Cselekmény: Afrikai főhősünket megkeresztelik és megtanítják franciául, majd besorozzák. Lelkesen érkezik Franciaországba, hogy képességeinek megfelelő munkát találjon, ám bőrszíne miatt sehol sem alkalmazzák irodai munkára. Ahogy egy vezető elmagyarázza neki, munkaerőhiányra jobb Európából vonzani munkavállalókat, az arab és afrikai bevándorlók csak az "alantas" munkákra kellenek...

Téma: Már ennyiből is ki lehet találni könnyedén, hogy a gyarmatosítók hozzáállásáról van szó a gyarmatosított afrikaiakkal szemben, elsősorban a munkavállalásról. De itt már nem a gyarmati múlt kényszermunkájáé a főszerep, hanem a kulturális/szellemi/tudati gyarmatosítást szenvedik el a fekete bevándorlók.

Tartalom: A cím magyarul "ó, nap!", ami rabszolgák népdalának a címe. Kezdjük a film műfajával, ugyanis a Wikipedia dráma besorolása kissé félrevezető; van ugyan némi narratív cselekmény benne, de sokkal inkább hasonlít Bunuel és Godard jelenetfüzérszerű filmjeihez. A cselekmény nem központi és nem feltétlenül összefüggő, sok a tartalmilag nem odaillő epizód, van beszélgetés, elmélkedő narráció - valamelyik leírás impresszionistának nevezte. Az első jelenetsorok még Afrikában játszódnak, ahol jelképesen bemutatják a gyarmatosítás eszközeit (vallás, kultúra, hadsereg, pénz), majd névtelen főhősünk megérkezik Franciaországba "belül fehéren" és naivan. A második szakasz legyen mondjuk a csalódások sorozata, ahol kiderül, belül hiába fehér, bőrszíne miatt nem kap rendes munkát és szállást, de még az egzotikus szerelemre vágyó fehér nő is csalódik a pozitív előítéleteiben. A harmadik rész a megoldás keresése és annak felismerése, hogy jelenlegi helyzetben nem lehetséges megtalálni - de ezt nem részletezem a spoiler miatt. Minden jelenet egy vagy több jelképpel terhelt, meg sem kísérlem felsorolni őket, de egy jellegzetes példa az, amikor meggyónnak a templomban különböző etnikumok tagjai, amiért anyanyelvüket használták. Alapvetően humorosnak tartom a filmet, bár ez nem könnyed humor, hanem - nem véletlenül említettem Bunuel és Godard nevét - kiábrándultan gúnyos, de hasonlíthatnánk mondjuk a Le complot d'Aristote-hoz (1996) is.

Forma: Tartalmi szerkezetéhez hasonlóan változatos; animációval indít, erősen jelképes megoldásokkal folytatódik, majd hosszabb-rövidebb jelenetek követik egymást dramatizált vagy dokumentumfilmes formátumban, a végére pedig újra az erősen jelképes stílus jön vissza. Értem ezalatt, hogy a látottak a legkevésbé sem életszerűek, hanem bábuként, jól láthatóan megjátszott jeleneteket adnak elő. A cselekményt néha interjúrészletekkel, dokumentumfilmes narrációkkal szakítják meg. A kamera is ezt követve hol statikus, hol kézikamerás módban van. Még a hang is nyíltan üzen nekünk, sokszor szándékosan nem az eredeti hangsáv van a képek alatt, hanem pl. a bámészkodó emberek hangjait állatkerti hangokkal helyettesítik. Színészi játékról azt hiszem ilyen stílusú film esetében nincs értelme beszélni.

Élmény: Többször említettem már, hogy nálam eddig az ironikus hangvételű afrikai filmek működtek a legjobban, mint ez. Külön öröm, hogy nem a fizikai gyarmati elnyomásról esett szó, hanem a tudatiról, ráadásul a gazdasági bevándorlás témája miatt gyakorlatilag ugyanazokat a sablonszövegeket hallhatjuk vissza, mint amelyeket most is hangoztatnak ötven évvel később. Szóval szórakoztató, élvezhető helyenként a kivitelezése is, sok új gondolatot ugyan nem hallunk, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez a film mikor készült :)

Érdekességek

• Korábban láttuk: Bernard Fresson (Szerelmem Hirosima, A nap szépe)
• A filmet 1963-1967 között forgatták, így több helyen 1967-es dátum szerepel, de csak 1970-ben mutatták be.