Artúr filmélményei

Kes (1969)

2017. január 23. 13:39 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Loach, Ken
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
David Bradley

Megjelenés: 1969, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/Q2BMFtefUag
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/kes-kes/movie-1310

Tartalom:

Billy tizenöt éves srác az 1960-as évek végének angol bányavidékén. Apja rég lelépett, bátyja már a bányában dolgozik, elég agresszív figura. Szegények, ezért iskola előtt Billy újságot hord ki. A suli nem igazán köti le, ráadásul nem csak az otthoniak cseszegetik, hanem osztálytársai és a tanárai is. Kilátásai nincsenek, egyetlen szórakozása a madarak figyelése. Egy alkalommal kiszúr egy sólymot amint a fiókáit eteti; elveszi az egyiket, hazaviszi és egy könyvesboltból lopott útmutató alapján magához szoktatja. Innentől kezdve minden délutánját Kes-szel, a sólyommal tölti. Egy nap a bátyja megbízza egy lóversenyfogadás befizetésével, de amikor azt mondják neki, hogy a ló esélytelen, inkább magára költi a pénzt. Persze a ló nyer, a báty tajtékzik a dühtől, Billy menekül előle, amíg rá nem döbben, hogy ezzel Kes-t is veszélybe sodorta...

A történet azt a kort örökíti meg az egyik legelesettebb személy szempontjából, amikor a kilátástalanság nagy méreteket öltött Angliában, főleg a szenet felváltó olaj miatt a szénvidékeken, amelyek be is zártak pár éven belül. Mindenki teljesen reményvesztett, ez alól jelent némi kiutat Kes, aki Billy számára azt hiszem egyfajta kötetlen szabadságot jelképez.

Megvalósítás:

A nyitókép Billy ágya, min felnőtt bátyjával osztozik, akinek korán kell kelnie, mert indul a bányába dolgozni. Ez már nagyjából felvázolja a család anyagi helyzetét, ami idővel egyre súlyosabbnak tűnik. A család meglehetősen diszfunkcionális: Billy bátyja agresszív természetű, apjuk már lelépett, az anyjukról nem tudunk sokat, de az a benyomásunk, hogy udvarlóival tartatja el magát. A diákok a bátyhoz hasonlóan kegytelenek egymáshoz, de a tanárok sem különbek, bár őket némi humorral mutatja be a történet: a tesitanár önfényezésre használja a tornaórát siekrtelenül, az igazgató pedig megfenyít mindenkit, aki keze ügyébe kerül, akkor is, ha teljesen ártatlan. Persze Billy sem egy szentéletű gyerek, korábban a rendőrséggel is meggyűlt a baja, azóta a hatóságok is pikkelnek rá. A kilátástalanság legszomorúbb jele, hogy az anya is lemondóan beszél a gyerekeiről, tudja hogy nincs nagy jövőjük, de a gyerekekben sincs ambíció. Ebben a helyzetben kerül képbe Kes, a sólyom, aki valamiért felkelti Billy figyelmét, magához veszi és kiképzi. Ennek története is jellegzetes, ugyanis a szakirodalom könyvtárban van, de oda regsiztrálni kéne, ezért Billy inkább boltból lop szakkönyvet, hogy lassan magához szoktassa a madarat. Hogy ő a kötetlenséget jelenti, akkor derül ki, amikor az egyik megértőbb tanárnak magyarázza, hogy a reptetés nem megszelídítés, hanem csak együttműködés.

A film kis költségvetésű, így a kamerakezelés szinte már dokumentumfilmszerűen kézikamerás, a Wanda ugrott be róla. Az egyetlen izgalmasabb kép az, amikor egy nagyon tágas mezőn apró pontként, A texasi láncfűrészes mészárlást idézően, szinte táncolva repteti a sólymot. A színészek mind helyiek, többségük nem is színész, hanem a helyi iskola tanulói. A film hírhedt nehezen érthető, észak-angliai akcentusáról, állítólag emiatt nem került kereskedelmi forgalomba sem az Egyesült Államokban. Nekem se volt könnyű érteni, még felirattal sem :D. A zene nem jellemző rá, pontosabban szólva az aláfestő nem hozott lázba, de a körülményeket látva amikor egy bálban elhangzottak a hatvanas évek lázadó ifjúságának rock and roll dalai, akkor egy pillanatra átéltem, hogy mennyire magától értetődő lehetett a lázadás.

Élmény:

A film alapjául szolgáló könyv az egyik legnépszerűbb angol ifjúsági regény, így a film is hasonló karriert futott be. Bár nem egy vidám darab, kb. olyasmi mint a Kincskereső kisködmön. A története és a képei nem izgalamasak, ráadásul kiszámíthatóak, és hiányzik belőle az egyszerű erkölcsi tanítás, mint amitől bátran ajánlom gyerekeknek a Biciklitolvajokat vagy a Némó nyomábant.

Érdekességek:

- Az amerikai tesztvetítésen a fejesek állítólag arra hivatkozva utasították el a filmet, hogy a szereplői akecentusát nehezebb megérteni, mintha magyarul beszélnének :D

Következik: Two-Lane Blacktop

Szólj hozzá!

A szaké íze (1962)

2017. január 22. 14:56 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Ozu, Jaszudzsiro
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Riu Csisu, Ivasita Sima, Szada Keidzsi

Megjelenés: 1962, Japán
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/Wq0XhT1SRho
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Tartalom:

Suhei (Riu Csisu) idősödő hivatalnok. Egyik kollégája, Kavai (Nakamura Nobu) talált egy megfelelő partit Suhei lányának, de az özvegy férfi vonakodik attól, hogy férjhez adja lányát, aki a háztartását vezeti. Suhei és Kavai egykor osztálytársak voltak, ezért most többedmagukkal meghívják 40 éves osztálytalálkozójukra "Tök" tanár urat (Tono Eidzsiro), aki magányosnak érzi magát, noha lánya (Szugimura Haruko) nem ment férjhez és mellette öregedett meg, hogy gondját viselhesse apjának. Suhei fontolóra veszi Kavai ajánlatát...

A téma nagyjából ugyanaz mint a Késő tavasznál, némiképp más megvilágításban: az apa hozzánőtt a lányához, de el kell engednie. A különbség elsősorban az, hogy míg a korábbi film esetében a lány az apjával akart maradni, addig itt ez nem feltétlenül volt így. Természetesen itt is megtalálható a kötelező amerikai jelenlét és kulturális hódításának érzékeltetése, ami fura kettősséget alkot a hagyományos japán életvitellel.

Megvalósítás:

A sztori folyamén végig a házassággal cseszegetik szegény Suheit: először egy kolléganőjével kapcsolatban kerül szóba a dolog, majd egy másiktól is rákérdez, hogy nincs-e már abban a korban, maikor meg kéne házasodni, ami láthatóan feszélyezi a nőt. Ezután érkezik Kavai az ajánlatával, de Suhei úgy gondolja, lánya, Micsiko még nem áll készen, ellenben hiányozna a háztartásból és maga Micsiko sem igyekszik megházasodni, talán özvegy apja iránti kötelességtudatból, talán mert még vár egy szimpatikus fiatalemberre. Ellenpéldának pedig ott van a "Tök", aki bánkódik amiatt, hogy lányát nem adta férjhez, mostanra pedig már megkeseredett. Amikor Micsiko végre kikerül otthonról, Suhei csak a hiányát érzi. Az is jellemző, hogy osztálytársain kívül mindenki felé csak pénzzel tudja kifejezni érzelmeit. Az amerikanizálódás elsősorban a fiatalabb nemzedékek életvotelén jelenik meg: modern háztartási gépek, golf, baseball, de az idősebbek is szívesen isznak a szaké mellé whiskyt. Ez egy volt katonai ismerőssel való találkozásko derül ki legjobban: örülnek, hogy vesztettek, mégis nosztalgiával gondolnak vissza a háborús évekre és azon nevetgélnek, hogy ha a japánok nyernek, akkor most az amerikaiak hordanának japán frizurákat.

Ozu hagyományos stílusjegyei könnyen felismerhetőek: tatami-szinten lévő, statikus kamera, kamerába beszélő emberek (nekem a kelletenél sűrűbb vágással), kereten belüli keretes képek. Ami nem tűnt fel, csak utólag olvastam, hogy a mélység érzékeltetésére az amúgy jellemzően pasztelszínű képekbe mindig elhelyeztek egy rikítóan vörös tárgyat. A színészi játékot is a megszokott visszafogottság jellemezte, mintha Suhei mindent egykedvűen fogadna, csak a történet végére omlik össze. Ezt támasztotta alá a kifejezetten vidám beütésű zene is.

Élmény:

Minden tehát a megszokott volt: egy középosztálybeli család mindennapos, életközeli drámáját láthattuk anélkül, hogy bármi drámai történt volna. Egy nyugati film az eseménytelenséget szenvedélyes veszekedésekkel tette volna izgalmassá, itt viszont az volt a cél, hogy a látszólag nyugodt felszín alatt érezzük a dolgok súlyát mind a visszafogott színészi játék, mind az egyhangú képi világ ellenére. Nekem nem szokott sikerülni.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Riu Csisu (Megszülettem, de..., Késő tavasz, Tokiói történet), Okada Mariko (Sodródó felhők), Nakamura Nobu (Tokiói történet), Mijake Kuniko és Szugimura Haruko (Késő tavasz, Tokiói történet), Tono Eidzsiro (Tokiói történet, Hét szamuráj, A testőr), Kato Daiszuke (A vihar kapujában, Hét szamuráj, Sodródó felhők, A testőr)
- Még életben vannak: Ivasita Sima (76) Okada Mariko (83)
- Szada Keidzsi (Koicsi) 1964-ben, 37 évesen autóbaleset áldozata lett.
- Ez volt Ozu utolsó filmje, 1963-ban, épp 60. születésnapján halt meg.

Következik: Kes

2 komment

Nyugaton a helyzet változatlan (1930)

2017. január 21. 20:04 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Milestone, Lewis
Műfaj:
háborús
Főbb szereplők:
Louis Wolheim, Lewis Ayres, John Wray

Megjelenés: 1930, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/grapXipP3fM
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/nyugaton-a-helyzet-valtozatlan-all-quiet-on-the-western-front/movie-1874

Tartalom:

Az első világháború kezdetén Németországban egy tanár lelkesen buzdítja diákjait, köztük Pault, hogy jelentkezzenek katonának a haza dicsőségéért. Több se kell a fiúknak, az egész osztály bevonul és alig várják a murit, ám már az ismerős postásból lett kiképzőtiszt (John Wray) is alaposan letöri lelkesedésüket. Az igazi sokk természetesen akkor következik be, amikor megérkeznek végre a háborúba és azonnal egy bombázás éri őket, el is veszítve egyik osztálytársukat. Állomáshelyükön néhány veterán katona és sok patkány fogadja őket, étel azonban nincs, míg Kat, az egyik tapasztalt katona nem lop el egy disznót. Az első bevetésük egy csendes éjjeli szögesdrótjavítás, de ágyútűz mellett, aminek újabb osztálytárs esik áldozatul. Napokig élnek folyamatos bombázás alatt bunkerekben, ami megviseli idegrendszerüket és már bármi jobb lenne a várakozásnál. Ám eljön az első ellenséges támadás ideje, ami még félelmetesebb...

Az 1930-as film Remarque 1928-as, nagysikerű regényén alapul, aki saját élményeit írta meg. A történet azt mutatja be, hogy hogyan formálja át az embert a háború, hogy a pusztulás lelki is lehet. Van még két kisebb, kevésbé hangsúlyos téma. Ebből az egyik a háború értelmetlensége, a másik pedig arra világít rá, hogy amikor állandóan élet és halál között lebeg az ember, akkor átalakul az ember értékrendje.

Megvalósítás:

A történet tehát az első világháború kezdeti lelkesedését mutatja be ünneplő tömegekkel, idealizáló tanárral, bevonuló postással, fiára büszke apával, katonaegyenruhára gerjedő csajokkal. A civil élet végét az jelzi, hogy a fenti postás kiképzőtisztként teljesen más viselkedést vesz fel. Ez a párhuzam később is visszatér, többször láthatjuk a háborút civil helyszínek között zajlani, illetve Paul egyszer hazatér pár napra, de már képtelen visszailleszkedni egy békés világba. A hadszíntérre érkezés a következő fokozat: ha voltak is még ábrándjaik a fiataloknak, itt megszűntek, hiszen szinte azonnal szembesülnek a halállal, illetve hogy egészen más a tényleges háború, mint amire felkészítették őket. Az első támadás után vitatják meg a háború lehetséges okait, és arra jutnak, hogy hülyeség vagy legalábbis verekedjenek meg egymás között a politikusok ahelyett, hogy őket csesztetik. A modern háborúk személytelenségének véget vet, amikor Paul a harcmezőn ragad és leszúr egy ellenséges katonát, aki azonban még hosszú órákon át szenved. Paul előbb segíteni akar neki, majd bocsánatáért esedezik, a halott katona pedig gúnyos egykedvűséggel néz maga elé. Ez lehetne a film legdrámaibb jelenete, de nekem nem jött át, talán a színjátszás, talán a jelenet rövidsége  miatt. Az értékek átrendeződését elsősorban a csizmás jelenet fejezi ki legjobban, amikor az egyik haldokló társuk csizmáját elveszik, hiszen az kiemelkedő minőségű, neki meg már úgyis levágták a lábát. Paul e kórházból hazafelé megérti az élet jelentőségét és már az is boldogsággal tölti el, hogy levegőt vehet. (A csizma egy társukhoz kerül, aki boldogan hordja, amíg le nem lövik.)

Ez a csizmás jelenet képileg sem rossz, a kamera végig a lábbelikre összpontosít, szöveg nélkül meséli el nekünk történetét klipszerűen megvágva. Hasonló bevágásos technikát többször alkalmaznak, nyilván a szovjet filmművészet hatására. Ahogy említettem végigvonul a filmen a civil és a katonaélet ellentéte, ezt álatlában azzal érik el, hogy a katonákat gyakran civil épületekbe helyezik és megőrzik azok egy-egy jellegzetességét; vagy egyszerűen csak egy civil épület ablakából mutatják az eseményeket, amely gyakran összetett, sosem egyszereplős. Erre a mintegy kétezer statiszta ad lehetőséget, akiknek egy része tapasztalt amerikai vagy pont német katona volt. Ez lehetőséget biztosított a hitelességre is, igyekeztek mindenre odafigyelni a szögesdrót szakszerű javításától a megfelelő egyenruhákig. Nem spóroltak lőporral sem, rengeteg robbanást láthatunk, gyorsan pörgő csatajeleneteket az események sűrűjébe vetett kamerával, amely időnként felveszi a katonák nézőpontját is, és ezáltal könnyen átélhető, ahogy közelednek felénk az ellenséges harcosok. A színjátszáson még érződik a némafilmes korszak (sőt, eleinte még némafilmként kezdték a forgatást), Kat karaktere viszont meglehetősen természetesnek hat, valószínűelg az őt alakító színész ilyesmi volt az életben is.

Élmény:

Leginkább az 1920-1930-as filmművészetét kedvelem, akkor bátrabban kísérleteztek különféle technikákkal és még a cenzúra is megengedőbb volt (gondoljunk csak a leszakadó végtagokra). Ennek köszönhetően a mai napig is modernnek tűnnek, és ez a film meghatározta a háborús filmek kinézetét hosszú időre, még a Ryan közlegény megmentésére is közvetlen hatással volt. Ha nem láttam volna korábban egy későbbi feldolgozását, akkor biztosan nagyobb hatást gyakorol rám, de a befejezés így is megrázó volt minden kiszámíthatósága ellnere. Története a mai napig érvényes és erős, képileg elég látványos, de nekem még messze nem tökéletes a felépítése, nem éreztem megfelelően eltaláltnak a drámai pontokat.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: John Wray és William Bakewell (Elfújta a szél), Scott Kolk (Kár volt hazudni), Richard Alexander (Modern idők), Edmund Breese (Kacsaleves), William Irving (Ez történt egy éjszaka, Ninocska, A diktátor), Edwin Maxwell (Kacsaleves, Ninocska, Pénteki barátnő), Bodil Rosing (Virradat)
- Owen Davis Jr. (Peter) 1949-ben 41 évesen vízbe fúlt vitorlázás közben. Russel Gleason (Muller) 1945-ben, 38 évesen véletlenül kiesett az ablakból.
- Arthur Gardner (névtelen diák) 104 évesen, 2014-ben hunyt el.
- A Pault alakító színész a film hatására elkötelezett pacifistaként megtagadta a második világháborús katonai szolgálatot (de orvosi asszisztensként részt vett benne).
- Az anekdota szerint az egyik robbanást annyira túltolták, hogy a rendezőt is kilökte a székéből, ezért onantól kezdve a stáb is sisakban forgatott.
- A filmet kb. mindenhol betiltották: a németek mert háborúellenes volt, a franciák mert németbarát volt, Ausztriában hivatalosan még az 1980-as években is tiltólistán volt.
- A regénynek készült folytatása, így a filmnek is 1937-ben.
- Statisztaként a nemrég Amerikába érkező Zinnemann is szerepelt.

Következik: A szaké íze

Szólj hozzá!

Egy amerikai Párizsban (1951)

2017. január 19. 21:27 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Minnelli, Vincente
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Gene Kelly

Megjelenés: 1951, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,2 pont
Előzetes: https://youtu.be/o2WAMZRCbpU
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/egy-amerikai-parizsban-an-american-in-paris/movie-43556

Tartalom:

Jerry (Gene Kelly) csóró amerikai Párizsban, amatőr festőművészként próbál ihletet meríteni a helyből. Barátai közé tartozik Adam, a csóró amerikai zongorista és Henri, a tehetős francia énekes. Egy nap kiszúrja Jerry közszemlére tett festményeit Milo (Nina Foch), a gazdag, egyedülálló nő, akinek szándéka hamar nyilvánvalóvá válik: nem a művészet érdekli, hanem a művészek. Jerry határozottan elutasítja a közeledését, de a pénzét azért elfogadja. Egy este a klubban megpillantja Lisét és azonnal beleszeret. Csakhogy a lányt kezdetben bosszantja a rámenős férfi, és végül hiába csábul el, már félig-meddig elkötelezett egy másik férfi irányába, aki épp Henri...

A történet maga a téma, ez csupán egy könnyed romantikus, zenés komédia. Egy szokásos szerelmi négyszög, ahol választani kell: a szerelem fontosabb vagy valami egyéb, ami Jerry esetében a karrier, Lise esetében pedig a hála.

Megvalósítás:

A film alapja az Egy amerikai Párizsban c. Gershwin-zenemű és ennek is van alárendelve. A történet minimális, az egyes jelenetek gyakran összefüggéstelenek, bonyodalom nincs igazán és a karaktereknek sincs mélysége. Szinte az egész történetet Jerry karaktere teszi ki, de keveset tudunk meg róla. Milo, Lise és Henri alig jutnak szóhoz, Adam viszont jelentéktelenségéhez képest egész kiemelt. Ő a legfőbb komikus elem, más szerepe nincs. Így is hozzá fűződik a legviccesebb jelenet, amikor önhitt képzelgésében egy nagyzenekar minden tagja ő a karmestertől a zongoristáig, de még az ovációban kitörő közönség is. A zenemű az 1920-as évek párizsi hangulatát akarta visszaadni, és erre hajtott a film is ezekkel a jelenetekkel, indokolatlan zenés betétjeivel. Ó igen, megint ezzel jövök... A koncepció ugyanis a Piros cipellők sikere nyomán az volt, hogy balettosítják, művészi szintre emelik a táncot, csakhogy ezt nem mindegyik tánccal tették meg, így elég éles minőségbeli különbség volt egy sztepptánc és egy modern balett tánc között, hiába szórakoztató Gene Kelly mozgása az előbbi esetén is. Ezek ugyanis nem tesznek hozzá semmit a történethez, noha mókásak. És erre tesz rá egy lapáttal, hogy indokolatlanok, hiszen Henrit leszámítva nem énekesek vagy táncosok, így nem igazán indokolt a dalra fakadás.

Amitől mégis helyet kaphat a neves filmek között az az, hogy benne vannak a balett-betétek, amelyek többnyire kifejezőek, bár néha céltalannak éreztem őket, mert olyan dolgot adtak elő, amit előtte már kifejeztek máshogy, és akkor meg minek... Jó volt Lise bemutatása, ahogy minden egyes felsorolt tulajdonságát eltáncolta, jó volt Lise és Kelly kettőse egymMessze a legdrágább jelenete a filmnek a több mint negyedórás filmvégi balett-jelenet, ami szokatlan és bátor húzás volt. És nem is tánc volt benne a legjobb, hanem a díszlet és a koncepció: korabeli festők képei szolgáltatták a hátteret és az alaphelyzetet Van Gogh-tól Toulouse-Lautrec festményéig. A színészek némafilmesen túlzóak voltak, de jó pont, hogy a franciákat franciák alakították (a forgatás teljes mértékben amerikai stúdiókban történt...), az Adamet alakító színész valóban zongorista volt, az Henrit alakító pedig tényleg énekes. A zenében csak Adam diszharmonikusabb darabjai tetszettek, amelyek szintén Gershwin-művek.

Élmény:

Szóval a történet nagyon kevés volt, amit némileg ellensúlyozott a művészibb tánc, az esetenként látványos díszletek, némi humor és persze a "fílgud" hangulat, amit az amerikaiak Párizsba képzelnek. Ami lényegesebb, hogy az egy évvel későbbi Ének az esőbenről ordít ennek a filmnek a hatása, de persze az már jóval ügyesebben ki volt dolgozva.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Gene Kelly, Madge Blake és Judy Landon (Ének az esőben), Nina Foch (Tízparancsolat, Spartacus), Eugene Borden (Casablanca, Mindent Éváról)
- Még életben vannak: Leslie Caron (85)

Következik: Nyugaton a helyzet változatlan

2 komment

Apám és fiam (2005)

2017. január 18. 22:28 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Irmak, Cagan
Műfaj:
dráma
Főbb szereplők:
Cetin Tekindor, Fikret Kuskan, Humeyra, Serif Sezer

Megjelenés: 2005, Törökország
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/ZeJRfPa7C8E
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/az-apam-es-a-fiam-babam-ve-oglum-my-father-and-my-son/movie-121600

Tartalom:

Sadik ellenzéki újságíró Isztambulban egy mindennapos feleséggel. Sajnos épp az 1980-as puccs éjszakáján indul meg a szülés, és segítség híján Sadik felesége elvérzik. A kisfiú, Deniz egészséges, de hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Sadikot bebörtönzik és megkínozzák ellenzékisége miatt. Pár évvel később kiszabadul, idővel pedig úgy dönt, hogy Denizzel vidékre utazik szüleihez. Mindenki örömmel fogadja a tanyán, kivéve apját, Huseyint, akivel csúnyán összevesztek, amiért Sadik nem akart mezőgazdaságot tanulni és vezetni a gazdaságot, hanem inkább újságírónak állt. Végül konfrontálódik apjával, hogy elmondja: azért utazott haza, mert a börtönben megromlott az egészsége és haldoklik, Deniznek pedig otthon kell...

Kevés érdemi információ hiányában csak annyit jelenthetek ki biztosan, hogy részben a szülői viszonyról szól a történet, ahogy Huseyinnek meg kell tanulnia elengedni gyerekeit. Majdnem biztos vagyok két olyan témában, amelyek ennél fontosabbak, de a török kultúra hiányában nem tudhatom: valószínűnek tartom, hogy a három férfi Törökország három nemzedékét jelképezni és erősen allegórikus a történet. A harmadik témát önéletrajzinak sejtem, Deniz valószínűleg Irmak, a rendező művészénje.

Megvalósítás:

A történet elején azonnal politikai kontextusba helyezik a filmet azzal, hogy a születés az 1980-as puccs estéjén esik meg, amibe "az anya" belehal. A török közélet ekkor erősen megosztott volt a jobb- és baloldal között, ahogy Sadik és apja viszonya is. Sadik nem bocsánatot kérni utazik haza, amiért szembement apja elvárásaival, hanem hogy otthont adjon a jövőnek Deniz személyében. Erre utalhat a város-vidék ellentét is, hiszen Isztambulban szinte senkijük nincs, míg vidéken van az egész család, a múltja, a barátai. Az első pár perc meglehetősen komor, ekkor hal meg az anya és látunk pár kínzós jelenetet is (de csak szoftosan), ezek után viszont a történet nagyobb része kifejezetten idilli, szinte könyned vígjátékká válk. A történet utolsó negyede Denizről szól. A film során többször láthatjuk az ő képzelt valóságát, hiszen a könyvek és képregények szerelmese. Ezt a képzelőerőt fejeli meg a nagyapjától kapott kamera, amin keresztül még egyszer találkozhat apjával, és megkapja a filozofikus üzenetet: azzal nő fel, ha tisztában lesz vele, hogy mi a képzelete és mi a valóság, de képes lesz ezt a képzeletet valósággá változtatni. Itt már egyértelműen nem egy gyerekhez beszél Sadik szelleme, az ő szintjének ez túlságosan magaröptű, ezért is gondolom önéletrajzinak ezt a szakaszt.

Technikailag kevés dolgot tudok kiemelni. A zenéét díjazták, de nekem nem "ütött fület". Volt pár ügyes párhuzamos vágás, ahol szinte észrevétlenül ment át a múltba egy visszaemlékezés egy pillanat alatt, ami tök hatásos, illetve Deniz képzelt kalandjai jelentettek még némi felüdülést (indiánok, kalózok, szörnyek, háború... stb.).  A Denizt játszó gyerek amúgy tök cuki volt, hitelesnek tűntek a reakciói, valószínűleg nem is játszott, hanem igyekeztek vele elhitetni a filmet.

Élmény:

Érdekes, de amíg a Földre szállt csillagok esetében az érzelmekre vadászást nyálasnak éltem meg, itt most sikerült a filmnek magával ragadnia, talán mert mindannyian átéltük, hoy milyen az, amikor a szüleinkkel nem a legjobb a viszonyunk. Ez egy egyetemesebb élmény, ezért könnyebben átélhető. Ez a film is nagyon egyensúlyoz a jóízlésű érzelgőség határán, de én meghatódtam rajta valamennyire. Egy töröknek biztos többet mond a film, így nekem ebből csak ennyi maradt.

Érdekességek:

- Az 1980-as puccs előzménye az volt, hogy az 1970-es években egyre élesebb lett az ellentét a jobb- és baloldal között, főleg mivel azt támogatták a nagyhatalmak is. Az 1977-es választás eredménytelen volt, senki sem szerezte meg a többséget, és napi szinten tucatnyi politikai gyilkosság borzolta a kedélyeket, mígnem a hadsereg közbe nem lépett és kialakította a maga féldiktatúráját Evran (1980-1989) vezetésével.
- Mintegy félmillió embert tartóztattak le, többségüket megkínozták és vélhetően ezreket megöltek. Evrant végül 2014-ben életfogytiglanra ítélték, de még a büntetés jogerőre emelkedése előtt meghalt 2015-ben, 95 éves korában.

Következik: Egy amerikai Párizsban

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil