Artúr filmélményei

Október (1928)

2017. augusztus 12. 21:12 - Liberális Artúr

Rendezte: Alekszandrov, Grigorij - Eisenstein, Szergej
Műfaj: történelmi
Főbb szereplők: -
Megjelenés: 1928, Szovjetunió
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/KcqHsppd8D8
Ajánlott írás: https://en.wikipedia.org/wiki/October:_Ten_Days_That_Shook_the_World
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/oktober-oktyabr/movie-1885

Tartalom:

Oroszországban az első világháború vereségeket és éhezést hoz, ezért a nép felkel a cár ellen 1917 februárjában, aki így lemond és egy ideiglenes, demokratikus kormány alakul. Csakhogy nem történik érdemi változás, továbbra is éhezik a lkaosság, sok a tüntetés, amit a kormány lever. 1917 júliusában már a hadsereg főparancsnoka, Kornyilov is puccsot kísérel meg, sikertelenül. A kommunisták végül októberben határozzák el, hogy forradalmat robbantanak ki a kormány ellen...

Sok gondolkodnivalót nem kíván a történet, a Patyomkin páncéloshoz hasonló propagandafilmmel állunk szemben, ezúttal az 1917-es nagy októberi szocialista forradalomnak emléket állítva. A nép szenved az egyházzal szövetkező, gonosz cár alatt, a nép szenved a gonosz, burzsoá kormány alatt, egyedül a kommunizmus hoz megváltást, de az azonnal.

Megvalósítás:

Időrendben haladva mutatja be a történet az 1917-es év főbb eseményeit a februári forradalmtól Lenin hazatérésén és Kornyilov elbukott puccskísérletén át októberig. A világ teljesen fekete-fehér, aki nem kommunista, az gonosz, ez alól egyedül azok a kivételek, akikre ideológiailag szükség volt, mert a néphez tartoztak ők is, mint a kozákok vagy a női különítmény. A kommunisták idealizáltak, a többiek démonizáltak. Ennek legnevetségesebb példája, amikor a polgárkisasszonyok esernyőikkel döfködik halálra az ifjó kommunista zászlóvívőt (bár történtek ennél már furább dolgok is, simán lehet hogy valódi az eset). Ha nem démonizáltak, akkor egyéb módon megvetendők: lopnak, hatalomra vágynak, gyávák, behízelgőek. Ahogy a Patyomkin páncélosban, itt sincs individum, a főszereplő a tömeg, névtelen hősök, noha szerepel benne Lenin és kicsit Trockij is, aki viszont 1928-ra már kegyvesztett lett, ezért jelentős mennyiségű filmet vágtak ki miatta.

Rengeteg a jelképes kép, ilyen a már említett esernyős jelenet vagy amikor a egy munkáscsizma a kerítésen felfelé mászva rálép a cári jelképre. Persze a legfőbb technikai megoldást itt is a vágások jelentik, amelynek nemcsak ritmusa van, amivel a feszültséget diktálja, hanem a különböző vágóképek segítségével gondolatot is közöl. Ezek közül pl. kevésbé szofisztikált a miniszterelnök és egy páva váltott mutogatása vagy összehasonlítása Napóleonnal, királyabb megoldás pedig a vallás visszavezetése az ősi totemekre, ahogy a bonyolultabb jelképeket az egyre primitívebbekkel váltja fel. Ennél azonban már többet tud a film, a tömegeket pásztázó reflektorok már expresszionista hatásúak, és még dőlt szögek is szerepelnek, hogy Lenint jobb pózban mutassák be. Ráadásul elég grandiózus tömegjelenetek szerepelnek benne, a szentpétervári híd pedig önmagában is elég nagy, hogy felidézze a Türelmetlenség óriás díszleteit. Az 1960-as években új zenét kapott a film Sosztakovicstól, egyúttal a zene mellett környezeti hangokat is alákevertek (pl. tömegmoraj), ami szintén izgalmasabbá teszi a filmet.

Élmény:

A vágásokban rejlő lehetőségeket kimaxolták, sokkal inkább mint a Patyomkin páncélosban, de azért jobb lett volna, ha a többi látványelem is nagyobb szerepet kap. A legnagyobb baj azonban a történetmeséléssel volt, ami eléggé szét volt esve és nehezen követhető annak, aki nincs tisztában az 1917-es eseményekkel. No meg persze nem is lehet kellemes szájízzel végignézni az egyoldalú propagandát, főleg hogy tudjuk hogy az idealista elvekből a történelem egyik legrosszabb diktatúrája nőtte ki magát...

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Eduard Tissze (Patyomkin páncélos, Rettegett Iván)
- A filmben feltűnik harcos kommunistaként Nyikolaj Podvojszkij, aki ténylegesen is fontos szerepet játszott az 1917-es forradalomban.
- A történelmi hitelesség kedvéért illik elmondani, hogy maga az októberi forradalom a filmben és a kommunista megemlékezésekben erősen dramatizált és gyakorlatilag ellenállás nélkül döntötték meg a kormányt.
- Bár a hatalmat magukhoz ragadták, 1922-ig tartó polgárháború kezdődött számos résztvevővel politikai, társadalmi és etnikai alapon, amely sok millió civil áldozatot szedett. Nem segített ezen a mindegyik oldal által alkalmazott, szervezett terror sem, melynek során a vélt ellenségeket is kivégezték vagy bebörtönözték.
- Az 1917 februárjában lemondatott cárt 1918-ban végezték ki a kommunisták. Az ideiglenes kormányok vezetői, Lvov és Kerenszkij sikeresen külföldre tudtak menekülni. Lenin 1924-ben halt meg.

Következik: Éhkoppon

Szólj hozzá!
Címkék: történelmi néma 20. század 1928 Európa Kelet-Európa Szovjetunió 1920-as évek 2 órás IMDB 8 Grigorij Alekszandrov Szergej Eisenstein

Az Úr kegyelméből (1983)

2017. augusztus 10. 23:12 - Liberális Artúr

Rendezte: Beresford, Bruce
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Robert Duvall
Megjelenés: 1983, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,4 pont
Előzetes: https://youtu.be/m-ZawEDsop4
Ajánlott írás: https://en.wikipedia.org/wiki/Tender_Mercies
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/az-ur-kegyelmebol-tender-mercies/movie-38484

Tartalom:

Mac, az egykori country-sztár (Robert Duvall) akkor éri el élete mélypontját, amikor aktuális mendzsere(?) részegen egy semmi közepén lévő motelben hagyja pénz nélkül az alkoholizmusában fetrengve. A motel tulaja, a fiatal, özvegy, kisgyerekes Rosa Lee (Tess Harper) megengedi neki, hogy ledolgozza a tartozását és pár napi plusz pénzért még tovább is dolgozhat. A napokból hónapok lesznek, Mac-nek bejön a csendes, vidéki élet és mivel jól kijönnek mindhárman, idővel összeházasodnak. Mac hiányolni kezdi a zenélést, és amikor megtudja, hogy exe, a szintén country-sztár (Betty Buckley) a közelben lép fel és még talán közös nagylányuk is ott lesz, odaautózik...

A történet szinte dreyerien minimalista, ezért sokáig gondolkoztam, minek az allegóriája/metforája/akármije lehet, de sehova se jutottam, ezért maradjunk a felszínnél: egy egykor sikeres ember alkoholizmusa miatt elveszíti mindenét, de kap egy új esélyt az Úr kegyelméből - ez azonban nem adatik meg mindenkinek. Mivel épp az egyszerű, vidéki életben találja meg a boldogságot szemben a nagymenőbb szórakoztatóiparival, kicsit ennek a világnak a propagandájának is érzem.

Megvalósítás:

A legszembetűnőbb, pontosan a legszembe nem tűnőbb eszköz a közvetettség használata. A legtöbb eseményt, amely hatással van, ami történik, azokat nem látjuk. Nem látjuk pl. ahogy Rosa és Mac összemelegednek, de még az esküvőjüket sem vagy bármilyen intim testi kapcsolatot köztük, csupán együttélésüket, beszélgetéseiket. Ez azért tök jó, mert ebből látszik, mennyire feleslegesek valójában ezek a részek egy filmben, illetve ad egyfajta természetességet a nagy események mellőzése. A feszültség érezhető és egyszer sem robban ki. Van persze hátulütője is, a ritmusváltás hiánya miatt kissé monotonnak hathat a történet. A helyszín a vidéki Amerika, tanyasi, összetartó, vallásos kisközösséggel, akik látszólag egyszerű boldogságban élnek, ezzel szemben szerintem negatívan tüntetik fel az ebből gyökerező country-sztár világát a maga steril hálószobájával, és persze őket sújtja a tragédia is, amit Mac exe nem tud feldolgozni, de a megújult Mac már igen. Rosa karaktere egyszerű és kiegyensúlyozott a nehézségei ellenére is, ahogy a film egy dalában is elhangzik, ő tartja a létrát, amin Mac felmászhat. Macé kicsit boynolultabb, de hát róla szólna végülis az egész.Igazából nem is tudjuk meg mi játszódik le benne, hiszen már csak kész tények elé állítanak bennünket.

Ahogy említettem, a film fő jellemzője a közvetettsége, ami abban is megjelenik, hogy mit, pontosabban mit nem mutatnak, és hát nem mutatnak meg semmi nagyot, így gyakorlatilag végig beszélgetéseket láthatunk nagy, drámai kirohanások nélkül, tehát képileg sem izgalmas a film. A kamera nem mozog sokat, nem sok az arcközeli. Ez különösen az egyik utolsó jelenetben fontos, a film csúcspontján, amikor Mac megpróbálja feldolgozni az őt ért tragédiát. Mindezt ugyanis hétköznapi tevékenysége folytatása közben látjuk, de nem közelről, így a legfontosabb résznél se az arcát látjuk. Ennek ellenére (vagy emiatt) Duvall nyert alakításáért egy Oscart. A zene lehetne még fontos eleme a filmnek, de kicsit ezzel is hasonlóan jártak el és csak egy-kettőt hallhatunk belőlük. Lehetnének hangulatos betétdalai, de a csend erősebb.

Élmény:

Az a durva, hogy láttam már egy hasonló filmet, ami szintén arra épített, hogy nem a lényeget mutatta, hanem ami azt körbevette - de már nem jut eszembe melyik is lehetett. Úgy látszik kb. 500 filmig terjed a memóriám, vagy csak fáradt vagyok nagyon. Mindenesetre ez kétélű fegvyer,mert egyrészt a nézőre hagyta az érzelmei "kialakítását", így annyit projektálhat bele, amennyit akar, másfelől viszont a nézőre hagyta az érzelmei kialakítását, így annyit projektálhatott bele, amennyit akart :) És ha a néző gazdag lelki világgal bír, akkor neki ez egy erős film, ha nem, akkor nem.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Robert Duvall (Ne bántsátok a feketerigót, MASH, A keresztapa I-II, A magánbeszélgetés, Hálózat, Apokalipszis most), Tess Harper (Nem vénnek való vidék), Betty Buckley (Carrie)
- A film elbukott a tesztvetítéseken, ezért szinte alig játszották moziban, elsősorban tévén és videón láthatták az emberek.
- Ennek ellenére 5 Oscar-jelölést kapott teljesen váratlanul, ebből kettőt meg is nyert.

Következik: Október

Szólj hozzá!
Címkék: 1983 dráma 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1980-as évek Robert Duvall Észak-Amerika Bruce Beresford IMDB 7 1 órás

Monsieur Verdoux (1947)

2017. augusztus 06. 12:56 - Liberális Artúr

Rendezte: Chaplin, Charles
Műfaj: vígjáték
Főbb szereplők: Charles Chaplin
Megjelenés: 1947, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,0 pont
Előzetes: https://youtu.be/MShKPTedzrQ
Ajánlott írás: https://www.criterion.com/current/posts/2708-monsieur-verdoux-sympathy-for-the-devil
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/monsieur-verdoux-monsieur-verdoux/movie-52920

Tartalom:

Az 1930-as évek gazdasági világválsága idején járunk. Verdoux úr (Charles Chaplin) is az áldozata, az elsők között rúgták ki a bankból, ahol évtizedek óta dolgozott, Kisfiát és beteg feleségét azonban el kell valahogy tartania, ezért magányos özvegyekre hajt rá, finom modorával leveszi őket lábukról, gyorsan feleségül veszi őket és kicsalja a pénzüket - majd végez velük. Persze mindezt álnéven és más-más városokban teszi, hogy ne hagyjon nyomot maga után. Jelenleg is töb vasat tart a tűzben: épp elégette aktuális áldozata holttestét és készül végezni Floray asszonnyal, miközben pénzt próbál kiszedni az okosan bizalmatlan, lottónyertes feleségéből, Bonheur asszonyból, és már virágokkal bombázza legújabb kiszemeltjét, Grosnay asszonyt (Isobel Elsom). Eközben egy felderíthetetlen mérget sikerül előállítani, amit tesztelne is egy hajléktalan lányon, de amikor hasonlóságot vél felfedezni kettejük között, inkább megkíméli. Idővel beérik nyomulása és ráveszi a házasságra Grosnay asszonyt, csakhogy az esküvőre váratlanul megérkezik Bonheur asszony is...

Mindebből még nem derül ki, miről szól a film, ez ugyanis témaként csak a végén úszik be a történetbe: a fasizmus előretörésével a háborús légkör miatt összeomlik a részvénypiac, Verdoux elveszíti mindenét, még a családját is, majd lebukik és elkapja a rendőrség. Védőbeszédében fejti ki fő mondanivalóját, miszerint a gyilkosság is csak üzlet, csak ő a kormányokkal és fegyvergyárakkal szemben kicsiben csinálta, ezért bűnös; aki sok ember haláláért felelős, az a háborúk hőse.

Megvalósítás:

A történet rögtön a közepébe vág, a narrátor rövid felvezetéséből ismerjük meg az alaphelyzetet, és máris egy hullaégetésen járunk, ami így durvának hangozhat, de csak finoman utalnak rá természetesen, elvégre a film az 1940-es évek Hollywoodjában készült. Innentől kezdve csupán azt követhetjük nyomon, hogy Verdoux miként gyilkol és hogy miként csábít, valamint minden mást ami a kettő között van. Ez nem igazán viszi előre a történetet, de megismerhetjük Verdoux személyiségét, ami meglehetősén zavaros: egyszerű banki alkalmazottként túlságosan kifinomult; könnyedén csábít, de könnyen elragadja a hév is; erkölcsösnek tűnik, hiszen mindezt a családjáért teszi, de a legtöbb embernek azt hiszem nem a rablógyilkosság lenne az első ötlete,ráadásul a valódi felesége maga kéri, hogy inkább legyenek szegények, minthogy ritkán lássák egymást. A hajléktalan lány feltűnése okoz némi izgalmat, aki Verdoux kiábrándult cinizmusával szemben bizakodóbb, noha hasonló problémákkal küszködnek. amikorvégre szembekerül Verdoux az intézményrendszerrel, akkor érkezik meg a történet fő üzenete, ami váratlanulcsap át az addigi személyesebb hangvételből politikaiba: verdoux felmenti magát azzal, hogy a világ tette ilyenné, ráadásul ő kispályás. A hangvétel keserűbbé válik és az utolsó jelenet nagyon emlékeztet a Modern idők befejezésére, ahol a kis csavargó a felkelő nap irányába,, egy szebb jövő felé tart; itt azonban a felkelő nap iránya a vesztőhelyre vezet...

Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam Chaplin korábbi filmjeihez. Ugye hírhedten nehezen állt át a hangosfilmre, és még itt is sok némafiilmes elem megtalálható volt a szövegkártyáktól a túlzó játékig. Verdoux-t is olyannak éreztem, mintha a csavargó csintalanabb énje elhatalmasodott volna rajta. Sok a csetlős-botlós geg, és vannak szóbeliek, na meg persze helyzetkomikumok, más érdekességet nem tudok nagyon kiemelni.

Élmény:

Kicsit elkoptatott kifejezés a "vegyesek az érzelmeim", de erre most valóban jól illik: egyfelől könnyed vígjátékot látunk, kevdelni akarjuk Verdoux-t, de közben hidegvérrel gyilkol ártatlanokat. Tartalmában túlságodsan elnyújtotta az előjátékot és váratlanul hozta be fő témáját, megvalósításában még érződik a némafilmes örökség, de nem a pozitívumai.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Charlie Chaplin (A kölyök, Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor), Isobel Elsom (My Fair Lady), Irving Bacon (Ez történt egy éjszaka, Elfújta a szél, Érik a gyümölcs, Csillag születik), Almira Sessions (Sullivan utazásai, A élet csodaszép, Rosemary gyermeke)
- A sztorit eredetileg Welles írta és Chaplint kérte fel főszereplőnek, de ő nem akart más rendező filmjében játszani.
- Verdoux alapja valós, a francia Landru végzett 11 nővel az első világháború évei alatt, amikor sokan maradtak férfi nélkül.

Következik: Az Úr kegyelméből

2 komment
Címkék: vígjáték 1947 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok Charlie Chaplin 1940-es évek Észak-Amerika 2 órás IMDB 8

Piaf (2007)

2017. augusztus 02. 23:23 - Liberális Artúr

 
 

Rendezte: Dahan, Olivier
Műfaj: életrajzi
Főbb szereplők: Marion Cotillard
Megjelenés: 2007, Franciaország
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/uzEJ7NV_g98
Ajánlott írás: http://filmvilag.blog.hu/2010/12/18/piaf_4
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/piaf-la-mome/movie-84840

Tartalom:

1959-ben az akkor 43 éves Edith Piaf énekesnő (Marion Cotillard) összeesik a színpadon. Gyerekkorában szintén énekesnő anyja nagyanyjánál hagyta, amíg ő külföldön énekelt, apja pedig a háborúban harcolt, majd vándorcirkusszal utazott. Amikor az apa hazatérvén látta, hogy az amúgy is beteges kislány állapota nem igazán jó, saját anyjához vitte élni, aki egy bordélyházat vezetett. Évekig itt élt és szinte anya-lánya viszonyba került Tintine-nel, az egyik prostituálttal (Emmanuelle Seigner), de az apa újra felbukkant és magával hurcolta fellépni. 1930 körül kezdett az utcán énekelni, és mivel ebből egész tűrhetően kijöttek, egészen 1935-ig folytatta, amikor felfigyelt rá egy bártulajdonos (Gerard Depardieu) és szárnyai alá vette, többek közt ő adta neki a piaf (veréb) művésznevet is. Hamarosan azonban meggyilkolták, amivel részben Piafot gyanúsították meg, ezért kiszorult a bárok világából. Szerencséjére még korábban megismerkedett egy kifinomultabb dalszerzővel, aki segít neki megtanulni nem csupán elénekelni, hanem elő is adni a dalokat, illetve fellépni egy hangversenyteremben. Az út a sikerhez egyenes, az 1940-es évek végén már Amerikában lépett fel rendszeresen, ahol megismerkedett Marcel Cerdan világbajnok bokszolóval, élete nagy szerelmével, aki azonban hozzá igyekezve lezuhant repülőjővel...

A történet természetesen Piaf életéről szól, és nem próbálják semmilyen tematikus elv szerint bemutatni mint az Aranypolgárnál, vagy legalábbis nekem nem tűnt fel ilyen. Nem értettem meg a filmből, mitől lett nemzeti jelkép, kevéssé értettem meg személyiségét. Egy darabig úgy tűnt hogy misztifikálni akarják, de aztán elhalt a történetnek ez a vonala. Később az emberi esendőségére koncentráltak, így még csak nem is vált hősiessé. Tárgyilagosnak pedig végképp nem nevezhető, hiszen számos fontos részt kihagy Piaf életéből. Szóval érzésem szerint egy szubjektív képet, érzelmi viszonyulást akarhatott visszaadni a rendező, csakhogy én nem ismerem Piafot...

Megvalósítás:

A legtöbb írás azzal jellemzi a történetet, hogy az időpontok között ugrál, ami igaz ugyan, de szerintem korántsem annyira véletlenszerűen, mint gondolják: az egyik időintervallum Piaf utolsó évein belül ugrál, itt igazából már mindegy, hogy kronologikus-e; a másik viszont teljesen lineárisan halad előre a gyerekkortól az összeomlásig, míg a kettő össze nem ér. Tehát keretes a film, egyik olaldon a jelen, a másikon a múlt felől közelítve. Valószíntűsítem, hogy néhány fontosabb életrajzi esemény mellett az epizódokat elsősorban az alapján válogathatták össze, hogy a legnépszerűbb, önéletrajzi ihletésű dalai miből születtek - de ahogy említettem, nem ismerem Piafot, ezért ebben nem vagyok biztos. Megmutatják Edith nyomorúságos, utcán töltött gyerekéveit, hogy hogyan kezdett énekelni és hogyan kezdték kicsiszolni, majd jön egy ugrás és már ünnepelt sztár. A háborús évek kimaradnak és máris amerikai éveit láthatjuk, ahol szintén sikerül sikereket elérnie szakmailag és magánéletében is; végre felhőtlenül boldog. Eközben azért ezzel párhuzamos fel-felvillanak az utolsó éveinek kudarcai és sikerei is, betegsége és függőségei. A két időintervallum az utolsó fél órára ér össze, a legnagyobb tragédiájánál, amikor elveszti élete szerelmét. A filmet egyik utolsó nagy slágere zárja, a "Non, je ne regrette rien" (nem bántam meg semmit), ami valóban tökéletes zárás mind a karrierje, mind az élete, mind a film szempontjából, de nekem egyáltalán nem úgy tűnt, mintha nem bánt volna meg semmit, inkább csak hitegette magát.

Képileg időnként úgy éreztem,igyekszik minden kort más színvilággal jellemezni: a gyerekkor pl. hidegebb kék volt, a fiatalkor szépiás-aranybarna, retró hatást nyújtott, az utolsó évek pedig bővelkedtek az árnyékokban. Volt ugyan néhány jó beállítás, kameramozgás... stb., de ezek nem voltak az egész filmen átívelőek. A zene természetesen Piaf dalaiból állt össze, ahogy említettem, bizonyára az adott epizódhoz illően kiválasztva, de én sosem szerettem a sanzonokat és nem ismerem Piafot, és ezúttal sem győzött meg. Azt sem tudom megítélni, mennyire sikerült visszaadni a manírjait, de Cotillard meggyőzőnek tűnt. Amit nem szerettem, az néhány öregkori maszk, amiről üvöltött, hogy nem igazi.

Élmény:

A legnagyobb bajom az volt, hogy nem ismerem Piafot, és ez a film se csinált kedvet a zenéjéhez. Valamiféle érzelmi megközelítést próbált megvalósítani Piaf érzelmi életéhez, de az ismerete nélkül nehéz ezeket átélni. Amúgy korrekt, rendben van minden tekintetben. Várom egy Piaf-ismerő hozzászólását :)

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Marion Cotillard (A sötét lovag - Felemelkedés), Gerard Depardieu (Amerikai nagybácsim), Emmanuelle Seigner (Szkafander és pillangó)
- A Titine-t alakítő színésznő Polanski élettársa.
- Marcel Cerdan világbajnoki övét nem más vette el nem sokkal halála előtt, mint a Dühöngő bika LaMottája.
- Az érdeklődők több élő felvételt is megnézhetnek Piafról pl. a YouTube-on itt.
- Piaf jó kapcsolatot ápolt a filmes világgal is: barátja volt Cocteau-nak és egy darabjában is játszott; ő vette szárnyai alá a fiatal Yves Montand-t; szerepelt Renoir egy filmjében is; valamint jó barátja volt Marlene Dietrichnek, aki később esküvői tanúja is volt.

Következik: Monsieur Verdoux

Szólj hozzá!
Címkék: 2007 életrajzi zenés 21. század Európa Franciaország Marion Cotillard 2000-es évek Nyugat-Európa Olivier Dahan 2 órás IMDB 8

Kamerales (1960)

2017. július 27. 20:07 - Liberális Artúr


 

Rendezte: Powell, Michael
Műfaj: horror, pszichológiai, thriller
Főbb szereplők: Carl Boehm, Moira Shearer, Anna Massey, Maxine Audley
Megjelenés: 1960, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,7 pont
Előzetes: https://youtu.be/LCOQ_XT7G8E
Ajánlott írás: http://geekz.blog.hu/2008/09/12/kamerales
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/peeping-tom-peeping-tom/movie-43202

Tartalom:

Mark az éjjel folyamatosan veszi kamerájával, ahogy leszólít egy utcalányt, majd a nő lakásán megöli, a felvételt pedig otthon nagy élvezettel nézi meg házi vetítőjében. Nappal filmforgatáson segédoperatőr, délután erotikus képeket készít (ami ekkor illegális volt még). A nagy házat, ahol lakik, többen bérlik, köztük az épp születésnapját ünneplő Helen is. Az alkalomból felvisz az amúgy visszahúzódó Marknak egy szelet tortát és sikerül beszélgetésre kényszerítenie. Hamar a vetítőterembe kerülnek, ahol Mark megmutatja a gyerekkorában róla készült felvételeket. Apja ugyanis, a neves kutató (maga Powell, a rendező) rögzítette mindennapjaikat, mintegy tesztalanyként használva Markot. Csakhogy nem elégedett meg ennyivel, fő területe ugyanis a félelem volt, ezért folyamatosan rémisztgette a gyereket. Mark később újra lecsap, ezúttal egy kolléganőjére (Moira Shearer). A rendőrség már látja, hogy sorozatgyilkossal állnak szemben, ezért nagy erőkkel kezdenek nyomozni...

Több filmre mondták már, hogy a filmnézésről szól (pl. Hátsó ablak), de személy szerint én itt sokkal jobban éreztem. Mark a filmhez szocializálva nő fel, filmes szemmel tekint mindenre, elsősorban önmagára, és mi is sok mindent az ő kameráján és személyiségén keresztül látunk. Apja nyomdokain haladva a félelmet keresi, ahogy a filmre beülő nézők is... de hogy mindezzel hogyan szembesít bennünket, azt nem árulhatom el ;)

Megvalósítás:

Nem cécózik a film, azonnal azzal nyit, ahogy a kameráján keresztül figyelve Mark felszed egy utcalányt és megöli, majd otthon mindezt kéjesen végignézi. Egyik munkahelye egy újságos, ahol pult alól erotikus képeket árulnak - ez ekkoriban még illegális, ami jól mutatja a korabeli brit (vagy bármelyik) társadalom képmutató hozzáállását. A képeket Mark készíti. Fő állása segédoperatőri, itt pedig egy kommersz filmen dolgoznak. Ezen kívül még ezernyi jele van a vizualitás, kezdve Helen vak, de mégis mindent "látó" anyjától az ablakon leselkedésig. Mark lényegét azonban egy házi felvételből ismerhetjük meg, amit nem is ő készített: kutató apja kísérleti nyúlként használta őt gyerekkorában és mindent igyekezett felvenni, de nem elégedett meg hétköznapi helyzetekkel, hanem szándékosan rémisztgette a gyereket, hogy valódi félelmet csaljon elő belőle. Sokatmondó, hogy az apa szerepét maga a rendező vállalta magára. Mivel ez volt a fő funkciója, Mark apja halála után is a valódi félelmet kereste, és megtalálta.  Egyedül Helen menthetné meg, aki a transzcendenst nem a félelemben, hanem absztrakt képekben keresi. Hogy nem sikerül, nem tudom, hogy csupán dramaturgiai fogás vagy ítélet: természetesen nem sikerül megmentenie Markot. A film stílusában a hentelős horrorok műfajába tartozik, a Pszichóval osztozik a megtisztelő műfajteremtő címben, ugyanis az első igazi slasher filmek csak az 1970-es évektől jelentek meg. A címről még röviden: az eredeti angol cím "Peeping Tom", a kukkoló szinonimája; ő a legenda szerint meglesett egy nemes hölgyet, ezért az égiek megvakították.

Egy ilyen film természetesen nem szűkölködhet vizuális finomságokban sem. A filmet végigkísérő motívum az, hogy a kamerán keresztül látjuk gyakran mi is az eseményeket. Időnként szerepet kap a megvilágítás, tök jó kis beállítások (pl. Mark tekintete a filmtekercs takarásában). A leghírhedtebb húzása azonban az volt, hogy a gyilkos szemszögébe ültette a nézőket, azonosulhatóvá téve ezzel számunkra. A zene minimális, de hatásos: néhány hamiskás zongoradallam kíséri az eseményeket, bár egy feszültséggel teli ponton csupán szívdobogást hallhatunk.

Élmény:

A korábban oly sikeres Powell-Pressburger páros az 1950-es évek végére úgy döntött, hogy külön utakon folytatják a teljesebb önkifejezés érdekében, és a Kamerales volt Powell egyik első önálló filmje. Nem tudom Pressburger volt-e felelős a korábbi filmek melegségéért, de ezúttal egy sötét, komorabb filmet kaptunk. A maga korában nagy vihart kavart azzal, hogy nem állt ki egyértelműen a gyilkos ellen (és még cici is villant benne), állítólag ez megpecsételte Powell sorsát. Mai szemmel már nem tűnik egyáltalán vészesnek, de teljesen korrekt mind tartalmilag, mind kivitelezésben, és abszolút nézhető most is. Sajnos magával ragadni nem tudott.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Moira Shearer (A piros cipellők), Miles Malleson (A 39 lépcsőfok, Nemes szívek, nemesi koronák), Esmond Knight (Canterbury mesék, Fekete nárcisz, A piros cipellők), Martin Miller (A harmadik ember)
- Még életben vannak: Shirley Anne Field (81), Cornelia Frances (76)

Következik: Piaf

2 komment
Címkék: horror thriller 1960 20. század pszichológiai Európa Egyesült Királyság Észak-Európa 1960-as évek Anna Massey 2 órás IMDB 8 Moira Shearer Carl Boehm Maxine Audley Michael Powell
süti beállítások módosítása
Mobil