Artúr filmélményei

Kaliforniai álom (2016)

2018. január 10. 22:25 - Liberális Artúr

Rendezte: Damien Chazelle
Műfaj:
romantikus, tragikomédia
Főbb szereplők:
Ryan Golsing, Emma Stone, John Legend, Rosemarie DeWitt, Finn Wittrock

Megjelenés: 2016, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/0pdqf4P9MB8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/kaliforniai-alom-la-la-land/movie-177777

Tartalom:

Mia színésznői karrierre vágyva költözött Los Angeles-be, de meghallgatásai egyelőre sikertelenek. Egyik sikertelen meghallgatása után hazafelé szomorú zongorajáték kelti fel figyelmét; betér a bárba, hogy szóba álljon a zongoristával, de az ügyet sem vetve rá kishíján fellöki és elviharzik. Ő Sebastian, akit épp most rúgtak ki, mert mindig komolyabb dallamokat játszana, mint amit kértek tőle. Ő is szerencsét próbálna, egy legendás dzsessz bárt nyitna újra, csak pénze nincs rá. Egy buliban futnak össze újra, ahol a kezdeti ellenségeskedés után már engedékenyebben állnak egymáshoz, majd másnap megnyílnak egymásnak, megosztják vágyaikat és randit beszélnek meg. Természetesen összejönnek és új reményekkel vágnak neki álmaik megvalósításának, de a boldog párkapcsolattól még nem lett könnyebb semmi...

A legalapvetőbb témája a karrier és a magánélet összeegyeztethetőségének nehézsége, kevésbé kiemelt témái között megtalálható az érvényesülés nehézsége, amely önéletrajzi ihletésű. A történet vége leszámol az "egyetlen helyes döntés" jelenségével, és ne menjünk el amellett sem, hogy az egész film a rendező szerelmi vallomása a klasszikus Hollywood felé.

Megvalósítás:

Kezdjük az alapkoncepcióval: gyakorlatilag egy 1950-es évekbeli musicalt láthatunk, amit 2015-ben forgattak le. Ez meghatározza a karkatereket, a cselekményt és minden mást is, noha szeretik azt hangoztatni, hogy realisztikusabb az elődjeinél és megmutatja a siker árát is. Én meg azt mondom, nézzék meg mondjuk a Csillag születiket, és akkor nem mondanak ilyet (de az kétségtelen, hogy a fejünkben élő musicalekhez képest életszerűbb). De tovább megyek, nem csupán leróják tiszteletüket a nagy klasszikusok előtt, hanem gyakran úgy éreztem, azokat összeollózva állították össze a cselekményt (Egy amerikai Párizsban, Ének az esőben, A zenevonat, West Side Story, Cherbourgi esernyők, de felfedezni véltem benne még a Szédülést és a Mindhalálig zenét is, a Guardian meg A sötétség útját). A cselekmény az évszakok változását követve öt részre van osztva téltől-télig (kikacsintós poén, hiszen Los Angeles-ben nincs nagy eltérés az évszakok közt): téllel és a küszködő karakterekkel indítunk, tavaszra összejönnek, nyárra beindul a szakmai életük, végül őszre eltávolodnak egymástól. A romantikus álomvilágba tulajdonképpen csak az zavar be, hogy a karrierjük miatt nem tudnak együtt lenni egy helyen, a történet vége pedig meglepően keserédesen eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha máshogy alakul az életük. Bár csupán két karakterre összpontosítanak, így se sikerültek túl sokrétűre, mindössze a szerelem és a karriervágy motiválja őket. A rendező két szerelme a dzsessz és a filmezés, így kissé olyanok, mintha a két főszereplő e két oldalát testesítené meg; ő a filmet választotta. És hogy mitől szerelmi vallomás? Már utaltam több film szellemének erős jelenlétére, de szinte minden jelenetben visszaköszön valami filmes dolog. Itt egy jó kis összehasonlító videó csak a fent említett filmekről. A benne elhangzó dalok is sokkal inkább hangulati elemek és szólnak Los Angeles-ről, mintsem hogy a cselekményt mozdítsák elő.

Képi világa is az 1950-es éveket idézi, szándékosan annak megfelelő formátumban forgatták. Szépek a színek, jók a beállítások, és szerettem azt az egyszerű megoldást is, hogy erős fénnyel emelnek ki valakit, és mai szemmel már nagyon tudom értékelni, amikor vágás nélkül, sokat mozgó kamerával vesznek fel egy-egy hosszabb jelenetet. A színészek közül Stone-nak volt alkalma megcsillogtatni tudását és elég jól csinálta, kapott is érte egy Oscart. De térjünk a lényegre, hiszen musicalről van szó: annak rossz. A dalok indokolatlanul csendülnek fel, de őszintén szólva ez már nem zavar. vagy talán csak illett ebbe a világba a dalra fakadás. A dalok nem voltak különösebben emlékezetesek számomra, a táncok pedig a pados jelenet kivételével egyáltalán nem fejeztek ki semmit. A koreográfia szempontjából érződött, hogy sokkal fontosabb volt a rendező számára a kamera mozgása és az emberek elhelyezkedése, mintsem maga a mozgáskultúra. Abból a szempontból azért volt rossz ötlet épp a nagy elődöket megidézni, mert a két főszereplő se nem profi táncos, se nem profi énekes, és fájóan eltörpülnek Garland, Astaire vagy Kelly mellett, főleg hogy a rendező nem törekedett tökéletes előadásra.

Élmény:

Hangulatos film, aminek már az első jelenete megadja az alaphangot. Romantikus, kicsit humoros, megható, tökéletesen visszaadja a megidézett kor hangulatát, sok filmes utalással. Dalolászás és tánc nélkül, rövidebben vajon jobb lett volna?

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: J. K. Simmons (Pókember 1-2), Meagen Fay (Magnólia), Josh Pence (A sötét lovag - Felemelkedés)
- Stone sírós meghallgatása a valóságban is megtörtént, csak épp Goslinggal.
- Gosling a film kedvéért megtanult zongorázni, nincs dublőre.

Következik: Szerelem

Szólj hozzá!

A régi város (2016)

2018. január 07. 14:06 - Liberális Artúr

Rendezte: Kenneth Lonergan
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Casey Affleck, Michelle Williams, Kyle Chandler

Megjelenés: 2016, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/gsVoD0pTge0
Ajánlott írás: http://kincsesnora.blog.hu/2017/02/24/nehany_szo_a_manchester_by_the_sea-rol_108
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-regi-varos-manchester-by-the-sea/movie-182785

Tartalom:

Lee (Casey Affleck) egy elvált, morcos karbantartó, megbízható szakember, de szabadidejében ok nélkül durván beleköt ártatlanokba. Hírt kap róla, hogy meghalt szívbeteg bátjya, hátrahagyva középiskolás fiát, Patrickot (Lucas Hedges), ezért hazautazik Manchesterbe, az óceánparti kisvárosba (nem pedig a brit városba) intézni az ezzel kapcsolatos ügyeket. Sokan nem örülnek érkezésének és összesúgnak a háta mögött, Patrick pedig túlságosan kamasz ahhoz, hogy kijöjjön egy mogorva, zárkózott felnőttel. Lee megdöbbenésére elhunyt bátyja úgy végrendelkezett, hogy ő legyen Patrick gyámja...

Egy újabb helyzetspecifikus történettel állunk szemben, amit sokan a gyásszal azonosítanak, de szerintem sokkal erősebb benne a bűntudat motívuma. De félrevezető ezeken rágódni, mert a rendező szerint is elsősorban arról szól a film, ami a Fel esetében is fájó volt számomra: nem lehet mindenen túllépni, már ha túl lehet egyáltalán.

Megvalósítás:

Lee rövid felvázolásával indítunk: magának való, morcos alak, rosszabb esetben köcsögösködni kezd és direkt beleköt másokba. Bátyja halála miatt haza kell utaznia egy kisvárosba, ahol elég távolságtartóan kezelik az emberek, és nagyjából ekkor mutatkozik meg a történet szerkezete: a hosszabb jelenkori eseményeket rendre megszakítja (általában váratlanul) valamilyen kapcsolódó visszapillantó. Ezek a visszapillantók is időrendben haladnak, így épül fel előttünk Lee története, aki egy hétköznapi alakból idáig jutott egy tragikus múltbéli hibája miatt. Az állóvizet az zavarja fel, hogy bátyja halála miatt nyakába szakad annak kamaszfia, aki viszont energikus és hedonista tiniként jóval életigenlőbb. A Felben ez legyőzte a gyászoló öregurat, de itt súlyosabb a múlt és csak egy mosolyra futja, meg némileg erősebb kötődésre a történet elejéhez képest. Ennek ellenére nem egy nyomasztó drámáról beszélünk, Lee és Patrick együttéléséből sok megmosolyogtató szituáció és konfliktus keletkezik, ezért szeretik annyira a filmet. Időnként már-már az is felmerül bennem, hogy nem is drámát látunk, hanem egy félreértett vígjátékot Sirk stílusában. Egy másik érdekes technikája, hogy sok a kimondatlan utalás (pl. miért utálják a városiak Lee-t), elvarratlan szál (pl. Patrick anyja), a történethez nem kapcsolódó részlet. Ezek nagy része kikövetkeztetheő, az irreleváns részek pedig csak gazdagítják, életszerűbbé teszik (pl. Patrick bandájában nyilvánvalóan a dobos féltékeny arra, hogy Patrick az énekesnővel jár).

Vizuálisan az egyetlen erénye a nyomotabb hangulatú helyszínválasztás, a kopár, hideg, tengermelletti kisváros az elengedhetetlen kékes színvilággal, ami jól passzol Lee lelki világához. Az amúgy se túl pörgős filmet gyakran lassítják is hozzá passzoló klasszikus zenei betétekkel. A színészeket dícsérik, nekem Lucas Hedges tetszett elsősorban, mert a tegnapi Lady Birdben egészen más karaktert, modoros tinit hozott, így elég erős volt a kontraszt, de legalább látszódott, hogy tud játszani.

Élmény:

Alapvetően egyetértek a kritikák többségével, egy tragikus drámát látunk, amiből direkt nagyon tompítottak, hogy ne nyomasztó legyen a hangulata, és ettől kicsit érzelmi hullámvasutazás jellege lett a filmnek. De ahogy írtam a posztot, egyre erősödött bennem Sirk emléke és most már úgy érzem, hogy a hasonló filmeken gúnyolódik, de ez nem vesz el a drámai éléből. Nem véletlenül vitte el a legjobb forgatókönyv díját.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Casey Affleck (Good Will Hunting), Michelle Williams (Túl a barátságon), Lucas Hedges és Stephen Henderson (Lady Bird), Matthew Broderick (Meglógtam a Ferrarival, Az oroszlánkirály)
- Casey Affleck Ben Affleck testvére.
- A rendező cameozik egyet a kötekedő gyalogos személyében, ami szintén a vígjáték-elméletemet erősíti.

Következik: Coco

1 komment

Lady Bird (2017)

2018. január 06. 10:47 - Liberális Artúr

Rendezte: Greta Gerwig
Műfaj:
tragikomédia
Főbb szereplők:
Saoirse Ronan, Laurie Metcalf, Tracy Letts

Megjelenés: 2017, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,2 pont
Előzetes: https://youtu.be/cNi_HC839Wo
Ajánlott írás: https://www.theguardian.com/film/2017/dec/18/the-50-top-films-of-2017-in-the-us-no-5-lady-bird
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/lady-bird-lady-bird/movie-191843

Tartalom:

2002, Kalifornia (igen, 2002 már retró, én meg öreg vagyok). A magát Lady Birdnek neveztető tini Christine lázadó és excentrikus kamasz éveit éli, utálja földhözragadt anyját (Laurie Metcalf) és hipszter tesóját, szereti cukimackó apját és a matektanárba szerelmes legjobb barátnőjét. A keleti partra vágyik egyetemre menni, ahol pezseg a kulturális élet, de nem egy kitűnő tanuló, ezért jelentkezik az iskolai színjátszó csoportba, hiszen sokat számítanak a közösségi tevékenységek is a felvételinél. Itt ismerkedik meg Dannyvel, hamar össze is jön a két tapsztalatlan és esetlen tini. Lady Bird anyja szerint nem engedhetik meg maguknak a távoli egyetemet, apja elveszíti állását, kitör az iraki háború, és még Dannyt is meglátja egy fiúval csókolózni...

Felnőtté válás egy sacramentói kamaszlány szemszögéből az ezredfordulón - a Holdfényhez hasonlóan megint egy elég specifikus élethelyzet, de a felnőtté válás, a családi fészek elhagyása, a szülőkkel és osztálytársakkal való kapcsolat miatt mégis azonosulhatóbb. Főleg, mert nem reflektál sem korára, se annyira a helyszínre. Van némi ellentmondás az előző két mondatom között, alább kifejtem, de a lényeg hogy a témája a felnőtté válás egyes apsketusai.

Megvalósítás:

Az első jelentben Lady Bird agyát annyira felbassza anyja, hogy inkább kiugrik a mozgó autóból. Kezdésnek tökéletes, megadja az alaphangot. Nem túl életszerű, de kamaszként azt hiszem mindannyian képesek lettünk volna falramászni másoktól. Lady Bird a gyerekkor és a felnőttlét határán egyensúlyoz, és ezt kevés film mutatta meg még ennyire jól. Értelmes, de erősen a saját szemszögéből néz mindent; vágyik az önállóságra, de erős rajta a csoportnyomás; pizsamában néz tévét szombat reggel nassolva, de már az iraki háború eseményeit figyeli. Az apa a családban a jó zsaru, az anya a rossz, ezért vele áll állandó konfliktusban, hiszen ő korlátozza vágyai kiélésében. Az ő révén türemkedik be életédbe a felnőttlét valósága leginkább, ő tájékoztatja a rossz hírekről, az anyagi problémákról. Eközben éli tinédzser életét, pasizni próbál, szexelni, megfelelési kényszere va, de képes szembeszállni a "hatalommal" is. Végül ahogy lennie kell, az elszakadások döbbentik rá a fontos dolgokra. Alapvetően vígjátékról beszélünk, de a humor forrásai nem poénok, hanem az életszerű, nagyon esetlen kamasz bénázások. Annak nem látom sok értelmét, hogy 2002-2003-ba helyezték a történetet, mert bár a háttérben megjelenik a new yorki terrortámadás emléke és az azt követő iraki háború, nem befolyásolja a helyzetet (ellentétben az 1970-80-as évek tini filmjeivel, amit Amerika még "ártatlan" időszakába helyeztek). A helyszínválasztás hasonló, lehetne kihangsúlyozottabb ellentét a vidéki kisváros és a metropolisz között, de nem éltek ezzel a lehetőséggel. A karakterek életszerűek és karikatúrák is egyben, de talán csak azért, mert a tinik eleve ilyenek, különösen a fiúk nevetségesek.

Vizuálisan nem tudok mellete túl sok mindent felhozni. Nyilván profi a vágás meg minden, de azt hiszem ez az alap. Engem igazol, hogy hiába jelölték rommá különböző díjakra, egyik sem technikai jellegű. A színészeket nagyon dicsérik, de szerintem inkább a karakterek lettek jól megírva (nem kicsinyítve a színészek érdemeit). Kicsit túlkorosak, de nem fájóan. A zene adná magát, hogy tele legyen korabeli slágerekkel, de nem játszottak rá a nosztalgiafaktorra.

Élmény:

Kicsit tartottam a filmtől, mert annyira friss, hogy Magyarországon még be se mutatták. Félelmem abból a szempontból beigazolódott, hogy egyértelműen nincs helye az alaplistámon, de ez sok másik kalsszikusról is elmondható. Viszont üdítően női, ráadásul kamaszlányos, amiből nincs túl sok. Kiváló a forgatókönyv, életszerű, vicces, magunkra ismerhetünk benne, és ahogy fentebb írtam, azt hiszem nem tudnék másik filmet megjegyezni, amely ennyire jól érzékeltette a kamaszkor és a felnőttlét között egyensúlyozó tini életét. Szóval menjetek, nézzétek meg, megéri, de megváltást ne várjatok tőle.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Laurie Metcalf (Toy Story 1-2-3), Laura Marano (Némó nyomában)

Következik: A régi város

Szólj hozzá!

Dunkirk (2017)

2018. január 04. 20:31 - Liberális Artúr

Rendezte: Christopher Nolan
Műfaj:
háborús
Főbb szereplők:
Fionn Whitehead

Megjelenés: 2017, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/VQ01tJ4EWeg
Ajánlott írás: http://kinodino.blog.hu/2017/08/22/gyozelem_a_veresegben_dunkirk_kritika
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/dunkirk-dunkirk/movie-178162

Tartalom:

1940, Franciaország. A német csapatok bekerítették az angol-belga-francia szövetségeseket Dunkerque kikötőjénél. Tommy a városban járőrözik, amikor rájuk támadnak. Egyedüli túlélőként csapatából a partra menekül, ahol már ezrek várnak a kimenekítésre, de kevés a hajó. Megpróbál fellopózni a ahjóra, ami némi kitérőután sikerül is, ám torpedótalálat éri, és épp hogy megússza élve, de újra visszakerül a partra. A brit kormány kérésére civil hajók is megindulnak segíteni, köztük Mr Dawson és fia, és elég hamar sikerül túlélőre (Cillian Murphy) bukkaniuk, aki viszont egyáltalán nem akar visszamenni Dunkerque-be. Eközben három brit vadászgép próbálja fedezni a levegőből a kimenekítést, és nekik se kell sokat várni az első légicsatáig. Az egyik lelőtt pilótát épp Mr Dawsonék mentik ki a vízből...

A dunkerque-i (csók a fordítóknak - persze, érteni vélem, miért maradt angolul a cím, de akkor is...) kimenekítést feldolgozó történet a túlélésért küzdő katonák szemszögéből mutatja be a háborút, akiknek ez az első dolguk, nem valamiféle romantikus tévképzetekben élő hősies harc. Emellett szerepet kap a korábbról már szintén jól ismert, együttműködő bajtársiasság.

Megvalósítás:

A történet közepébe vágva Tommy csapatát épp lemészárolják, egyedül neki sikerül megúszni golyó nélkül. A partra érve megdöbbenten tapasztalja, hogy katonák tömegei állnak sorba hajóra várva. Hogy ne csak unalmas parton várakozást lássunk, a németek folyamatosan támadják repülővel őket, de ha nagy nehezen sikerül is feljutniuk a hajóra, azt is megtorpedózzák. Tommy szinte ötpercenként kerül halálos veszélybe, amit mindig sikerül puszta szerencséjének köszönhetően ép bőrrel megúsznia. Tulajdonképen már azt vártam, hogy legalább az utolsó veszélyes helyzetét ne élje túl, hogy egy picit keserédesebb legyen és kevésbé hihetetlen. E téma kevésbé kiaknázott aspektusa volt, hogy hány olyan döntést kellett hozni, ahol a több ember érdekében feláldozták a kevesebbet. Nem sokkal az első veszélyek után még két mellékszálat kap a történet, a szárazföldi események mellett nyomon követhetjük egy repülőgép raj kalandjait, akik a magasban legalább annyira kiszolgáltatottak a szűk kabinjukban, mint a hajó gyomrába zárt katonák a víz alatt. A harmadik szál volt a kedvencem, ahogy a felszólított civil Dawson elindul hobbihajójával résztvenni a mentésben. Dawson karkatere olyan szilárdsággal sugározza erkölcsös, tisztes jóságát kifogástalan úriemberséggel, hogy azonnal megkedveltem. Ezek a szálak természetesen összefutnak, de valamiért nem nagyjából lineárisan, hanem szétcsúsztatva, és nem értem, mi haszna volt ebből a történetnek. A történet végére Dawson szálának lényege válik uralkodová, a bajtársiasság, egymás támogatása, az összefogás a közös célért. A film egyik legfőbb kritikája egyben különlegessége is, miszerint karakterközpontúság helyett az eseményekre helyezi a hangsúlyt, így kevésbé tudunk örülni vagy résztvétet érezni. Ezt nem éreztem problémának, nekem így is rosszul esett egy felszínesen megismert alak halála, viszont újnak se mondanám, láttunk már bőven hasonló filmeket a szovjet propagandától Altman filmjeiig. Háborús filmként se újította meg szerintem a műfajt, a szokásos elemekből építkezik (arctalan ellenség, bajtársak halála, küzdelem a túlélésért akár mások kárára.. stb).

Mindenki halálra dicséri a zenéjét, de én nem éreztem különlegesnek, szinte fel se tűnt hogy van (tudom, sokak szerint ez a jó, szerintem meg nem). Az első jelenet tök jól indult a szállingózó röpcédulákkal (ez mindig hatásos nálam már A gránátalma színe óta), aztán elmaradnak ezek a látványelemek és az akcióra koncentrálnak, ami szintén jól tud időnként kinézni, mint pl. a repülőgépek madártávlati nézőpontja. A katonák egyéni akcióinál testközelbe kerül a kamera, amit kismértékben elviselek, de túl nagy mennyiségben zavar. Állítólag minimális animálás volt és mindent igyekeztek hagyományosan megoldani, mégis többször éreztem úgy, hogy mesterkélt a hatás (ezek valószínűleg kicsinyített modellek voltak). Nagyon ügyeltek a korhűségre, eredeti helyszínen forgattak, képesek voltak újraépíteni az eredeti kikötőt, a repülők és a hajók szintén korabeliek voltak, egyesek konkrétan ugyanazok, amelyek ténylegesen részt vettek a mentésben. Sokan szemére vetik, hogy a hatezer statiszta ellenére sokat rontott az élményen, hogy kevés jármű jelent meg a filmben, de szerintem a hatás megvolt így is és elég gesztusértékkel szerepeltetni ezeket.

Élmény:

Igen, azt hiszem valahol a realitás és az absztrakció közé szorult a flm, mindkettő akart lenni és egyik se lett, vagy csak felváltva, de nem egyszerre. De a legnagyobb bajom, hogy számomra nem tudott újat mutatni, láttam már mindent korábbi filmekben: a katonák küzdelmét pl. a Nyugaton a helyzet változatlanban, a felemelőnek szánt összetartást pedig épp az 1940-es évek brit filmművészete tudta jól megragadni (és kora miatt természetesen hitelesebben). Megint csak azt tudm mondani, mint a Holdfénynél: nem rossz, csak nekem nem elég :) Szélesvászonra szánták, valószínűleg moziban sokkal ütősebb.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Cillian Murphy (Batman kezdődik, A sötét lovag, A sötét lovag - felemelkedés), Tom Hardy (A sötét lovag - felemelkedés)
- Történelemlecke: Amikor 1940-ben a németek megindultak Fran
ciaország ellen, már nagyobb létszámú brit hadsereg is tartózkodott ott, de nem tudtak ellenállni a rohamnak. Ügyesen elvágták és bekerítették a szövetségeseket, de óriási mázlijukra a németek megálltak Dunkerque előtt és a légierőre bízták az ellenség megsemmisítését (a legvalószínűbb indok, hogy nem akarták kockáztatni tankjaik elvesztését). Ezt a megakadást használta ki a brit vezetés hogy megszervezze 30 ezer katona kimenekítését, amiben több mint 800 civil hajó is részt vett. Ennek köszönhetően bőven túltejesítve az eredeti elképzeléseket mintegy 340 ezer katonát sikerült áthajózni, de így is ott ragadt közel 50 ezer fő.
- Noalnék annyira ügyeltek a hitelességre, hogy még a forgatást is pontosan azokon a napokon végezték, amikor az akció történt.

Következik: Lady Bird

Szólj hozzá!

Holdfény (2016)

2018. január 03. 17:36 - Liberális Artúr

Rendezte: Barry Jenkins
Műfaj:
dráma, tini
Főbb szereplők:
Trevante Rhodes, Andre Holland, Janelle Monae, Ashton Sanders, Jharrel Jerome

Megjelenés: 2016, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/9NJj12tJzqc
Ajánlott írás: https://www.theguardian.com/film/2016/sep/03/moonlight-review-devastating-drama-is-vital-portrait-of-black-gay-masculinity-in-america
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/mozi/holdfeny-moonlight/movie-178541

Tartalom:

A kisfiú Chiron erőszakoskodó osztálytársai elől egy elhagyott drogtanyára menekül. Itt talál rá a helyi drogdíler, Juan, és hazaviszi a félénk gyereket, akit eközben megkedvel. Csakhogy otthon egy egyedülálló, drogfüggő anya várja, így "Kicsi" egyedül a pozitív életszemléletű Juannál lel menedékre. Évekkel később, tiniként már érti miért bántják: meleg, és ez látszódik is rajta. Az osztálytársak egyre durvábbak, Juan már halott, anyja függősége mélyponton. Egyetlen barátja van csak, Kevin, akivel egy reménytelen nap után elcsattan az első csók...

A történet meleg írója és a film rendezője ugyanezen a környéken nőtt fel, ennek állítanak emléket. Ez az aspektusa meglehetősen exkluzív, hiszen csak a floridaiaknak/miamiaiaknak, illetve a fekete közösségeknek mond valamit, amelyekben a férfiasságon kívül más nehezen elképzelhető, ezért jó, hogy van benne némi művészi távolságtartás. Így elsősorban számunkra kívülállóknak a történet lényege Chiron szexualitásának megélése és önmaga felfedezése.

Megvalósítás:

A történet három, nagyjából egyforma hosszú részre oszlik Chiron három életszakaszának megfelelően, ami megjelenik a beszédes elnevezéseiben is: az első fél órában Kicsit követhetjük, akit bántanak barátai, bár nem tudja miért, de otthon se jobb, ahol egy drogos anya várja, így teljesen egyedül van. A változást a helyi, jószívű drogdíler megjelenése hozza el, aki megalapozza Kicsi identitását. Ekkor hangzik el a film címe is: holfényben a feketék kéknek látszanak. Kicsi azonban nem azonosulhat teljesen a drodílerrel sem, hiszen az ő tevékenysége teszi anyját elviselhetetlenné. Juan mellett a vele egykorú Kevinben talál még társra, aki egyenrangú félként kezeli. A második fél órában ő már a kamasz Chiron, az otthoni környezet után közösségibe, az iskolába kerülünk, ahol durvábbak vele homoszexualitása miatt, ő pedig továbbra is meghunyászkodóan visszahúzódó, míg el nem szakad a cérna. Kevin továbbra is egyenrangú félként kezeli, egy befüvezett éjszakán pedig első szexuális élményét is neki köszönheti. A harmadik részre elkerül otthonról, ő Feka, a Juanra hajazó drogdíler. Már nem visszahúzódva, hanem beolvadva válik észrevétlenné, ő a megtestesült alfahím, de az csak a látszat, aminek levetkőzéséhez újra Kevin és anyja segítségére van szüksége. Ennél a történet azonban jóval töredezettebb, a jelenetek nem kapcsolódnak egymáshoz közvetlenül, az egész picit álom- vagy helyesebben emlékszerű. Mi sem biznyítja ezt jobban, hogy a film végéig azt hittem, Juan és Kevin csak Chiron fantáziájában léteznek.

És nagyon ez alá játszik a film képi és zenei világa is. Bár mindhárom rész eltérő, közös bennük a hangos aláfestő zene, amely gyakran elnyomja az amúgy is kevés párbeszédet - vagy egyszerűen nincs se zene, se beszéd, csak csend és a környezet zajai. Kieslowskisan sok az intim közelségű kép, hogy fokozza az azonosulást. Az első harmadban rengeteget mozog a kamera és nagyon közel van Kicsi arcához, ez a harmadik részre jóval statikusabbá és távolabbivá válik, de még ekkor is elég közel vannak az arcok. Ez arra is jó, hogy a külvilágot kizárja (pl. Chiron és Kevin tengerparti jeleneténél teljesen megszüntetik a megfelelő világítással, azaz csak ők látszanak, a távolabbi dolgok már sötétek). A színvilág szintén az elején erősebb, a végére realisztikusabb, de melegebb lesz Chiron személyiségváltozásaihoz illően (itt egy jó kis kép erről).

Élmény:

Társadalmi jelentősége mellett azt szokták legnagyobb erényeként emlegetni, hogy nem tolakodóan mutatja az arcunkba a sokszorosan hátrányos helyzetű Chiron nyomorát, hanem személyes jelleggel az ő érzelmi életének szempontjából teszi. De talán nem ártott volna egy picit mégis tolakodnia, mert túlságosan kívülálló vagyok ehhez a világhoz. Nem ragad magával a történet, hiába van szépen kivitelezve, túlságosan klisés nekem.

Érdekességek:

- A film Oscar-díjat nyert, de emlékezetes baki történt, valószínűleg minden szervező rémálma: rossz nyertest mondtak be először és már a köszönőbeszédbe belevágva kellett elnézést kérni... Videó itt.

Következik: Dunkirk

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil