Cselekmény: ...avagy kb. "pokoli szálló". Mivel a vidéki szálló neve Éden. Tulajdonosa, Noi szkanderbajnok, nem kevés pénzt szerez abból, hogy legyőzi az ellene fogadókat. Egyetlen szobája, és így egyetlen vendége van Chana személyében, aki olvasni szeretne napközben, ám zenekarok rendszeresen próbateremnek használják a helyet, ezért nevezi el gúnyosan pokoli szállónak. Pedig a java még csak most jön, este ugyanis beállít Raim, a fiatal és csinos nő, aki a legkevésbé sem együttműködő, ám szobát követel. Alaposan össze is vesznek Chanával. Már lassan éjfél van, a vendégek aludnának, de még mindig nagy a zsivaj...

Téma: És a lényeg csak ezután kezdődik, amikor rablók szállják meg a szállót. Nem találtam leírást a filmről, a thai filmművészetet pedig nem igazán ismerem, legfeljebb Weerasethakul révén, de ő feltételezem eléggé kirívó eset. Szóval innen szép "nyerni", hiszen teljesen a sötétben tapogatózom. Tekintettel az ekkor még kb. alig létező thai filmkultúrára arra tippelek, hogy nincs olyan kontextusbéli aspektusa a történetnek, ami felett elsiklanék, így alapvetően egy műfajilag nagyon kevert szórakoztató filmmel állunk szemben.

Tartalom: Két nagyobb részre osztanám a történetet, az első a könnyedebb, ahol a humor van túlsúlyban, majd váratlanul a második rész egy krimibe torkollik. Bár az első fél humoros, korántsem az a harsány vígjátéki műfaj, amiből azonnal levágnánk a szitut, sokkal inkább emlékeztetett egy Bunuel-filmre. Lassú tempójú, nincsenek nagy poénok vagy legalábbis nincsenek kihangsúlyozva, de Noi karaktere alapvetően komikusnak hat. Riam egyértelműen bolondozik, de annyira képtelen és komoly a hangulat, hogy nem tudni, komolyan kell-e vennünk. Chanán csapódik le igazán a helyzetkomikum, aki csak nyugalmat szeretne, de folyamatos a jövés-menés, egyes pontokon a sok zenész miatt már-már musicalbe megyünk át. A humor esetenként szürreális. És aztán jön a második rész egy 180 fokos fordulattal, halálosan komoly krimibe csöppenünk, ugyanakkor nem változik semmi, a hangulat, a tempó ugyanaz marad, Noi komikus karaktere pedig ebben a környezetben bizarrá válik. Az akciójelenetek nem túl realisztikusak, az egy-két fordulat kiszámítható, a korábbi humoros jelleg miatt a drámaiság nem vehető komolyan igazán. A romantikus szál kissé könnyen jön, Chana és Riam, illetve akár a rablók karaktereiben lehetne több, de nem ez áll a középpontban.

Forma: Egyetlen térben, a szálló "halljában" játszódik az egész történet, de nincs kamaradráma hatása, így ennek költségvetésbeli okai lehettek elsősorban. Kezdetben a kamera képes együtt mozogni a nézői tekintettel, később ez sajnos teljesen eltűnik, ahogy az olyan ötletesebb megoldás is csak egyszer fordul elő, hogy a falon lógó Noi-portré arca eltorzul, amikor behúznak neki egyet (amit egyébként egy fájdalmasan nyilvánvaló vágással oldottak meg, ennél azért már Melies is észrevehetetlenebbül csinálta). Kezdetben elég hangsúlyos szerepet kapott a zene, főleg egy opera-részlet, ezért arra gyanakodtam, hogy van valami összefüggés, de nem lett belőle semmi. A zene egyébként sokszínű volt a rezesbandától a már említett operán át a helyi hagyományos és popzenéig. Az akciójelenetek viszonylag borzalmasak voltak; maguk a levegőbe küldött ütések még nem is vészesek, de az igen, hogy egy-egy verekedés után úgy ülnek asztalhoz, mintha mi sem történt volna. A színészek szerintem nem vallottak kudarcot, a karaktereik voltak rosszak, illetve maga a helyzet volt rosszul megírva.

Élmény: Elég zavarbaejtő élmény, az a típus, amiről sokáig nem lehet eldönteni, mit is akar tulajdonképpen a film. Az elején még bármilyen típusú vígjáték lehetett volna belőle, ehhez képest krimi lett, de az azt megelőzőek miatt nem volt méregfoga és nem lehetett igazán komolyan venni. Azt hiszem indiai mintára egy mindentbele típusú film akart lenni, de semmilyen lett. ha esetleg van thai olvasóm és teljesen félreérettem volna, jelezze kérem :)

Érdekességek

• Thaiföldre is a Lumiere-ek révén jutott el a film már a 19. században, és mivel Thaiföld végig megőrizte függetlenségét, készültek is thai filmek a kezdetektől, ám nagy részük elveszett. Filmünk rendezője, Rattana Pestonji (1908-1970) számít a thai mozi egyik úttörő atyjának, aki igyekezett magasabb esztétikai szintre emelni a filmművészetet. Szép halála volt, épp egy filmes rendezvényen mondott beszédet, hogy pénzt szerezzen az iparágnak, amikor összeesett és meghalt.