Cselekmény: ...avagy kb. "egy szír falu mindennapjai". Egy szír faluban járunk, ahol csak kenyeret esznek és teát isznak, más nincs, ezért magas az alultápláltságból fakadó betegségek száma. Van iskola, de a tanárok természetesen nem igazán vágynak ide, aki pedig mégis eljön, az nehezen tud mit kezdeni egy romos iskolaépületben olyan állami iránymutatásokkal, hogy heti háromszor kellene fürdeni, amikor nincs is a faluban fürdőszoba...

Téma: A lényeg csak ezután kezdődik, a film valójában egy balul sikerült állami földbirtokrendezésről szól (csak erről épp a nézőnek felejtenek el szólni), aminek persze kárvallottjai a legkiszolgáltatottabb falusiak, ezért a film a latin stílus nyomán aktivizmusra szólítja fel nézőjét.

Tartalom: A történet szerkezete alapvetően ellentétpárokra épül, ahol a falusiak beszámolóit ütköztetik a hivatalos szervekéivel. Az életképekkel történő felvezetés utáni első ilyen motívum az iskola, amelyben az ellentétet az oktatott valóság (fürödjünk gyakran) és a valós viszonyok különbsége adja (de nincs víz). A második az egészségügy, ahol a hivatalnok a babonás embereket okolja, viszont az érintettek beszámolóiból itt is az derül ki, mint az iskola esetén, hogy a feltételek elégtelenek. Csak ezek után fordulunk rá a fő sztorira, a földbirtokvitákra, ahol a korábbi uralkodóréteg (1970-ben "szocialista" puccs volt), a gazdagabbak kitúrják a falusi parasztokat földjeikről, míg az állami hatóságok vagy nem foglalkoznak az esetekkel vagy nem tudnak velük foglalkozni vagy fontosabbnak tartják a rendet az igazságnál. A vége a legszebb, amikor egy idősebb falusi megunja a süket dumát és olyan őszinte dühhel mondja, hogy "éhezünk és haldoklunk", hogy azt tanítani kellene. Ezután jön a rendező felszólítása, hogy küzdeni kell az igazságért és cinkos, aki néma marad.

Forma: Egészen korrekt a képi világ, szír filmben még nem nagyon csalódtam. Szokatlan kameraszögekből felvett, költői képekkel indít, sajnos ez a későbbiekben nem lesz jellemző. Kezdetben nincs beszéd, a jelenetek pedig olyan ügyesen vannak összevágva, hogy akár játékfilmnek is elmenne. Ebben a Hortobágyra (1936) emlékeztet a montázsaival, összevágott életképeivel. Van néhány visszatérő motívum (gyerek szórja a homokot, zakatol a szivattyú, letépi ingét az idős férfi), amely ritmust ad a filmnek és a tapasztaltabb néző már sejtheti, hogy ezeknek később lesz jelentőségük, tisztára mint egy másik magyar filmben, az Apában (1966). Ebbe rondítanak bele az interjúrészletek. Probléma, hogy a kontextus nagyon hiányzik, így nekem, mint időben és térben messzi nézőnek nehézséget okoz a dekódolásuk, hogy kik beszélnek és miről. A hagyományos szír népzene nagyon hangulatos, és van egy párperces zenei blokk, ami mintha egy muszlim punkbuli lenne, szórakoztató. És ahogy már többször említettem, a végén a rendező kiszól nekünk aktivizmusra felszólítva.

Élmény: Szóval szír filmben még nem nagyon csalódtam, ez is egy viszonylag jól felépített szerkezetű film több látványos megoldással, csak a kelleténél jobban kellett a sötétben tapogatóznom, hogy megérthessem, miről szól. Volt több erős pillanata, főleg az idős férfi kiakadása ügyesen lett a végére elhelyezve tetőpontnak, ugyanakkor a filmvégi felszólítás meg valamiért nem szimpi.

Érdekességek

• A filmben szereplő falu Dajr ez-Zaur környékén van, ami egy tízezer éves város kétmillió lakossal.
• A film kontextusa az, hogy 1968-1973 között egy hatalmas gát, a Tabqah-gát megépült az Eufráteszen, ellehetetlenítve ezzel több ezer családot.