így ez a történet is erősen hangulati. Az előző filmre már nem emlékszem annyira, de itt azért határozottan van egy téma, mégpedig a viszonzatlan szerelem, a magány, a szerelem.

Tartalom: Két, időnként össze-összefutó szálon fut a cselekmény, ebből az első a személyesen sosem találkozó bérgyilkosé és segítőjéé, ahol a nő beleszeret a férfiba így is (az illatába, a szemétben talált személyes tárgyai révén... stb.). A bérgyilkos, aki egész életében csak mások utasításait követi, azonban nem akar elköteleződni sem felé, se a kissé hisztérikus utcalányba, aki magához láncolja egy időre. A második szálban a szomszéd srác teljesen szabadon él, semmilyen kötöttség sem érdekli, de életében először beleszeret egy nőbe, aki viszont egy idő után egyszerűen felszívódik. Tudom, nem túl izgi vagy tartalmas a sztori, azonban számos részlet gazdagítja kezdve a szomszéd apjával (és filmezéssel) való viszonyától a bérgyilkos megfelelési kényszerén át (ld. kamucsalád) addig a fontos részletig, hogy a nők itt inkább a férfiak projekciói, semmint hús-vér karakterek. De ugye ezek a magányos, fájdalmas szerelmi csalódások inkább csak hangulatfokozó elemek egy nosztalgikus, elveszett városkép felidézéséhez (kár, hogy ebből nekem semmi sem jött át, de hát nem ismertem az 1990-es évek Kelet-Ázsiáját).

Forma: Kézikamerás, rángatózós, azaz amatőr és dinamikus benyomást kelt. A legfeltűnőbb módszer a haloptikaszerű arcábrázolás, ami ugye kiemeli az egyént, de azért ad teret a környezetnek (szubjektív érzékelésének) is. Van akadozó lassítás (és ez a szomszéd szerelmének érzékeltetésekor nagyon hatásos) és képet elmosó gyorsítás, túltolt színek, sok erőszak és hangulatos popzene. A színészek az ízlésemnek kicsit túljátszották de ez egy ilyen film, nem őket minősíti. Mivel a fiúk a valódi főszereplők, ők alig beszélnek, javarészt narrálnak.

Élmény: Megint büszke lehetek magamra, mert bár nem emlékeztem, ki rendezte a Csungking expresszt, sőt, magára a filmre is alig emlékszem, mégis azonnal ő ugrott be ennek a filmnek a láttán, és ahogy fentebb leírtam teljesen jogosan. Ugyanakkor annak minden hátrányát is megkapta film, és bár hat év tapasztalattal már könnyebben be tudom fogadni, mint 2016-ban, azért ez még mindig egy nagyon öntörvényű film és nem biztos, hogy úgy jött át, ahogy szerették volna. Hangulata van, bánat, mélabú, humor, de mélysége, látványos képi világa kevésbé.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Michelle Reis (Sanghaj virágai)
  • Kanesiro Takesi (Csungking expressz)