Tartalom:

Négy jóbarát a vidéki kisváros munkásosztályából, Cyril (Daniel Stern), Dave, Mike és Moocher most fejezte be a középiskolát, utolsó nyarukat töltik együtt, mielőtt elhatároznák, mihez kezdenek életükkel. Megpróbáltak a környék alapját adó kővágóknál dolgozni, de othagyták a helyet, nem volt nekik való. Ugyanakkor származásuk miatt az egyetemisták is kinézik őket maguk közül, így oda se jelentkeznének szívesen. Dave megszállottja az olasz biciklisportnak, ezért vadul edz és olaszos személyiséget erőltet magára, amitől apja falnak megy, viszont olasz cserediáknak kiadva magát fel tud szedni egy egyetemista lányt. Ennek persze nem örülnek a menő egyetemista srácok és - jellemző módon - Dave-et keresve Cyril baját látják el. Az egyetem igazgatója megleckéztetésként és hogy az egyetemisták jobban elfogadják a helyieket, külön csapatengedélyt ad a helyieknek a hamarosan sorra kerülő bicikliversenyen...

Igen, nem nehéz kitalálni, ugyanaz a tipikus felnőtté válásról szóló történet, mint mondjuk amilyen az Amerikai graffiti vagy az Állj mellém. A négy barát a környezete támogatása vagy ellenállása mellett próbál elindulni egy irányba, de legfőképpen ők maguk állnak saját útjukban, hiszen nem is tudják, mit akarnak (én még most sem, pedig rég elmúltam harminc).

Megvalósítás:

Szóval adott a négy barát, kicsit mások, de nem nagyon markánsan: Cyril kicsit önbizalomhiányos, Dave olaszmániás, Mike a múltbéli sikerétől frusztrált menő, Moocher meg az öntudatosan alacsony. Rövidesen kiderül, hogy a központi szereplő Dave lesz, ő a cselekmény motorja, de valójában nincs neki nagy jelentősége. A felvett olasz személyisége idővel összeomlik a valóság súlya alatt, a kerékpáros sportfilm ág pedig szintén ugyan központi, ami köré épülnek részben az izgalmak, de megint csak nem túl fontos. Mintha több műfaj keveredne, az előbb említett sportfilm jelleg mellett van benne némi ökörködés (Party zóna), kiábrándult realizmus (Az utolsó mozielőadás), önkeresés (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival), no meg rengeteg sztereotip karakter középpontban a morgós apával. Ami miatt nem fontos igazából semmi, az az, hogy hiába van verekedés, megvetés, társadalmi problémák, valójában a filmben mindenki jófej, még a tipikusan köcsög egyetemista nagymenő is elismerően mosolyog a végén hőseinken. Bár nem igazán vígjáték, sok a poén, aminek forrása elsősorban Dave örökmorgó apja.

Vizuálisan nem túl jellegzetes, annyi érdekességet sikerült megfigyelnem, hogy gyakran bevezettek valami elemet, ami később újra előkerülve már többletjelentéssel bírt ezáltal (pl. Moocher amikor betöri a munkaórát, előtte kendőt csavar a kezére; később amikor látjuk kendőt csavarni a kezére, már tudjuk, hogy ütni fog). Izgalmasabb jelenet a kamion és Dave "keringője", ahogy szavak nélkül, mindössze a sebességük változtatásával kommunikálnak egymással,és mi is pontosan értjük, mire gondolnak közben. A zene kapcsán megint előjön az a megfigyelésem, hogy a klasszikus zene jól illik a modern korhoz is, ráadásul nem kell utána jogdíjat fizetni. Esetünkben Dave-nek köszönhetően az olasz(os) operák adnak tökéletes aláfestő zenét

Élmény:

Kellemes meglepetés volt, igazi fílgud, bájos, aranyos, szerethető film, amit átleng a pozitív életszemlélet és mindenki szeret mindenkit. nem annyira megható, mint a nagy humanista filmek legjobbjai, de aki egy kis lélekerősítő kikapcsolódásra vágyik, itt megkaphatja.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Daniel Stern (Reszkessetek betörők), Hart Bochner (Drágán add az életed), P. J. Soles (Carrie), Amy Wright (A szarvasvadász), John Ashton (A Beverly Hills-i zsaru).
- Apró cameo: az iskola igazgatóját maga az iskola igazgatója játszotta.
- Dave alapját a forgatókönyvíró évfolyamtársa adta, aki szintén megszállottan biciklizett és oda volt az olasz kultúráért.
- A környékbeli mészkőbányák az ország legnagyobb presztízzsel bírói közé tartoznak, többek között a Pentagont is ebből építették.

Következik: Titkok és hazugságok