Cselekmény: Brazília a farsang idején. Eurydice egy gyilkos elől menekülve a Rióban élő unokatestvérénél húzza meg magát. Az egész város a karneválra készül, köztük a táncos helyi menő csávó, a villamosvezető-gitáros Orfeu és friss felesége. Szerencséjükre-szerencsétlenségükre Eurydice és Orfeu szomszédok lesznek és egymásba szeretnek...

Téma: Az Orfeusz-mítosznak (felesége halálakor Orfeusz olyan szomorú zenét játszott, hogy még az istenek is megengedték neki, hogy kivezesse őt az alvilágból) van jó pár értelmezése a művészettel kapcsolatban, ezúttal az életöröm vagy maga az élet fakad belőle, a nyomorúságos élet értelme pedig a pillanatnyi boldogság, amiért hálát adhatunk.

Tartalom: A történet nagy vonalakban leköveti az Orfeusz-sztorit, szinte mindegyik karaktere megtalálható a korabeli Brazíliába átültetve. Rióban épp a karneváli táncokra készülnek, egyben tánciskolájuk sztárjainak esküvőjére, a szexi és szenvedélyes Mira (Hémera) és az angyali zenéjű Orfeu (a gyerekek azt hiszik, a nap is csak az ő gitárjára kel fel) frigyére. Orfeu nem egy hűséges típus, így különösebb ellenállás nélkül beleszeret Eurydicébe, aki valamilyen gyilkos elől menekül (aki nem gyilkos, csak a végzet), de Orfeu karjaiban biztonságban érzi magát. A részletekbe nem megyek bele a spoilerek miatt, de a mítosz ismeretében nem lesz meglepetés, hogy Eurydice meghal, Orfeu pedig utánamegy, és bár elveszíti, a végső tanulság az, hogy hálásnak kell lenni a boldog pillanatokért is, még ha nem is tartanak sokáig. Ugyanezt jelképezi a karnevál, ami egy nagy örömmámornak tűnik, holott ha jobban odafigyelünk, résztvevőink élete a nyomorról és erőszakról szól, kivéve ezt a kivételes időszakot. A történet első harmada adja a cselekmény realisztikus nagyját, a második harmad a karnevál mindent elsöprő, kaotikus ereje folk színezettel, az utolsó harmad, Orfeu pokoljárása pedig már stilizáltan allegorikus, de ezzel együtt is viszonylag realisztikus maradt, sikerült ugyanis hétköznapi dolgokkal eladni a mitologikus elemeket is (bocsi a rébuszokért, de nem akarom lelőni a poénokat). Eurydice tehát meghal, a karnevál véget ér, de az élet megy tovább előrevetítve, hogy a történet újra meg fog ismétlődni.

Forma: Camus etnográf filmjeiről ismert, itt is kapunk belőle alaposan, és nem csak a karneválról van szó, hanem a nyomornegyedek lakóinak hétköznapi életéről is. A színek élénkek, mint egy jó kis technicolor-filmnél (ez eastmancolor), mondanom sem kell, milyen jót tesz egy ilyen egzotikus környezetnek. És aztán erre még rájátszanak a lenge öltözetekkel, sok izzadtsággal, ütemes vágásokkal, embertömeggel, végül még külön rá is világítanak színes fényekkel az amúgy is színes képekre. Kiemelt szerep jut a zenének nem csak a hosszú karneváli blokk miatt, de Rióban már a kompról is táncolva szállnak le az emberek, főhőseink állandóan energikusan ropják a táncot vagy legalábbis energikusan mozognak akkor is, ha nem táncolnak. Állandónak tűnik a dobszó, a zene viszont nem tűnt fel, holott a film egyik erősségének tartják. Ekkor élte fénykorát ugyanis a szambába oltott dzsessz, a boss a nova, amit többek közt e film repített nemzetközi elismertségbe. Negatívum a színjáték. A többség amatőr, ami még nem lenne baj, csak fájdalmas nézni, amikor színészkedni próbálnak.

Élmény: Őszintén szólva kezdetben zavart a film, és más is szóvá tette: miközben eddigre már véget ért a hollywoodias latin film korszaka és be-berobbant a latin újhullám, aminek állandó témája a nyomor, ahhoz képest itt mintha egy idealizált szegénységet próbáltak volna eladni nekünk. Visszagondolva azonban mégsem jogos a kritika, hiszen ez egyrészt ez egy allegorikus történet, másodszor pedig dehogynem, nagyon is ott volt lépten-nyomon a nyomor, az állami elnyomás, csak épp nem volt kihangsúlyozva. A rossz színjáték miatt az első fele nem tetszett, a "túltolt" karneválozás azonban kezdte megkedveltetni velem a filmet, majd a harmadik harmad egyértelmű jelképessége emelte oda, hogy elnéző legyek a kezdeti problémákkal. Összességében azt hiszem, hiába a sok jó ötlet és húzás, kevés volt ide a rendező, valaki nagyobb kellett volna.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Fausto Guerzoni (Biciklitolvajok)
• Még életben vannak: Lea Garcia (89), Lourdes de Oliveira (83)
• Adhemar da Silva (a halál) kétszeres olimpiai bajnok (1952-1956), világrekorder távolugró.
• Ernestoként a rendező is vállal kisebb szerepet a filmben.
• Az Eurydice-t alakító színésznő állítólag a rendező párja volt, míg a rendező el nem hagyta a Mirát alakító színésznőért...