Téma: Kicsit sem burkoltan a mexikói, hetven évig kormányzó Intézményes Forradalmi Párt kigúnyolását látjuk, bár lehet hogy felesleges ennyire személyeskedni és úgy általában a mexikói (és a globális) politikai élet is megfeleltethető a történetben látott korrupt, erőszakos, a közösséggel mit sem törődő vezetésnek.

Tartalom: A kerettörténet a választásokról felesleges, a lényeg, hogy egy kis falu rendre elüldözi/meglincseli polgármestereit, így a vezetés következő jelöltje a pártban vakon hívő, de semmiere se jó Vargas lesz, aki teljesen jószándékúan érkezik a faluba, míg nem szembesül vele, hogy az előző vezetés lenyúlta a falu pénzét. Ekkor tanácsolja neki főnöke, hogy éljen Heródes törvényei szerint, azaz legyen geci, különben vele lesznek gecik. A kezdetben lelkiismeretes Vargas visszautasítja a kenőpénzt, de mivel szüksége van rá, végül beadja a derekát. A történet egyik problémája, hogy ezt a vívódást gyorsan lerendezi és Vargas-t egy pillanat alatt elkapja a mohóság és teljesen kivész belőle a közösség szolgálata iránti igény; innentől kezdve már csak pénzt szed be és fegyverrel kényszerít, illetve kedve szerint írja át a törvénykönyvet, nem mintha bármi jelentősége lenne, hogy mi szerepel benne. Az allegorikus történethez tartozik még fő szövetségese, a korrupt pap, aki szintén csak a pénzt szedi be együttműködve Vargas-szal, illetve a gyónásokat is arra használja, hogy terhelő infókat szedjen össze a falusiakról. Megjelenik benne az Egyesült Államok is a kapzsi, csaló Bobby személyében, szóval röviden összefoglalva tipikus latin politikai leírást látunk: a korrupt, egyeduralomra törő politikusok erőszakkal uralkodva nyomorgatják a szegényeket az egyházzal összefogva, amibe szívesen beszállnak az amerikaiak is. Alapvetően humoros akar lenni, amit az esetlen Vargas ügyetlenkedése szállít.

Forma: A legjellemzőbb tulajdonsága a régies hatású szépiás képi világ, ezen kívül egyetlen érdekesebb montázs van benne Vargas bordélyházi látogatásairól, ami a dolog gyakoriságát fejezi ki. A film végefelé van egy kép, ahol egy halott politikus vérző tetemén, disznók közt számolgatja bankjegyeit Vargas az asztalánál polgármesteri díszben. Simán el tudom képzelni, hogy ez a kép volt meg legelőször, amibe igyekeztek belesűríteni mindent, és ebből építették fel visszafelé haladva a filmet. A zene nem volt jellegzetes, a színészi játék helyenként zavaróan túlzó, mintha nem tudtak volna dönteni, hogy karikatúrát akarnak vagy realizmust.

Élmény: Fontos megjegyezni, hogy ekkor, 1999-ben ért végéhez a párt hetvenéves, demokráciának álcázott uralma és 2000-ben el is vesztették a választásokat. Nem hiszem, hogy a film hatására, amit be is tiltottak, hanem inkább fordítva: abban a végjátékban már el lehetett készíteni ezt a nyílt kritikát. Valami olyasmit képzeljetek el, mint a Megint tanút: hiába pontos korrajz, hiányzik belőle a bátorság és az őszinte humor.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ernesto Gomez Cruz (Csodák utcája), Manuel Ojeda (Canoa)
- Pedro Armendariz (Lopez) annak a Pedro Armendariznak a fia, akivel több 1940-es évekbeli mexikói klasszikusban találkozhattunk

Téma: A legtöbb leírás a film azon olvasatát támogatja, miszerint a férfiuralta világot vesszük természetesnek, ezért Sigeharuval szimpatizálunk, holott ő is a nőket megnyomorító rendszer haszonélvzője. Bár ez valóban része a filmnek, tekintettel a rendező kevésbé kifinomult munkásságára én inkább a fent belinkelt írással értek egyet, azaz hogy elsősorban a férfi intimitástól való félelmei jelenítődnek meg.

Tartalom: Kissé átverős a történet, ugyanis egy-két utalást leszámítva a 99%-a nem horror, hanem egy lassú, romantikus dráma arról, ahogy egy középkorú férfi megpróbál hosszú idő újra intim kapcsolatot létesíteni. Sigeharu teljes pozitív karakternek van beállítva végig és alapvetően az is, csak a végefelé kezdhet a nézőben tudatosulni (ha egyáltalán tudatosul) Aszami és Sigeharu múltjának láttán, hogy a férfi sem volt teljesen korrekt és Aszami tettei is valamilyen szinten érthetőek. Sigeharu szorongása legszebben a szopós jelenetben jön ki, ahol, mint domináns pozícióban lévő férfi előtt térdel az összes nőismerőse, Aszaminál pedig ez az az utolsó öt perc, ami miatt valóban horrornak lehet nevezni a filmet.

Forma: Kezdetben semmilyen, csupán lassan hömpölyög, a feszültséget a csend adja, de főleg, hogy tudjuk, hogy ez egy horror, ami bármikor kitörhet. Van néhány szebb kompozíció Aszamiról, illetve a randijaik haladását észrevétlen vágásokkal teszik kifejezőbbé. Az első tipikus horrorelemek a film fele után érkeznek Sigeharu hallucinációival, gyorsulnak a vágások, sötétülnek a színek, megdől a kamera.

Élmény: Alapvetően megedzőttem már eléggé, hogy ne legyen különösebben kellemetlen valami fájdalmas dolognak a látványa, de amitől még mindig kiráz a hideg, azok a tűk, és hát... de nem spoilerezem. Szóval a rövidke horrorjelenet működött,a film pedig tulajdonképpen a Szemet szemérthez hasonlóan intelligensen lett felépítve, bár nem jelentet ezúttal a felismerés katartikus élményt.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Kunimura Dzsun (Kill Bill), Micuisi Ken (Az őrület határán), Oszugi Ren (Maborosi no hikari)
- Oszugi Ren tavaly hunyt el 66 évesen
- A forgatókönyvet Imamura fia írta.

Téma: Cselekmény nincs, életképek vannak a falu életéből, ezek viszont rendezetten bemutatottak, a kiemelt karakterek életképei haladnak, ahogy a legtöbb karakter is mozgásban van, ami értelmezésem szerint oda akar kilyukadni, hogy a történelem nem állt meg, halad tovább..

Tartalom: Dramanével indulunk, aki egy francia hipermarketben van épp és elég egyértelműen a rendező megszemélyesítője, hiszen filmet forgatna szülőfalujáról. Az ezredfordulóra hazamegy, így éles a kontraszt a nyugati fogyasztói civilizáció csúcsa és az afrikai falu között, ami kis túlzással ugyanilyen lehetett száz éve is. Bár a heyiek tisztában vannak a külvilággal, az ő életüket ez nem befolyásolja - legalábbis ezt gondolják, de közben a helyi rádióadás rávilágít a gyarmatosításra, illetve egy helyi levele arra, hogy sokan a külföldön dolgozók hazautalt pénzeiből képesek csak fenntartani magukat (miközben a kormány nem segít eleget). A legtöbb játékidő talán a telefonálókra jut, akik a postáról, ahol az egyetlen telefon van, próbálnak telefonálni - sikertelenül, mintegy jelezve a hely függetlenségét a világtól. Az életképek hangulata vegyes, a leeresztett labdájú kisfiú pl. pesszimistának hat, de a pasijáért elbicikliző nőé reménykeltőnek. Az egészet összefogja egy esszészerű levél narrálása, amelyet Dramane írt apjának és ami oda fut ki az ezredforduló alkalmából, hogy történelmünknek még mindig csak az elején vagyunk.

Forma: Önmagában a formai elemek nem érdekesek, szokásos közvetlen afrikai képeket kapunk némi zenei aláfestéssel; cselekmény híján színészi játékról sem nagyon beszélhetünk. A jelenetek felépítése viszont érdemel egy kis szót, ugyanis az előadott életképek újra és újra megismétlődnek, de haladva egy irányba. Például látjuk többször az előbb említett kisfiút focizni egész nap, estére viszont leereszt a labda és szomorúan üldögél vele. Eközben majdnem mindenki folyaatosan halad kerékpááral vagy gyalog avgy egyéb járművel, a fent belinkelt írás tanulsága szerint viszont aki egyszer balra halad, az legközelebb jobbra fog és csak ritkán van kamera felé vagy tőle távolodó irány.

Élmény: Ez végre már egy kifejezetten intellektuális afrikai film volt, aminek a témái ugyan nagyjából hasonlóak a korábbiakéhoz, de a megszokottól eltérőn tálalta őket. Esszé-jellege miatt szinte olyan volt, mint A film története(i) Godard-tól vagy a Nap nélkül Markertől, miközben tartalmában leginkább a Szemet szemért ugrott be róla először.

Érdekességek:

- Sokolo egy 20-25 ezres bambara térség 17 faluval Közép-Maliban.
- A film egy európai projekt keretében valósult meg, amelyben több függetlenfilmest kértek fel világszerte Brazíliától Tajvanig, hogy készítsenek filmet az ezredfordulóról. Részünkről Enyedi Ildikó is lehetőséget kapott, ez lett a Tamás és Juli.

Téma: Felnőttéválós film felnőttéválás nélkül, inkább a libanoni polgárháborúhoz próbál eligazítást, tartást adni a helyieknek.

Tartalom: Jelzésértékűen a film azzal indul, hogy a libanoni identitsáú Tarek lázadozik a franciás iskola ellen, majd azonnal meg is kapjuk a libanoni polgárháború egyik első konfliktusát. Tarekéknak azonban ekkor még fontosabb, hogy a helyzetnek köszönhetően bezár a suli és végre teljesen szabadok; csak a film vége felé kezdik felfogni, hogy a háború megbénította mindennapjaikat és akár családjuk is odaveszhet. Ehhez az kell, hogy kezdetben lássuk Tarekék mindennapjait, hogy minden reggel ordibáló szomszédra ébred, hogy lejár a pékhez... stb. A polgárháború azonban vallási törésvonal mentén Kelet- és Nyugat-Bejrútra osztja a várost, amit a normálisabbak nem értenek, hiszen ők bejrútiak és nem muszlimok vagy nyugat-bejrútiak. Ezt a vonalat elsősorban Tarek értelmiségi apja képviseli, aki több háborút megélt már és tudja hogy a nagy világon e kívűl nincsen számukra hely, illetve a bordélyház, amely épp az ütközőzónában van, de leszarják, hogy ki honan jön, a pénznek nincs szaga. Libanon mellett azért van egy személyes vonulata is a filmnek, hiszen a rendező kb. egyidős volt ekkor főhőseinkkel és feltűnik a kamera is.

Forma: Az 1970-es évek fílingje jól visszajön a ruhák és elsősorban a zene miatt és állítólag ez volt az első realistább libanoni film, ami az utca nyelvén mert kommunikálni a mesterkéltebb párbeszédek helyett. Időnként beesik egy dőlt szög, de nem érzem a kifejezőerejét, inkább mintha csak öncélúan lenne ott. Ami izgalmasabb volt, az a film zárójelenetének megvalósítása, ami A négyszáz csapást idézi (a francia hatás ugye), de sokatmondóan progresszívebb nála, mert teljes stop helyett képkockánként lépked lassan.

Élmény: Kamaszfilm, de Tarek nem nő fel benne; kezdetben hidegen hagyja a háború, így többnyire kamaszosan vicces, de aztán mégis eluralkodik a filmen a tragikusabb légkör. Jobban tetszett volna, ha markánsabban elkötelezi magát a vígjátéki vagy a politikaibb vonal mellett, de talán éppen ez az elegy adja a lelkét.

Érdekességek:

- Tareket a rendező öccse alakítja.
- A rendező Tarantino operatőrassziszetenseként is dolgozott.
- Törilecke: Az 1975-1990 között dúló libanoni polgárháború közvetlen kiváltó oka egy ismeretlenek által keresztények ellen elkövetett politikai gyilkosság volt, amire válaszként keresztény fegyveresek a filmben is látható módon kivégezték egy busz harminc muszlim utasát. Bár a törésvonal vallási, természetesen a konfliktus okai politikai jellegűek voltak a hatalmat gyakorló nyugatbarát keresztény kormány és a lakosság szovjetbarátabb muszlim többsége között. A térség helyzetéből adódóan több ország beavatkozott. A 15 év alatt mintegy 100 - 150 ezer halt meg és egymillióan voltak kénytelenek elköltözni otthonaikból.

Na jó, kifejezetten nem komolyan, csak játék a számokkal, de így is tanulságos lehet. Gyakran hangzik el kérdésként, kijelentésként, hogy ez meg az az év vagy korszak volt a filmművészet aranykora, ezért arra voltam kíváncsi, hogy mely évben, évtizedekben jelent meg a legtöbb magasan jegyzett film.

Látható, hogy sokáig emelkedik a szám, ami természetes, hiszen egyre több film jelent meg, így nagyobb volt a merítés, az 1970-es évek után azonban mégis csökkenni kezdett a jónak tartott filmek száma. Azt gondolom, ez valószínűleg generációs különbség, és ha tíz év múlva elkészíteném ezt a grafikont, akkor nem az 1970-es évek lenne a nyerő.