Cselekmény, téma, tartalom: Tulajdonképpen a bevezető szöveg felmondja majdnem mindazt, amit le szoktam írni: az ismert mexikói festő, Frida Kahlo életéből kapunk szemelvényeket, testi-lelki bajairól magánéletéről, politikai megnyilvánulásairól és persze művészetéről. Gyerekkorában balesetet szenvedett, ami félig-meddig lebénította lábát. Elvetélt. Szerette apját (Claudio Brook), elvesztése megviselte. Szerelmes volt Riverába, a festőbe, ám az megcsalta Frida testvérével. Ezek a cselekményes jelenetek az első harmadban, ám ezeknél jóval több az életképszerű, pillanatnyi érzelmi állapotot felvázoló kép. Egy példa: az első jelenetben gyerekként az ablakra rajzol. A második jelenetben férjétől kap egy nyakláncot, aminek örül. A harmadik jelenetben egy csapat paraszt énekel forradalmi dalokat a tábortűznél. A játékidő nagyja ilyen cselekménynélküli életképekből áll össze, amelyek együtt azért mégiscsak kiadják azt a keretet, amiben Frida élt. Hogy aztán ebből mennyi jön át a nézőnek, az már azon múlik, mennyire van tisztában Kahloval vagy Mexikóval.

Forma: Az epizodikusságot leginkább felerősítő formai elem az, hogy nincsenek párbeszédek (azt hiszem, ebből csinálhatok egy listát, nem ez lenne az első hangos némafilmem). Persze amúgy sincs lineáris (vagy épp bármilyen) cselekmény, de egy narráció vagy kapcsolódó párbeszédek ezt áthidalhatnák. De nincsenek; beszéd ugyanakkor van, főleg dalok formájában (amelyek többnyire népdalok), illetve egyoldalú párbeszédek is, de gyanítom, hogy ezek konkrét idézetek lehetnek írott forrásokból. Ami a képeket illeti, egy festőnél mindig adódik, hogy a film az ő stílusát követi, de itt ilyen nem történt. Fel-felvillannak viszont Kahlo képei, amelyek a film révén értelmet nyernek. A kamerának volt egy érdekes tulajdonsága: gyakran mozgott jobbra-balra, oldalazva, körkörözve, ráközelítve és eltávolodva valamitől. Nem igazán jöttem rá, miért, de talán ecsetvonásokat akart imitálni. Biztos van valami jelentősége, de nagyon sok a tükör, amiket nem lehetett kis feladat elkerülni, hogy ne látszódjon meg bennük a kamera. A színészekre külön nem térnék ki, ez nem az a típusú film, ahol nagy teret kapnának a megnyilvánulásra.

Élmény: Más stílusban ugyan, de A gránátalma színével (1969) vonnék párhuzamot, az volt hasonlóan töredezett és cselekménymentes, na meg művészi életrajz. Szeretem az olyan játékosságot, ahol azért se használnak párbeszédeket, viszont ez eléggé megnehezítette az követhetőséget - ugyanakkor meg egyáltalán nem volt nehéz megérteni, képekkel is el tudták magyarázni, miből fakadnak Kahlo festményei. Őszintén szólva a kísérletei ellenére sem volt túl izgalmas, de érzelmileg végülis működött.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Claudio Brook (Viridiana, Az öldöklő angyal, Oszlopos Simeon, Alucarda)
• Frida Kahlo (1907-1954) tehát egy mexikói festő volt, aki orvosnak készült, amikor a nagy baleset érte, ekkor kezdett komolyan festeni ötvözve a modern festészetet a mexikói népművészettel. Magyar zsidó leszármazottnak hitte magát, de későbbi kutatások ezt cáfolták. Gyermekbénulás miatt a jobb lába eleve fejletlen volt, de az 1925-ös buszbalesete csúnyán összezúzta még ezt is, 1953-ban végül amputálni kellett. 1928-ban ismerkedett meg Diego Rivera (1886-1957) festővel egy kommunista összejövetelen, aki szintén a mexikói történelem egyik legjelentősebbje. Az 1930-as években szeretője volt a magyar fotós, Muray Miklós (1892-1965), Rivera cserébe valóban szeretője volt Kahlo húgának, de később kibékült mindenki mindenkivel. 1937-ben elérték, hogy Mexikó menedéket nyújtson az orosz kommunista vezéralaknak, Trockijnak (1879-1940). Nála lakott és persze viszonyuk is volt; Trockijt ugye végül 1940-ben sikerült megöletni Mexikóban, pár napig Kahlo is börtönben ült miatta gyanúsítottként. Sok betegsége volt, nem vette meg a szubsztanciákat sem, így viszonylag fiatalon halt meg. Bár nem volt sikertelen festő, Kahlot igazán mégis az 1970-es évek feminista mozgalmai tették ikonikussá.