Cselekmény: Kassim Baba már csak látszólag tehetős ember, már a vízszámlát sincs pénze fizetni - de a látszatot igyekszik fenntartani. Testvére, Ali Baba azonban még látszólag sem tehetős, rendre kölcsön kell kérne némi lisztet Kassimtól, hogy legyen mit ennie. Az ő szegénységének viszont lustasága az oka, ezért amikor már minden kötél szakad, rászánja magát, hogy elmegy fát vágni. Szerencséjére tanúja lesz, ahogy egy rablóbanda vezére (maga a rendező, P. Ramlee) mágikus dallal nyitja ki rejtekhelye, egy barlang kapuját. Amikor a banda elmegy, bejut a barlangba és elemel egy láda aranyat...

Téma: Sajnos a magunkfajta itt teljesen meg van lőve. Az világos, hogy a klasszikus Ali Baba és a negyven rabló paródiáját látjuk, még az is világos, hogy talán valami aktuálisabbal párhuzamba állítják a történetet, de hogy minek a görbe tükre, azt nem tudjuk. Maláj olvasóim ne habozzanak felvilágosítani minket.

Tartalom: A cselekmény nagyjából megfelel a klasszikus meséjének, az se nagyon fut ki sehova, nincs tanulság, úgyhogy ezzel ne is foglalkozzunk. Amivel foglalkozni kell, az az egész történet humorának alapja, a körítés. Elvileg ugyanis a középkori Bagdadban járunk, ám erre minden szemérem nélkül ráhúzták a korabeli maláj társadalmat, így jöhetnek a képbe olyan abszurditások, hogy Kassim Baba nem tudja kifizetni a vízszámlát, hogy a barlangból telefonálnak vagy épp hogy a rablók szakszervezete milyen eredményeket tud felmutatni. Sajnos a poénok egy része érezhetően kortárs közügyekre reflektál, mint amilyen az állampolgárság vagy a Jiwata hajó, amikről nem találtam infót, de valami értelmük biztosan volt. És ami ilyenkor bosszantó, hogy vajon hány olyan poén mellett mehet el a gyanútlan külföldi néző, amik miatt a malájok a mai napig imádják a filmet, nekünk meg fel sem tűnnek. A többi poén véletlenszerűen színesíti a történetet az abszurdtól az önirónián át a gyerekesig. Karaktereinknek sok személyisége nincs, alá vannak szolgáltatva a cselekménynek. Az egyetlen komoly alak a rabszolgalány Marjináé, sokszor az ő tettei tartják egyben a cselekményt.

Forma: Vizuálisan meg sem próbál valósnak tűnni, jól láthatóan díszlet minden; szerencsére vannak vizuális gegek, bár semmi olyan, amihez feltétlenül film kellett volna és ne lehetett volna színházi keretek között megoldani. Mivel kezdetben több dal is volt, először azt hittem, bollywoodi stílusú film lesz, de a dalok a a film elejére és végére összpontosultak és kevés van belőlük. Van minimális koreográfia, de sem az, sem a dallam nem túl emlékezetes. A színészek borzasztóan teátrálisak, de ez a műfajból adódik. Csak mivel nem érthetjük a történetet, így fájdalmasabb nézni a túljátszást.

Élmény: Sajnos már volt pár ilyen filmélményem, de nem lehet ellene mit tenni: a kontextus ismerete nélkül egy magyarnak ez a film annyira szórakoztató, mint egy malájnak a Magyar vándor. Az ismeret hiányában pedig egy elnagyoltan kivitelezett, kreativitást nélkülöző, gyenge kabarénak tűnik - és valószínűleg ezzel nagyot tévedek, de ez van.

Érdekességek

• P. Ramlee 1973-ban, 44 évesen hunyt el szívrohamban.
• A cím némi magyarázatra szorul: A "Bujang Lapok" egy 1957-es film, ami önálló életre kelt és Bujang Lapok-filmsorozat lett belőle, amelyek hasonló stílusúak és ugyanazok a szereplőik. Így a cím valójában nem jelent többet az Ali Babánál.
• Még életben vannak: Zaiton (85), Sarimah (80)
• Már nem emlékszem, mi volt gyerekkorom meséjében, de az eredeti történet cselekménye szinte pontosan ugyanaz, mint a filmmé.