Cselekmény: Egy pár életén keresztül láthatjuk az 1970-es évek Kubájának szegénynegyedeit: Mario a lumpen proli, aki szegény családból származik és az iskolából elkallódott, nem igazán szeretett katona sem lenni, na meg a munkáért sincs oda. Friss barátnője Yolanda, aki rendezettebb családból jött, tanárként diplomázott, de nem az volt az álma, hogy egy szegénynegyedben tanítson problémás gyerekeket. Bár nehezen viseli a közeget, kezdi megérteni, hogy a szegénység hogyan nehezíti a tanulást...

Téma: Mivel Yolanda és Mario viszonylag két külön világból érkeztek, az ő kapcsolatukon keresztül szembesülhetünk a különböző világaik különbségeivel, ellentéteivel. Olyan hagyományos és újabb értékek ütköznek, mint a barátság vs forradalom, a szexizmus és egyenjogúság, de felmerül a vallás és talán a rassz szerepe is.

Tartalom: Van egy kerete a cselekménynek, de nem igazán fontos, úgyhogy nem is foglalkozom vele :D A gerincét Yolanda és Mario kapcsolata adja, belőlük kapunk szemelvényeket, illetve hozzájuk kapcsolódóan más emberek is képbe kerülnek pár percre. A narratíva alapvetése az, hogy a szocialista fordulat elhozta a jót (ennek jelképe a lerombolt nyomornegyed helyére épített lakóövezet), ám az emberekben tovább élnek a múltból hozott társadalmi nézetek, a kultúra és egyebek. Ilyen például a vallás táplálta szexizmus, amire Yolanda mutat rá, amikor eljátssza, hogy Mario hogyan macsóskodik mások előtt és hogyan viselkedik, amikor kettesben vannak. Yolanda viszont már független akar lenni, nem egy férfihoz kötött nő. Mario nagy konfliktusa az, hogy kiálljon a forradalom mellett vagy elárulja az azt eláruló barátját, amikor a barát ellóg munkából, hogy csajozzon. Ami Yolandát illeti, az harca abban áll, hogy a diákjait próbálja tanulásra bírni, ám a gyerekek otthon nem kapnak, nem kaphatnak támogatást a sokgyerekes, nyomorgó, dolgozó, egyedülálló anyáiktól. Yolanda azonban nem hajlandó megértést vagy alkalmazkodást mutatni, hiába győzködik kollégái. A film félig dokumentarista, félig fiktív jellegű, inkább bemutat, mintsem előre mutatna egy cselekmény révén, azaz nem igazán változik semmi az elejéhez képest.

Forma: A legnagyobb erénye, hogy a dokumentum és a fikció szépen, szervesen egybeolvad. A dokumentumfilmesebb részeknél narráció van, amely hol leíró, hogy aktivista módra buzdító jellegű, de van olyan rész is, ahol az egyik mellékszereplő maga meséli el történetét. éppen ezért nehéz megmondani, hogy mi az eljátszott és mi valós felvétel, még a szereplők nagy része (vagy mind?) is amatőr. Ha még emlékeztek a Cséplő Gyurira (1978), abban volt olyan, hogy a párbeszédek valósak voltak,nem megjátszottak, még ha előadottnak is tűntek. Vizuálisan nem olyan izgalmas, a vágásokkal operált elsősorban a rendező, azok adták a film energikus dinamikáját, helyenként szovjet avantgárd jellegét a montázsaival (pl. bevágott épületrombolások). Az amatőr színészek abszolút hitelesek voltak. A zene is a való életből jött, nem kellett hozzá külön szerezni.

Élmény: Kíváncsi vagyok, hogy betiltották-e, mert bár elkötelezettnek tűnik a szocializmus iránt, a megjelenített problémák léte a rendszer kudarcaira is rámutat. Az viszont nem utal alapos átgondoltságra, hogy az egyik megoldásnak a kapitalizmusa beágyazódott termelőmunkát látja, hiszen pont abból szeretne elvileg kilépni. Na de ne térjünk el a filmtől. Összességében tehát egy tipikus latin dokumentumfilm fiktív elemekkel, ami próbál valamit kezdeni a meglévő ellentétekkel, de alternatívát nem igazán nyújt. Formailag rendben van, élvezhető, bár hasra nem estem tőle.

Érdekességek

• A rendező, Sara Gomez 1974-ben forgatta le a filmet, ám ekkor, mindössze 31 évesen asztmában elhunyt, így a végső, 1977-es megjelent változatot már társai, köztük Alea hozták össze.
• A filmben szereplő afro-kubai vallás a nyugat-afrikai ekpe vallásból eredő abakua, amely egy titkos, de nagyhatású férfimozgalom volt jótékonysági célokkal. Meg leopárddá is át tudnak elvileg változni, ami már izgalmasabban hangzik :)